Kultúra, történetek - 8.

Magyarország – Dánia, Barni története:

„A dán adó- és vámhivatal dolgozóival beszélgettünk arról egy tanulmányút alkalmával, hogy náluk milyen magasak az adók és közterhek például az autóvásárláson. Egy átlagos személygépkocsi a másfél-kétszeresébe kerül a szomszédos Németországban tapasztalható árszinthez képest. Megkérdeztem, hogy ennek alapján nem tapasztalnak-e olyan problémát, mint ami nálunk, a regisztrációs adó elkerülés végett Szlovákiában forgalomba helyeztetett és ott üzemben tartott autókkal kapcsolatban fennáll. Nagyra nyílt, csodálkozó szemekkel találkoztam, meg sem fordult a fejekben az a lehetőség, hogy Németországban regisztrált autóval járjanak Dániában. Vendéglátóink zavarodottan visszakérdeztek: de hát ha az állam nem kapja meg a regisztrációs adóból származó bevételt, akkor úgyis más adókat fog kivetni, vagy nem fogják az utakat karbantartani, iskolákat építeni. A dán társadalomban megvan a bizalom, hogy az adókoronáikat az állam a jó gazda gondosságával hosszú távú szemlélettel hasznos dolgokra fordítja az adófizetők érdekét szem előtt tartva. Idealizált állapot, mi? :p”

A feminin kultúrák domináns társadalmi értéke a gyengékkel való törődés. Bennük nem olyan erős a versenyszellem, a győzni akarás, mint a maszkulin kultúrák tagjaiban. A feminin kultúrák tagjai számára az adók befizetése a rászorulók (például autósok, iskolások) támogatásáról szól. Ők ugyanis saját erőből nem tudnák hatékonyan ellátni ezeket a feladatokat. Ráadásul, mivel Dánia igen alacsony hatalmi távolsággal rendelkezik, náluk nem a kinevezés, hanem a szakértelem adja a hatalmat a kormány kezébe. Fel sem merül bennük, hogy a rendszert megkerülve egyéni előnyökre tegyenek szert. Magyarországon, a maszkulin kultúrában, az adó be nem fizetése egyfajta verseny. Minden fillér, amit nem fizetek be, felér egy győzelemmel az állam kontra én küzdelmében. És minden több győzelmem van, annál büszkébben mesélem a technikát a haveroknak. 

Kultúra, történetek - 7.

Magyarország – Izrael, Dani története:

„Izraelben többféle főnököm is volt. Az első egy alacsony, kövérkés, nagy hangú, nagyon laza, félig marokkói, aki viccelődve és érzelmi alapon intézte az ügyeket (látszólag, közben pedig elég profin irányította a szálloda éttermét). Amikor őt áthelyezték, az utódja egy magas, jólszituált középkorú üzletember lett, mindig kéking-nyakkendőben járt, nyugodt és csendes hangon intézett mindent. Ami azonos volt bennük: mindkettőnek megmondhattam, amit gondoltam, akkor is, ha nem volt szép. Ha igazam volt, igazat adtak. Egyszer az elegánsabb csak annyit hallott abból a mondatból, hogy "Sajnos most nem tudok kiskanalat adni, de ha tudnak várni 2-3 percet, amíg a mosogatógépből kijön egy adag, akkor természetesen hozok", hogy "nem tudok", és letolt, hogy vendégnek nem mondunk nemet. Így amikor legközelebb olyan helyzetbe kerültem, hogy nemet kellett volna mondanom, elkaptam, és odaküldtem magam helyett. Odament nemet mondott, és egy szóval sem mondta, hogy nincs igazam.”

Az alacsony hatalmi távolsággal rendelkező kultúrákban, mint amilyen Izrael, a beosztottat partnerként kezelik. A hierarchia csak szereposztást jelent. Lehet, hogy a főnökök furcsának, szokatlannak találták Dani individualista szókimondását, de ugyanúgy figyelembe vették, mintha egy magasabb pozícióból hangzott volna el a hozzászólás.

