Kultúra, történetek - 3.

Japán és magyar kultúra találkozása, idő dimenzió. Tamás története:

„Egy multi gyárban dolgoztam termelésvezetőként, amikor a gyár vezetése felkért egy japán folyamatszervezési szakembert, hogy nézze át az üzem folyamatait és optimalizálja őket. Jött is a japán, szöszmötölt egy darabig, állandóan ugráltatott bennünket, mintha ő lenne a főnök, végül pedig három napra leállította a teljes termelést. A három nap után előállt valami optimalizálással, ami éves szinten 0,3%-kal növelte volna a termelési hatékonyságot. És azért a potom fél százalékért képes volt három napra leállítani az egész termelést! Abban a hónapban nem is volt meg a tervszámunk. Amikor végre elment, gyorsan vissza is állítottuk az eredeti állapotokat. Még jó, hogy végül nem is változtattunk semmin!”

A japán szakember számára évi 0,3% javulás hosszú távon, a gyár egésze számára megérte a három nap termelés leállást. Balázs azonban a mai terv nem teljesülését érezte a saját pénztárcáján (három elveszített nap), és számára a hosszú távon 0,3% (kevesebb, mint egy munkanapnyi többlet évente) nem jelentett értéket. 

Hofstede dimenziók - 4. Idő dimenzió

Érdekes módon az idő dimenzió lényege nem a hosszú vagy rövid távon gondolkodás, hanem a célorientált viselkedés versus a méltóság megőrzésére irányuló magatartás.

A hosszú távú orientációjú kultúrákban (jellemzően: távol-keleti országok) keményen dolgozni nagyon jónak számít. Spórolni és takarékoskodni szintén jó. A fő szabály, hogy soha ne add fel, még akkor sem, ha az eredmény kiábrándító. A múltkor épp láttam egy filmet, ahol az indiai srác kvázi a csőd szélén mindig azt mondogatta, hogy „vége jó, minden jó, és még nem jó, akkor még nem a vége”. Az emberek hajlamosak távoli, fennkölt céloknak szentelni az életüket. A hagyományokat a modern környezetbe lehet illeszteni. A cél elérése megérheti a méltóságunk csorbulását. A korábbi és a jövőbeli nemzedékek fontosak.

A rövid távú orientációjú kultúrákban (pl.: angolszász országok) a fő szempont, hogy soha ne veszítsd el a méltóságodat. Társadalmi nyomás késztet arra, hogy lépést tartsunk másokkal, még akkor is, ha túlköltekezéssel jár. Gyors eredményeket várunk. A hagyományokat tiszteletben kell tartani. Társadalmi elvárásoknak (pl.: ajándékok viszonzása) meg kell felelni, akármi legyen is az ára. A megtakarítás nem népszerű, ezért kevés a befektethető vagyon. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

A magyar eredmény az összehasonlítás ellenére csak Európai viszonylatban mutat hosszú távú orientációt, de sehol sincs például a távol-keleti kultúrákhoz képest. Szerintem egyébként, itt valami nem stimmel. A magyar megtakarítási ráta sokkal alacsonyabb, mint a társadalmi szintű elérhető jövedelem indokolná. Nálunk jóval szegényebb országokban, mint például Malaysia vagy Mexikó a megtakarítások sokkal magasabbak. Európai szomszédainkról nem is beszélve. A társadalmi lépéstartás kényszere pedig nem is kérdés. Ha valaki meghív ebédre, muszáj visszahívni, ha nem hívod meg, az ciki. Kellemetlenül érezzük magunkat, ha nem találjuk el az öltözködési elvárásokat egy partin, ha nagyobb / drágább ajándékot kapunk, mint amivel mi készültünk, és a férfiak nem tudják elfogadni, hogy egy nő meghívja őket egy italra.

Egy ilyen kultúrában azt várni egy kormányzattól, hogy a ciklust meghaladó időtávokban gondolkodjon, önámítás. A kormányzatot (mindegyiket) az egyetlen szent cél vezérli: megnyerni a következő választásokat. 2006-ban, amikor Gyurcsány előállt elhíresült beszédével, a korábbi évek eladósodásból épített légvárai már foszladozni látszottak. Az egyetlen, ami töretlen optimizmust mutatott, az ingatlanszektor volt. Igen, voltak figyelmeztetések főleg az MNB-től, de a PSZÁF-tól is, hogy baj lehet ebből. Tegyük hozzá, hogy ezek a figyelmeztetések 2007-ben erősödtek igazán fel. Ekkor került elő a 90-es évek brit, svéd és német tapasztalata. De az építőipar húzta fel a GDP-t, a hitelezés a fogyasztást. Több GDP, több fogyasztás, több adóbevétel, mentsük a menthetőt. A kormányzat nem volt érdekelt a közbelépésben. Pedig ekkorra már biztos volt, hogy nincs az az euróövezeti céldátum, amely Magyarország számára tartható lenne.