Mire telik, mire nem? - Relatív anyagi helyzet

Az abszolút jövedelmi helyzet azt mutatja meg, hogy mennyi pénzünk van. A relatív jövedelemi helyzet ellenben azt, hogy mennyinek érezzük. A "mennyinek érezzük" kérdésre az adja meg a választ, hogy mire telik és mire nem. Ezt elemezzük a mai cikkben, a KSH vonatkozó, 2012 évi felméréséből nyert adatok alapján, elsősorban a lakhatási körülményekre és az eladósodottságra helyezve a hangsúlyt. 

A lakhatás költségei a magyar háztartások* fogyasztási kiadásainak 23-29%-át teszik ki. Bizonyos költségek azonban csak a lakosság egy-egy részét érintik: lakbért az albérletben élők, közös költséget a társasházak lakói fizetnek csak. A társasházban élők aránya jövedelemmel arányosan nő. A társasházban élő alsó jövedelmi tizedhez tartozók mintegy felének esetében fordult elő az lemúlt 12 hónapban, hogy pénzügyi okok miatt nem tudta határidőre fizetni a közös költséget.

A lakosság kb. 8%-a él bérelt ingatlanban. Arányuk a legszegényebb jövedelmi tizedben kiemelkedően magas: közel duplája a többi tizednek. A legalsó tizedbe tartozó háztartások több mint felének jelent gondot a lakbér fizetés, a legfelső tizedben gyakorlatilag senkinek.

Közüzemi számlákkal mindannyian találkozunk. A legszegényebb tized háztartásainak 60%-ánál, a leggazdagabb tized 7%-ánál fordult elő 2012-ben, hogy pénzhiány miatt nem tudtak határidőre fizetni valamilyen közüzemi díjat. 

A hitelek régóta problémát jelentenek a magyar háztartások számára. A BISZ Zrt. nyilvántartása szerint 2012 októberében 810 ezer magánszemélynek volt élő mulasztása, azaz 90 napon túl fennálló, a minimálbér összegét meghaladó értékű lejárt tartozása. 

Lakáshitellel a szegényebb tizedek valamivel magasabb arányban (alsó 5 tized átlaga: 20%) rendelkeztek, mint a gazdagabbak (felső 5 tized átlaga: 16%). Valószínűleg, ebben szerepet játszott a 2011 végén, 2012 elején lehetővé tett végtörlesztés is, amivel a jómódúbb rétegek magasabb arányban tudtak élni, és aminek következtében a fennálló hitelszerződések száma jelentsen csökkent. Nem meglepő módon a törlesztés a szegényebb rétegeknek okoz magasabb arányban nehézséget, a szegényebb háztartások 10%-ában, a gazdagabbak 1-2%-ában fordult elő, hogy az utóbbi 12 hónapban pénzhiány miatt nem tudták határidőre törleszteni a hitelt.

Áruhitel vonatkozásában nincs számottevő különbség a hitel igénybe vételi gyakoriságában a jövedelmi tizedek között, átlagosan a háztartások 15%-nak van áruhitele. A törlesztési képességben azonban van: a legszegényebb tized adós háztartásainak 43%-ban fordult elő, hogy nem tudtak határidőre fizetni, de még a 10. tizedben is viszonylag magas, 6,4% volt az arány. 

Egyéb kölcsönök a szegényebb rétegekben gyakoribbak, és magas kamatuk miatt törlesztésük is nehéz. A legalsó tized hitelfelvevő háztartásainak közel 60%-ában, de még a legfelső tizednek is 14%-ban fordult elő pénzhiány miatt határidőre nem törlesztett részlet. 

A fentiek alapján nem csoda, amire már sok korábbi kutatásból is fény derült, hogy a magyar háztartások jó részének gyakorlatilag semmilyen megtakarítása nincs: még a legfelső tized háztartásainak is közel fele nem lenne képes egy váratlan, nagyobb összegű kiadást saját forrásból fedezni.

* A cikkben háztartások szintjén vizsgáljuk valamennyi esetet. A jövedelmi tizedek meghatározása azonban egyéni szinten történik. Mivel az alacsonyabb jövedelmi szinteken az egy háztartásban élők száma magasabb, mint a magasabb jövedelmi tizedekben, ezért különböznek a szám szerint és az arányaikban ábrázolt adatsorok trendjei (a legalacsonyabb jövedelemi tizedbe fele annyi háztartás tartozik, mint a legfelsőbe). 