Kultúra, történetek - 6.

Magyar és holland kultúra találkozása, Dani története:

„Nemzetközi konferenciát szerveztünk egy EUs szervezetnek. Egy holland pénztárnoka volt, ő érkezett ide Bp-re elsőnek, hogy a helyszínt ellenőrizze. Viccből egy limót akart másnap a vezetőség többi tagjáért küldeni, este f8-kor arra kért, hogy kerítsek egy bérelhető limót, kérdezzem meg, lehet-e kártyával fizetni és mennyi kedvezményt lehet kapni az árból. Mondtam neki, hogy ez Magyarország, ilyenkor már nem dolgoznak, és ha valaki először vásárol valahol, akkor az a standard, hogy kp fizet, és a kedvezmény is csak törzsvevőknek jár. Erősködött, úgyhogy kerestem egyet, felvette a telefont azonnal, és mivel mindez októberben volt,amikor a limóbérlésben holtszezon van, adott 20% kedvezményt (a limóban pedig van kártyalehúzó). Ebben az volt a meglepő,hogy én voltam itthon, de mindenben neki lett igaza.”

A magyar kultúra erősen bizonytalanságkerülő. Dani tudta: a rend az, hogy fél 8-kor már nem lehet elérni egy szolgáltatót, és első vásárlásnál nincs kedvezmény és nálunk mindenki készpénzzel fizet. A holland kultúra a bizonytalanságot meglehetősen jól tűri. A holland pénztárnok számára ez a feladat izgalmas kihívást jelentett. Érdekes a történetben a hatalmi távolság dimenzió is: a holland gond nélkül magára vállalta a telefonálást, amikor érzékelte Daniban az ellenállást, nem éreztette vele, mint vendéglátóval szemben felsőbbrendűséget, nem várt kiszolgálást.

Kultúra, történetek - 5.

Magyarország versus Egyiptom. Bálint története:

„Az igazi kultúrsokkok Egyiptomban meg általában az arab országokban értek. Pl. rögtön leszállás után a vízumot aláíró figura közölte, hogy nincs tolla, utána egyszerűen zsebrevágta mamám kölcsöntollát. Ki tudja , hányadikat aznap. Szembesülni a korrupció ilyen nyílt formájával tényleg sokkoló volt. Később a csoportunkban levő fiatal lányokhoz csapódva ATM-et kerestünk; egy gépfegyveres katona felajánlotta segítségét, de csak azért, hogy a bank fülkéjében az egyik miniszoknyás lány fenekét fogdoshassa. Ugye roppant zsenáns a szitu: lövessem le magam úriemberhez méltóan? Vagy a vásárlás egésze, maga az alku ténye és mértéke ... hatéves kisgyerek apja ölében Kairóban autót vezet, forgalommal szemben... Anglia kismiska volt ehhez képest, de még a japánokat is ezerszer közelibbnek éreztem magamhoz.”

A történetet két dimenzió szerint vizsgáljuk. Kezdjük a bizonytalanság kerüléssel, mert Bálint számára az a fontosabb. Bálint szemében korrupció bűn, és ezért felháborító, hogy valaki nyíltan csinálja. Az egyiptomi számára a külföldiektől lenyúlt toll a munkabére része (egyéb, nem pénzbeli adómentes juttatás), a világ természetesebb dolga, miért szégyellné? Az ő kultúrájuk éppannyira bizonytalanság kerülő, mint a miénk, egyszerűen csak arról van szó, hogy mások a szabályok, amik szerint ők játszanak.

