A termelékenység és a gazdasági növekedés kapcsolata

A termelékenység a gazdasági növekedés egyik hosszú távú meghatározója. Az alábbiakban ismét az MNB Növekedési jelentését követjük nyomon, ezúttal a magyar gazdaság termelékenységét befolyásoló tényezőket vizsgálva.

1. A GDP 

A magyar gazdaság növekedése 2005 óta elmarad a visegrádi országokétól. Magyarországon már a 2000-es években lassabb növekedést regisztráltak, mint a régió többi országában, a válság pedig tovább tágította a különbségeket: Csehországban és Szlovákiában a gazdaság 2010-re elérte a válság előtti állapotot, nálunk ez csak 2014-ben sikerült, addigra pedig már 20%-os volt a lemaradásunk a régiós élmezőnytől.

A GDP-t az egyes szektorok hozzáadott értékeiből számolják. A magyar GDP régiós versenytársaktól való elmaradásához minden szektor hozzájárult, igaz, különböző mértékben.

2. Foglalkoztatás

A magyar foglalkoztatás a válság hatására 5%-kal esett vissza, majd az elmúlt három növekedésének hatására ismét elérte a 2004. évi szintet.

A részmunkaidős foglalkoztatás terjedésének és a közmunka programok népszerűvé válásának hatására azonban a ledolgozott munkaórák száma 7%-os csökkenést mutat.

Az egy munkaórára eső munkatermelékenység 2011-re elérte a válság előtti szintet és azóta is folyamatosan javul, bár a javulás üteme jelentősen elmarad a versenytárs országokétól.

Az egy munkavállalóra jutó termelékenység azonban 2009 óta gyakorlatilag stagnál, miközben a régió országaiban már elérte és meghaladta a válság előtti szintet.

Szektorális bontásban vizsgálva, a munkatermelékenység az információ és kommunikáció szektor kivételével minden ágazatban 20-40%-kal marad el a visegrádi országok átlagától. Munkaórára vetítve az elmaradás még nagyobb szórást mutat.

3. Vállalati szintű termelékenység

Magyarországon, csakúgy, mint a visegrádi országok többségében, a KKV szektor (mikró-, kis- és középvállalatok együttesen) foglalkoztatja a munkavállalók mintegy 70%-át, és állítják elő a GDP kicsit több mint felét.

A mikró- és kisvállalatok minden országban kevésbé termelékenyek, mint a nagyok. Magyarországon a mikrók a nagyvállalati termelékenység alig 30%-át, a kisvállalatok az 50%-át hozzák.

Az iskolai végzettség, a képességek és a gazdasági növekedés összefüggései

Hosszú távon a gazdasági növekedést megfelelő képesítéssel és képességekkel rendelkező munkaerőre lehet építeni. Ismét a Növekedési jelentés elemzése következik.

1. Az iskolai végzettség 

A képzettségi szint érdemben befolyásolja a munkapiaci aktivitást. Európa minden országára jellemző, hogy a legmagasabb aktivitási rátával a felsőfokú végzettségűek, a legalacsonyabbal az alapfokú végzettségűek rendelkeznek. Magyarországon sincs ez máshogy, csakhogy nálunk a felsőfokú végzettségűek aktivitási rátája is csak 83%, aminél csak az olasz és a szlovák adat gyengébb. A középfokúak aktivitási rátája 72%, az alacsony végzettségűeké mindössze 39%. Ahogy a jelentés bölcsen megemlíti: "Magyarországon munkapiaci tartalékaink jelentős része az alacsonyan képzettek körében van." 

A felsőfokú végzettségűek elhelyezkedési esélyei is sokkal jobbak, mint az alacsonyabb végzettségűeké. Hazánkban a 15–34 éves korosztályban – a legmagasabb iskolai végzettség megszerzését követő 5 éven belül – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatási rátája az alacsonyan képzettek rátájának négyszeresét teszi ki. 

Felsőfokú végzettséggel nem feltétlenül azért könnyű elhelyezkedni, mert annyi felsőfokú végzettséget igénylő állás van, hanem azért is, mert alacsonyabb végzettséget igénylő állást be lehet tölteni magasabb végzettséggel. Társadalmilag az lenne a hatékony, ha mindenki a saját végzettségének megfelelő munkát végezne, és nem szorítanák ki a magas végzettségűek az alacsonyabb végzettségűeket a munkaerőpiacról. 