Mire elég a megtakarításunk?

Megint csak hozzá kell tennünk, hogy 2008 óta a helyzet sokat romlott. A 2011-es OECD pénzügyi kultúra kutatásában a megkérdezettek mindössze 13%-a vallotta, hogy akár fél évnél is tovább húzná a megtakarításaiból. A fél évnyi tartalékot én biztonsági tartaléknak nevezném, nem megtakarításnak. 

Öngondoskodók

Az öngondoskodásról jutott eszembe ez az ábra. Talán további magyarázat nélkül is látszik a megszűnt magánnyugdíjpénztári rendszer, de az önkéntes igényelhet magyarázatot.

Az önkéntes nyugdíjpénztárba a NAV kimutatásai szerint évről évre csökken a magánszemélyek által befizetett összeg, és a befizetők száma is jelentősen csökkent: gyakorlatilag évek óta minimális a nettó befizetés a pénztárakba. Hogy miért? Egyszerű: mert nem a nép használta megtakarításnak, hanem a munkáltatók használták cafetéria elemnek. Abban a pillanatban, hogy 2009-től már nem volt olyan kedvezményes adóügyileg, nem adták (2009-ig az önkéntes pénztári befizetés minimálbérhez kötött értékhatárig adómentes juttatás volt). 2010-ben 25% közterhet kellett utána fizetni, 2011-ben ez 19,04%-ot, 2012-ben pedig 30,94%-ot.) . A pénztári befizetés szüneteltethető, de a nyugdíjkorhatár betöltése előtt csak a 10 éves várakozási idő letelte után, adók-járulékok befizetése mellett lehet a tőkét felvenni (a hozam adómentesen felvehető a várakozási idő után).

Az ábrán nem látszik, de idetartozik a nyugdíj-előtakarékossági számla, amiről csak adóhivatali forrásokból tudunk tájékozódni. Mintegy 33 ezren éltek ezzel a nyugdíj célú öngondoskodási formával 2010-ben, és mit tesz Isten pont 10 ,8 milliárd forintot gyűjtögettek, hogy igénybe vehessék a maximális 100 ezer forintos adójóváírást (majdnem). Az önkéntes pénztári befizetések 380 ezer embert érintettek, összesen alig több mint kétszer ekkora összegben. 

Pénzügyi kultúra és a megtakaírátsok

Az aktív megtakarítással rendelkezők száma szerint a nemzetközi pénzügyi kultúra kutatásban sikerült az utolsó helyen landolnunk. Mielőtt belefognánk a mély önsajnálatba, hogy adók meg kevés pénz meg minden, nézzük meg, kik előztek meg bennünket. És vegyük észre, hogy a dúsgazdag Albánia és Malajzia is köztük van. Egyébként az albán kimutatásoknak még annyira sem szabad hinni, mint a magyaroknak. Albániában élő hírforrásunk szerint, Churchill mondata, miszerint „csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam”, az albánoknak a zászlójukra van tűzve.

Kedvezmények és következmények

A lakosság hosszú távú megtakarítási kedvét egy valami biztosíthatja: a kiszámíthatóság. Sokkal kisebb baj, ha nincsen adókedvezmény, mint hogyha kiszámíthatatlanul változik. A hosszú távú megtakarításnak ugyanis rákfenéje, hogy nem férünk hozzá. Ha menet közben kihúzzák alólunk a talajt, akkor sem.

Az ábrához hozzá kell tenni, hogy a nyugdíjbiztosítási vagyon nagy részét azóta beleszórtuk a Dunába, tehát a mai helyzet korántsem olyan rózsás, mint az ábrából elsőre tűnik. Tegyük is félre ezt a kérdést, és nézzük hogyan változott a különféle megtakarítási formák adózása, állami támogatása.

A kamatadó gondolata 2004 áprilisában merült fel először, de ekkor és a következő évben is leszavazták a bevezetését. Végül 2006. augusztusában vezették be, 20%-os teherként. Szintén 2006-ban bevezették az árfolyamnyereség-adót, ami az értékpapír tranzakciókat 25%-kal, majd 2010-től 20%-kal terhelte. Mindkét adónem értéke 2011-től 16%-ra csökkent. Változtak a nyereség-veszteség egymással szemben való elszámolhatóságának szabályai is. A tartós befektetésekre 2010-től  3 év befektetési idő után adókedvezmény (10%-os adóteher), 5 év után adómentesség jár.