A másik dimenzió az individualitás-kollektivitás. A kollektív kultúrákba belefér a testi közelség. És noha az araboknál egyértelmű szabály, hogy más nőjéhez nem nyúlunk, a szabad nő szabad prédának számít. Az arab valószínűleg nem lőtte volna le Bálintot, ha hangosan felháborodik a nőit ért inzultuson. De Bálint a magyar maszkulinitásból kiindulva arra gondolt,  hogy akinél fegyver van, azt jobb nem provokálni (mindig a erősebb kutya…), és ráadásul a magyar individualitása azt mondatta vele, hogy egy „valószínűleg” nem éri meg a kísérletezést, és inkább legyen a csajnak kicsit kellemetlen, mint neki nagyon halálos.

Kultúra, történetek - 4.

Dani története:

„Ami a beilleszkedést illeti: a pincérek között volt egy 3-5 fős szláv csapat (ukránok, oroszok és egy bolgár), akik minden újonnan jöttet "vizsgáztattak". Amikor odakerültem, az egyiküknek kellett megmutatni, hogy hogyan kell a szennyes edényt az asztalról a tálcára pakolni. Kb. 12 másodperc alatt, minden szó nélkül felrámolta egy zsúfolt asztal minden mocskát egy tálcára, majd eltűnt. Próbáltam leutánozni, 2 nap és sok asztal után, már elég jól ment. Abban a két napban cseppet sem voltak kedvesek és segítőkészek, de amikor látták, hogy hajlandó vagyok dolgozni, kezdtek megenyhülni. Az egészre igazán csak akkor jöttem rá, amikor utánam pár héttel érkezett egy helyi piperkőc, aki gyakorlatilag nem is titkolta, hogy azért van itt, hogy némi zsebpénzért átlustálkodhassa a nyarat. Nem töltött 24 órát nálunk, másnap délelőtt önként felmondott. A szláv kommandó hozzá sem nyúlt, csak rávilágított, hogy nehéz munka nélkül bent maradni (kiabáltak vele, ha nem dolgozott, megjegyzéseket tettek rá, amikor a főnökök is ott voltak, szimpla lelki terror volt).”

A történet a szláv és a magyar identitásbeli különbségekre világít rá. A kollektivista szlávok akárkit nem tűrnek meg maguk mellett. Daninak furcsa lehetett, hogy a feladatot úgy mutatták meg neki, hogy abból ő nem tanult semmit, tehát nem tudott azonnal hathatósan dolgozni. Ez ütközött az ő egyéni teljesítményelvárásával. A kollektív kultúrákban nem az egyéni, hanem a közös teljesítménynek van nagy szerepe, ezért aki nem veszi ki a részét a közös munkából, azt nem fogadják be. A szlávok azt akarták látni, hogy Dani tesz-e azért, hogy befogadják őt, nem pedig azt, hogy milyen egyéni teljesítményre képes. Amikor látták, hogy tesz érte, békén hagyták. Amikor látták, hogy a másik nem tesz érte, kiutálták.

Kultúra, történetek - 3.

Japán és magyar kultúra találkozása, idő dimenzió. Tamás története:

„Egy multi gyárban dolgoztam termelésvezetőként, amikor a gyár vezetése felkért egy japán folyamatszervezési szakembert, hogy nézze át az üzem folyamatait és optimalizálja őket. Jött is a japán, szöszmötölt egy darabig, állandóan ugráltatott bennünket, mintha ő lenne a főnök, végül pedig három napra leállította a teljes termelést. A három nap után előállt valami optimalizálással, ami éves szinten 0,3%-kal növelte volna a termelési hatékonyságot. És azért a potom fél százalékért képes volt három napra leállítani az egész termelést! Abban a hónapban nem is volt meg a tervszámunk. Amikor végre elment, gyorsan vissza is állítottuk az eredeti állapotokat. Még jó, hogy végül nem is változtattunk semmin!”

A japán szakember számára évi 0,3% javulás hosszú távon, a gyár egésze számára megérte a három nap termelés leállást. Balázs azonban a mai terv nem teljesülését érezte a saját pénztárcáján (három elveszített nap), és számára a hosszú távon 0,3% (kevesebb, mint egy munkanapnyi többlet évente) nem jelentett értéket. 

Kultúrák, történetek - 2.