Magyarországon a megkérdezett munkavállalók 40%-a túlképzettnek, 12%-a alulképzettnek tartotta magát az általa végzett feladathoz. A jelenség több okra is visszavezethető: az azonos végzettséggel rendelkezők nem rendelkeznek azonos képességekkel, azonos munkatapasztalattal és azonos specializációval sem. 

Az általános túlképzettség-érzet ellenére, nem állíthatjuk, hogy nincs kereslet a felsőfokú végzettségűek iránt a munkapiacon. A bérelőnyük ugyanis továbbra is jelentős.

A magas relatív bérelőny általában - nálunk is - tükrözi a felsőfokú végzettségűek alacsony népességen belüli arányát.

A felsőfokú végzettségűek arányának emelkedése az újabb generációk magasabb átlagos végzettségének következménye. Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon a 35-44 éves korcsoportban a legnagyobb a lemaradás. A Ratkó unokák nagy létszámú korcsoportja ugyanis a mainál még sokkal szűkebb felsőoktatási lehetőségekkel szembesült. 

A képzettségi szint tekintetében Magyarország régiói között jelentős különbségek figyelhetők meg. Közép-Magyarországon a diplomások aránya kétszerese Nyugat-Magyarország kivételével a többi régió adatának. 

A technológiai fejlődés a műszaki és természettudományi területeken diplomát szerzők arányának növekedését indokolja. Hazánkban jelenleg a 20-29 éves korcsoportban 1000 főre mindössze 10 ilyen végzettségű diplomás jut, ami már óriási eredmény a 2001. évi 4 ezrelékhez képest, de elmarad a többi EU tagországtól. 

A problémát tovább élezi az is, hogy hazánkban a középfokú képzés 75%-ban általános képzettséget ad, és mindössze 25%-ban biztosít valamilyen szakképesítést (OECD átlag: 50%). Ráadásul, tipikusan a többi országban a szakképesítést nyújtó intézményekben sokkal meghatározóbb az általános képességek fejlesztése. Nálunk a szakmai tárgyak tényszerű oktatása folyik, annak ellenére, hogy ez a tudásanyag elavulhat, a váltani, fejlődni tudás képessége azonban nem. 

2. Az oktatás minősége

A közoktatási rendszerben megszerzett tudás minőségének és alkalmazhatóságának egyik gyakran használt mérőszáma a PISA-teszteken elért átlagos eredmény, amely a tanulói teljesítmény mérésén alapszik. A teszt a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén vizsgálja a 15 éves diákok tudását és képességeit. 

A legutóbbi, 2012. évi PISA-felmérés eredményei alapján a magyar diákok teljesítménye mindhárom területen elmaradt az OECD-országok átlagától, és a megelőző, 2009. évi felméréshez képest mindegyik területen csökkent az elért átlagos pontszám. A legnagyobb elmaradás a matematika területén figyelhető meg.

Az elmaradást két hatás magyarázza. Egyrészt, nálunk a legjobban teljesítők aránya csak 9% volt, szemben az OECD átlag 13%-kal. Másrészt, a gyengén teljesítők átlaga nagyon magas: 28% (OECD átlag: 23%). A legrosszabb részeredményt a problémamegoldás területén mutattuk fel, ahol a gyengén teljesítők aránya 35% volt (OECD átlag: 21%). A gyenge problémamegoldás nehezíti a későbbi munkapiaci elhelyezkedést.

A diákok teljesítményében mért eltérést 23%-ban a családi háttér magyarázza. Vagyis: a hátrányos helyzetű diákok nehezebben érnek el jobb eredményt. 

3. Oktatásra fordított kiadások

Mindeközben az elmúlt évek költségvetési intézkedéseinek egyik legnagyobb vesztese az oktatás volt: a GDP arányos oktatási kiadások 5,5%-ról 4,5%-ra csökkentek 2005 és 2012 között, amin belül az alap- és középfokú képzésre fordított kiadások 20%-kal estek vissza. 

Ha az egy tanulóra jutó kiadásokat vizsgáljuk, még elkeserítőbb eredményt kapunk: az OECD átlag 57%-át fordítjuk egy diák oktatására, ezen belül a középfokú oktatásban csak 49%-ot (vásárlóerő-paritáson számolt érték).