2001-ben az élet- és nyugdíjbiztosításra befizetett összeg ötödéig – de legfeljebb ötvenezer forintig – adókedvezményre voltak jogosultak a magánszemélyek, s az életbiztosítási célú befizetések hozama is adómentes volt. 2003-tól 100 ezer forintra emelkedett az összeghatár és további 10 százalék adókedvezmény járt a díjnövekmény után. 2005-től már csak 6 millió forintos jövedelemkorlátig járt ezen adókedvezmény, ráadásul a többi adókedvezménnyel összevonva húzta meg a szabályozó a százezer forintos felső limitet. Szűkítette a kedvezmények körét a 2006. augusztus 31-től bevezetett 20 százalékos kamatadó, amely az életbiztosítások hozamára is vonatkozott. A következő évben az adókedvezmény jövedelemkorlátja 3,4 millió forintra csökkent, ezt kompenzálta kissé, hogy az adókedvezményt a befizetett díj 30 százalékáig lehetett igénybe venni 2009-től. Új fejezet kezdődött 2010-ben, amikor megszűnt az életbiztosítások adókedvezménye, a hosszú távú elkötelezettség ösztönzése abban nyilvánult meg, hogy a kamatadó felére csökkent az ötödik év után, és adómentessé vált a tizedik évet követően.

Az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések, valamint a nyugdíj előtakarékossági számlára történő befizetések utáni adókedvezmény 2010-ben lecsökkent a befizetett összeg 30%-áról 20%-ára, bár a maximum forint összeg továbbra is 100 ezer forint (2020 előtt nyugdíjba menők részére 130 ezer forint). Egyébként, mindkét megtakarítási forma hozama (NYESZ esetében az osztalékhozam kivételével) adómentes. Csakhogy az önkéntes pénztárakat alapvetően nem saját befizetéseink tartják fenn, hanem a munkáltatói cafetéria rendszer. Az viszont (erről még lesz szó) évről évre változik. Ennek köszönhetően jelenleg gyakorlatilag nem történik befizetés az önkéntes pénztárakba.

Az osztalékból származó jövedelmeket szinte minden évben más mértékű és jogcímű adók terhelték. 2006-ban például jövedelemsávoktól függő 25% (korábbi években 20%) / 35% volt az SZJA fizetési kötelezettség, amit további 4% eho terhelt. Megszűnt viszont a társasági tulajdonosokat terhelő 20%-os osztalékadó. 2007-ben az eho mértéke 14%-ra nőtt (azóta is ennyi), igaz, erre vonatkozóan 450 ezer forintos felső plafon volt megállapítva, összevontan a többi jövedelem egészségbiztosításával. 2009-ben a tőkepiacokra bevezetett részvények által fizetett osztalékot 10%-os, míg minden más osztalékot 25%-os forrásadó terhelte (a 35%-os felső kulcsot eltörölték). A jelenlegi adókulcs a nem tőzsdei papírok esetében 16%.

Egy csak egy termék maradt fenn nem romló (sőt, javuló) feltételrendszer mentén: a lakás-takarékpénztár. Itt még mindig áll, hogy az éves befizetések 30%-nak megfelelő, de maximum 72 ezer forint állami támogatás jár a megtakarítások után, maximum 4 évig. A csomag betétgyűjtést és a betétgyűjtési idő elteltét követő opcionális hitelfelvételt tartalmaz, mindkettőt szerződéskötéskor előre rögzített fix kamaton.

No, ezek után merjen bárki hosszabb távú megtakarításokba fogni!

Nincs más hátra: meg kell takarítanunk

Az eddigiekben láthattuk, hogy a magyar állam annyi adót beszed, amennyi csak lehetséges és olyan magas arányú nyugdíjakat fizet, ami már rövid távon is fenntarthatatlan. Ugyanakkor, a lakosság ellenáll a nyugdíjkorhatár emelésnek, pedig a hosszú távú trendek ellenünk dolgoznak. Nincs más hátra, nekünk kell megtakarítanunk.

2011 második felében az OECD megbízásából végzett pénzügyi kultúra felmérés során a megkérdezett magyarok 28%-a válaszolta, hogy aktív megtakarításokkal rendelkezik. A folyószámlán tartott pénz nem jelent megtakarítást (szerintem a magunknál hordott pénz sem, de azt ekként vették figyelembe). A következő napokban különböző oldalakról azt vizsgáljuk meg, hogy a 28% megtakarító mekkora összegeket takarít meg, és az mire elég.