Magyar versus latin-amerikai kultúra: individualitás dimenzió. A fél éve Mexikóban dolgozó Gábor története:

„Egyrészt, a mexikóiak nem igazán vegyülnek. Tök jól elvannak egymás közt. Végülis minimális mértékben segített a beilleszkedésben, hogy tudok spanyolul, de gyakorlatilag nem nyitnak, ami nekem fura. Aztán nekem túlságosan ömlengőek: folyamatosan dicsérik egymást, de ez csak amolyan felszínes, „szia-hogy-vagy’ típusú dicsérésnek tűnik. Szinte kötelező megdicsérni a másiknak a ruháját, haját, stb. A másik, ami nagyon fura és én nem is tudom megszokni, az, hogy az ő privát szférájuk sokkal kisebb. Vagy nincs is. Ha egy lánynak fázik a keze, simán lesz egy srác, aki felajánlja, hogy megfogja, és lazán sétálgatnak kéz a kézben, anélkül, hogy ez bármit jelentene. Ez engem feszélyez, örökké úgy érzem, hogy túl közel vannak.”

Mexikó kollektivista kultúra. Befelé összetart, kifelé zár. Külsősként beilleszkedni, elfogadtatni magad nagyon nehéz. Amit Gábor ömlengésnek érzett a kommunikációs modellben való eltérés volt. Nálunk a nyílt kommunikáció az elfogadott. Azt mondjuk, amit igaznak vélünk, gyakran akkor is, ha ezzel megbántjuk a másikat. Ők azt mondják, amit a másik szerintük hallani szeretne. Mi ezt hamisnak érezzük. Az ideálisnak érzett személyközi távolság is sokkal kisebb a kollektivista kultúrákban. Mi függetlenek vagyunk, és kellemetlennek érezzük, ha egy idegen túl közel jön hozzánk.

Kultúrák, történetek - 1.

Kultúrák nem önmagukban, hanem más kultúrákkal összehasonlítva léteznek. Amikor egy másik kultúrával találkozunk, eleinte a saját kultúránk jelentette szemüvegen keresztül próbáljuk értelmezni az új információt. Ezért kértem tőletek történeteket, hogy saját bőrünkön lássuk, mit jelentenek a kultúrák közötti különbségek az egyes dimenziók szerint. Érdekes, hogy szinte minden történet két dimenzió (identitás és bizonytalanság kerülés) köré csoportosult. Ez is.

Angliában élő és dolgozó Bálint története így hangzik:

„Papírzsebkendő. Egy idő után megkérdeztem angol kollegámat, hogy gusztustalannak tartják-e az orrfújást. Ugye a rejtett kérdés az volt, hogy miért szörcsög egész nap. Nem tartják annak, csak kevésbé fontos nekik. Ebédlőasztalnál azért máig nem igazán merem használni.”

A magyar bizonytalanságkerülőbb kultúra, mint az angol. Nálunk az orrfújásnak, mint sok egyéb dolognak is, íratlan szabályai vannak. Nem szörcsögünk. Az angolokat ez nem különösebben érdekli, nincsen rá szabály se pro se kontra. Bálint kulcsmondata az utolsó: az ebédlőasztalnál máig nem meri használni. Noha az angolokat nem érdekli, őt igen. Számára továbbra is bizonytalan ez a neki fontos, de az angoloknál nem szabályozott kérdés.

Hofstede dimenziók - 5. Bizonytalanság kerülés

A bizonytalanság kerülés dimenzió aszerint vizsgálja az egyes kultúrákat, hogy mennyire törekszenek bennük az emberek a környezetükkel kapcsolatos bizonyosságokra, törvényszerűségek biztosítására rituálékkal, hagyományokkal, szokásokkal, vallási magyarázattal vagy akár jogszabályokkal, illetve mennyire céljuk a felfedezés, a rácsodálkozás. 

A bizonytalanság kerülő kultúrák (pl.: mediterrán országok és Kelet-Európa) szerint ami más, az veszélyes. Az ismerős kockázat elfogadható, de a kétértelmű helyzetek és az ismeretlen kockázatok ijesztőek. Ezekkel inkább nem is foglalkozunk. A szabályok akkor is fontosak, ha soha nem működnek. Szigorú tabuk mentén határozható meg, hogy mi piszkos, rossz vagy illetlen. Egyetlen igazság létezik: a miénk. Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

A bizonytalanságtűrő kultúrákban (pl.: skandináv országok) élőket a különbözőség kíváncsivá teszi. A kétértelmű helyzetek és ismeretlen kockázatok nem okoznak kényelmetlenség érzetet. A szabályokat csak a legszükségesebb esetekre korlátozzák. Agressziót és érzelmeket elrejtik. A deviáns és innovatív ötleteket tolerálják.

A kelet-európai kultúrák jellemzően átlag felett bizonytalanság kerülők, a magyar érték nem számít kirívónak. A kedvenc példám a húgom története, de sajnos nem emlékszem, honnan jött az, aki azt mondta neki, hogy a legfurább Magyarországon, hogy az emberek nem az időjárásnak, hanem az évszaknak megfelelően öltöznek.

A magyar bizonytalanság kerülő magatartásra a legütősebb példák egyike a devizahitelezést kivizsgáló bizottság meghallgatásán Dr. Draskovics Tibor pénzügyminiszter szájából elhangzó reakció volt: „A jegybank stabilitási jelentései utaltak arra, hogy itt van egy kockázat. De nem követeltek vagy javasoltak intézkedést.” A figyelmeztetések kizökkentették őt a kényelmi zónájából, de mivel nem érzékelt cselekvési kényszert (valóban nem követelt beavatkozást sem a jegybank sem más), és nem volt számára követhető cselekvési minta, ezért inkább visszahúzódott a megszokott biztonságba. 

Hofstede dimenziók - 4. Idő dimenzió

Érdekes módon az idő dimenzió lényege nem a hosszú vagy rövid távon gondolkodás, hanem a célorientált viselkedés versus a méltóság megőrzésére irányuló magatartás.

A hosszú távú orientációjú kultúrákban (jellemzően: távol-keleti országok) keményen dolgozni nagyon jónak számít. Spórolni és takarékoskodni szintén jó. A fő szabály, hogy soha ne add fel, még akkor sem, ha az eredmény kiábrándító. A múltkor épp láttam egy filmet, ahol az indiai srác kvázi a csőd szélén mindig azt mondogatta, hogy „vége jó, minden jó, és még nem jó, akkor még nem a vége”. Az emberek hajlamosak távoli, fennkölt céloknak szentelni az életüket. A hagyományokat a modern környezetbe lehet illeszteni. A cél elérése megérheti a méltóságunk csorbulását. A korábbi és a jövőbeli nemzedékek fontosak.

A rövid távú orientációjú kultúrákban (pl.: angolszász országok) a fő szempont, hogy soha ne veszítsd el a méltóságodat. Társadalmi nyomás késztet arra, hogy lépést tartsunk másokkal, még akkor is, ha túlköltekezéssel jár. Gyors eredményeket várunk. A hagyományokat tiszteletben kell tartani. Társadalmi elvárásoknak (pl.: ajándékok viszonzása) meg kell felelni, akármi legyen is az ára. A megtakarítás nem népszerű, ezért kevés a befektethető vagyon. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

A magyar eredmény az összehasonlítás ellenére csak Európai viszonylatban mutat hosszú távú orientációt, de sehol sincs például a távol-keleti kultúrákhoz képest. Szerintem egyébként, itt valami nem stimmel. A magyar megtakarítási ráta sokkal alacsonyabb, mint a társadalmi szintű elérhető jövedelem indokolná. Nálunk jóval szegényebb országokban, mint például Malaysia vagy Mexikó a megtakarítások sokkal magasabbak. Európai szomszédainkról nem is beszélve. A társadalmi lépéstartás kényszere pedig nem is kérdés. Ha valaki meghív ebédre, muszáj visszahívni, ha nem hívod meg, az ciki. Kellemetlenül érezzük magunkat, ha nem találjuk el az öltözködési elvárásokat egy partin, ha nagyobb / drágább ajándékot kapunk, mint amivel mi készültünk, és a férfiak nem tudják elfogadni, hogy egy nő meghívja őket egy italra.

Egy ilyen kultúrában azt várni egy kormányzattól, hogy a ciklust meghaladó időtávokban gondolkodjon, önámítás. A kormányzatot (mindegyiket) az egyetlen szent cél vezérli: megnyerni a következő választásokat. 2006-ban, amikor Gyurcsány előállt elhíresült beszédével, a korábbi évek eladósodásból épített légvárai már foszladozni látszottak. Az egyetlen, ami töretlen optimizmust mutatott, az ingatlanszektor volt. Igen, voltak figyelmeztetések főleg az MNB-től, de a PSZÁF-tól is, hogy baj lehet ebből. Tegyük hozzá, hogy ezek a figyelmeztetések 2007-ben erősödtek igazán fel. Ekkor került elő a 90-es évek brit, svéd és német tapasztalata. De az építőipar húzta fel a GDP-t, a hitelezés a fogyasztást. Több GDP, több fogyasztás, több adóbevétel, mentsük a menthetőt. A kormányzat nem volt érdekelt a közbelépésben. Pedig ekkorra már biztos volt, hogy nincs az az euróövezeti céldátum, amely Magyarország számára tartható lenne.

Hofstede dimenziók - 3. Hatalmi távolság

A hatalmi távolság a tekintélytisztelet versus egyenlőség dimenziója.

A magas hatalmi távolsággal rendelkező kultúrákban (pl.: latin-amerikai országok) az erő feljogosít, a hatalom jó. A hatalom, státusz és privilégium együtt jár. Kisebb hatalommal rendelkező emberek függenek a hatalmasabbaktól. A központosítás népszerű. A beosztottak és a gyerekek utasításokat várnak. Csak akkor beszélnek, ha kérdezik őket. Az ideális főnök jó szándékú autokrata vagy „jó apa”. A beszédstílus formális és a hierarchikus pozíciókhoz illeszkedik.

Az alacsonyabb hatalmi távolsággal rendelkező kultúrákban (pl.: Ausztria, Dánia, Izrael) az emberek közötti egyenlőtlenséget minimálisra igyekeznek csökkenteni. A privilégiumok, státuszszimbólumok felháborítónak számítanak. Kölcsönös függőségnek kell lennie (és van is) több és kevesebb hatalommal rendelkezők között. A hierarchia szerepek közötti különbségek miatt szükséges, kényelmi okokból létrehozott megosztás a szervezeten belül. A decentralizáció népszerű. A beosztottakkal és a gyerekekkel meg kell beszélni az őket illető dolgokat. A beszélgetés közben bárki bármikor átveheti a vezető szerepet. A hatalommal rendelkező emberek igyekeznek kevésbé hatalmasnak tűnni, mint amilyenek valójában. Az ilyen országokban a munkahelyeken a nyitott ajtók politikája a jellemző.

A kelet-európai kultúrák általában magas hatalmi távolsággal rendelkeznek, Magyarország azonban közepes értékével inkább Európa nyugati feléhez hasonlít. Nyilván nem véletlenül voltunk mi a legvidámabb barakk.

Hofstede dimenziók - 2. Identitás

A következő vizsgálati szempont a Hofstede-féle kultúra kutatásban az identitás dimenzió. A kutatásból kiderült, hogy bizonyos kultúrákban a személyes szabadság (individualista kultúra), máshol a csoport harmóniája (kollektivista kultúra) a fontosabb érték.

Az individualista kultúrákban (pl.: USA és Magyarország) az „ami a szívemen, az a számon” gondolati körre alapozott nyílt kommunikáció vezet sikerre. A feladat számukra fontosabb, mint a kapcsolat. Mindenkire ugyanazok a jogok és törvények vonatkoznak. Mindenkinek mindenről saját véleménye van. A főnök-beosztott és szülő-gyermek kapcsolat kölcsönös előnyökre épül. Az önérdek érvényesítése mindenki joga és kötelessége. Jellemzőek az ilyesféle mondások: „törődj a magad dolgával”, „akinek nem inge, ne vegye magára”.

A kollektivista társadalmakban (pl.: távol-keleti és latin-amerikai országok) ezzel szemben a csoporton belül mindenki nagyon közel van a másikhoz, a csoporton kívüliek idegenek. A harmónia mindig fenntartandó, a közvetlen konfrontáció kerülendő. A kapcsolat áll a feladat felett. Szabályok, jogok, vélemények csoportonként változóak, a szabályszegés az egész csoportra nézve szégyen. A főnök-beosztott, valamint a családi kapcsolatokat erkölcsi vonatkozásokban értelmezik. A beszélt nyelv határozatlan stílusú, a non-verbális csatorna szerepe meghatározó.

A magyar érték (80) Európai szinten kiemelkedően individualistának számít. Az individualista társadalmak számára a legnagyobb kihívást azok a helyzetek jelentik, amikor a rövid távú önérdek érvényesítés nagyobb hasznot hajt az egyén számára a hosszú távú csoportérdek szerinti viselkedésnél. Gondoljatok csak az adófizetésre. Az ország milyen jól járna, ha mindenki szépen befizetné az összes adót, amit kiróttak volna rá? Máris lehetne csökkenteni az adókulcsokat, és akkor egyéni szinten is mindenki jobban járna. De egyéni szinten sokkal jobb buli nem befizetni őket egyáltalán, csak kivenni részünket a más által befizetett adókból finanszírozott juttatásokból. Ezekben a helyzetekben tehát az a lényeg, hogy a szabályszegők a szabálykövetők kárára lépnek ki a rendszerből.

A piaci verseny ugyanígy működik. Különösen, ha tiltjuk az együttműködéseket, azaz a kartellt. És különösen akkor, ha az adott piacon a termékek nagyon hasonlóak, könnyen helyettesíthetőek. Például a taxisoknál. Amíg a taxizásból meg lehet élni, mindig lesznek új és még újabb taxisok. Mindig lesz egy kiugró taxis, aki beajánlja a piaci ár 80%-át az utasoknak. Hozzá jön majd több utas, nagyobb lesz a bevétele. Nyilvánvaló, hogy ezen az áron hosszú távon megélni már nem lehet, mivel nem fedezi a költségeket. A többi mégis kénytelen lesz követni, különben elveszíti a vevőket. Hamar eljön a pillanat, amikor összeomlik a piac és mindenki csődbe megy. Ilyenkor szoktak külső szabályozást követelni a hatóságoktól. 

Hasonló történet játszódott le a gépjármű kereskedelemben és finanszírozásban is. Ott nem is sikerült megakadályozni a rendszer szintű összeomlást. Kiváló példa a bankrendszer is. A rendszerváltás után a bankolás nagyon jó biznisz volt, és ezért újabb és újabb szereplők léptek a magyar piacra. Nagyjából az EU csatlakozás idejére azonban a piac telítődött. A bankok közötti verseny élesedett. A támogatott lakáshitelek jelentőségüket vesztették a szigorodó szabályozás miatt, és a bankoknak fel kellett mutatni valamit a tulajdonosok felé. A banki döntéshozók tisztában voltak a CHF hitelezéssel, később pedig a pusztán fedezet alapon történő hitelezéssel járó kockázatokkal (a bank számára a fő kockázatot az adósok fizetésképtelenné válása jelenti), de számukra a kérdés nem a kockázat volt. Számukra nyilvánvaló volt a kép: aki kimarad a devizahitelezésből, az piaci részesedést és azonnali profitot veszít. Aki beszáll, az ugyan később sokkal rosszabbul jár, mintha senki sem szállt volna be, de most az jár rosszul, aki kimarad.

Hofstede dimenziók - 1. Maszkulinitás

Meglepő, mekkora hatása van döntéseinkre (akár politikai, gazdasági vagy bármilyen döntésről van is szó) saját kulturális meghatározottságunk. Ami egyes kultúránkban elfogadhatatlan tabu, az máshol az élet természetes része lehet. A továbbiakban a magyar kultúra gazdaságra gyakorolt hatásait próbáljuk meg beazonosítani.

Geert Hofstede az emberek munkához kötődő értékrendjének és kulturális hátterének kapcsolatát vizsgálta eleinte négy, majd ezeket kiegészítve egy ötödik dimenzió mentén. Az egyik vizsgált dimenzió a maszkulinitás és feminitás dimenziója volt. Hofstede megfigyelte, hogy bizonyos kultúrákban a győzelem a fontos érték, és „hulljon a férgese” a fő vezérelv. Más kultúrákban a gyengék segítése és támogatása kap nagyobb hangsúlyt, „a részvétel a fontos” jeligével. Az előbbi típust maszkulin, az utóbbit feminin kultúrának nevezte el.

A maszkulin kultúrákban (pl.: Japán, USA, Szlovákia, Magyarország) az anyagi siker és előrejutás a meghatározó érték. A nagyobb és a gyorsabb jobb. A férfitól azt várják, hogy legyen önérvényesítő, ambiciózus, és kemény. A nőtől viszont azt, hogy legyen alárendelődő és gyengéd. A vonzó nő fegyverként használhatja a szépségét a társas versenyhelyzetekben. A kivételes eredményeket és embereket rajongásig tisztelik. A kudarc (iskolában, munkában, sportban, bárhol) katasztrófának számít. A konfliktusokat vitákkal, „csatákkal” rendezik le. A normát a legjobb tanulóhoz, dolgozóhoz, vezetőhöz igazítják. A státusz minden felett áll, annyit érsz, amilyen autód / lakásod / állásod van.

A feminin kultúrákban (pl.: skandináv országok) ezzel szemben a fő vezérelv a másokkal való törődés. A kicsi és a lassú az igazán szép. Elvárják, hogy mindenki legyen szerény, halk beszédű és együttérző. A férfiak is. Háttérbe szorítják a kiemelkedő embereket és teljesítményeket. A konfliktusokat kompromisszumok és tárgyalások útján rendezik. Egyenlőséget, szolidaritást, munkakörülményeket hangsúlyozzák. Ez a mentalitás leginkább a család-munkahely egyensúlyban mutatkozik meg: a skandináv országokban a foglalkoztatottak jelentős (akár 30-40%-a) részmunkaidőben dolgozik, hasonló arány a maszkulin kultúrákban elképzelhetetlen.

A magyar kultúra szélsőségesen maszkulin. Egész Európában csak a szlovákok szárnyalnak minket túl. Aki nem hiszi, nézze meg, mi történik az utakon. Hányszor adják meg neki az elsőbbséget, amikor ő a kicsi (gyalogos, kerékpáros…), mennyire vigyáz rá a többi közlekedő. Hányszor fordul elő, hogy valaki végigelőzi a dugóban az egész sort, akár ténylegesen előzve, akár a buszsávot vagy a leállósávot használva. Na, ugye.

A maszkulin kultúrában a státusz szimbólumokon keresztül fejeződik ki: nagyobb ház, nagyobb autó. Nem baj, ha nem engedhetem meg magamnak. Az a fő, hogy a szomszédok lássák. Még jó, hogy nálunk hódít(ott) a lakáshitelezés, és hogy boldog-boldogtalan hitelre vásárolt jóval nagyobb autót, mint amilyenre szüksége volt, és mint amit megengedhetett magának.