A cikk az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentésének adatai és elemzése alapján készült

Az elöregedés hatása a gazdasági növekedésre

A gazdasági növekedésre hosszú távon a munkaerő kínálat változása jelentős hatást gyakorolhat. Vagyis fontos kérdés, hogy a Magyarországon zajló demográfiai folyamatok (a társadalom elöregedése) mennyiben befolyásolhatják a jövő gazdasági növekedését. Az alábbiakban az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentéséből szemezgetünk.

Az elmúlt évek alacsony születésszáma nem volt képes kompenzálni a halálozások számát, és a magyar népesség évi átlag 35 ezer fővel csökkent. Ugyanakkor, a javuló egészségügyi ellátások következtében a születéskor várható életkor kitolódott. A folyamat következtében, a KSH NKI számításai szerint, a 65 év felettiek teljes népességen belüli aránya a mai 18%-ról 2060-ra 33%-ig emelkedhet, miközben a munkaképes korúak aránya 68%-ról 54%-ra csökken.

1. Alacsony születésszám

Az elöregedési folyamat első számú oka az alacsony születésszám, amit a teljes termékenységi rátával (egy szülőképes korú nőre jutó gyermekkorú népesség száma) mérünk.

A teljes termékenységi ráta az ezredforduló óta 1,23 és 1,35 között mozog, ami európai összevetésben is alacsony. Az utóbbi évek szerény javulása ellenére, a magyar érték továbbra is igen távol áll a reprodukcióhoz szükséges 2,1-től.

2. A várható élettartam kitolódása 

Noha a 60 éves korban várható hátralévő élettartam (20 év) javuló tendenciát mutat, jócskán elmarad az EU átlagtól (24 év).

Ráadásul, különösen a férfiak vonatkozásában, a várható élettartam jelentős eltérést mutat a legmagasabb iskolai végzettség függvényében. A felsőfokú végzettséget szerző férfiak 30 éves korban várható élettartama átlagosan 12 évvel haladja meg az alapfokú végzettséggel rendelkezőkét. Ekkora különbség csak a kelet-európai országokra jellemző.

A folyamat hatására a gazdaságilag aktív korúakra háruló eltartási terhek emelkedésével kell számolnunk. Az időskori függőségi ráta (a 65 év felettiek 15-64 évesek létszámához viszonyított aránya) a 2015. évi 26%-ról az Eurostat számításai szerint 52%-ra, a KSH NKI számításai szerint 61%-ra emelkedhet 2060-ra.

A munkaképes korú lakosságnak ugyanakkor a gyermekeket is el kell majd tartania. A teljes függőségi mutató 85%-ra emelkedhet, vagyis megközelítheti az egy dolgozó - egy eltartott arányt.

3. A negatívvá váló nemzetközi migráció

A nemzetközi migrációról sajnos nem rendelkezünk pontos adattal. Az látszik azonban, hogy a kivándorlók továbbra is kötődnek Magyarországhoz: az általuk hazautalt munkajövedelmek a GDP 3%-át teszik ki.

Az EU stratégiai programot indított (SEEMIG) a dél-kelet európai migrációs és demográfiai folyamatok vizsgálatára. A SEEMIG adatai szerint, a kivándorló népesség korösszetétele mintegy 7 évvel fiatalabb, mint a teljes magyar lakosságé. Vagyis, többségében a fiatalabb korcsoportok próbálnak külföldön munkához jutni.

4. A munkaképes korú lakosság arányának csökkenése

A fenti folyamatok eredőjeként a munkaképes korú lakosság létszáma a jelenlegi 6,6 millió főről 4,3 millió főre csökkenhet 2060-ra, ezzel egyúttal csökkentve a munkaerő kínálatot. A legnehezebb évtizedeket a Ratkó-generációk nyugdíjas korba lépése (2015-2020 és 2040-es évtized) jelentheti.

5. A fenti demográfiai folyamatok visszafogják a gazdasági teljesítményt

A munkaerő kínálat csökkenése már az elmúlt évtizedben is kimutathatóan rontotta a gazdasági teljesítményt. A 2040-es éveket követően, a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása miatt a 2050-es évekre az egy főre jutó gazdasági növekedés a 2000-es évek átlagához viszonyítva akár 2 százalékponttal is csökkenhet.

A korstruktúra változása kihat a fogyasztási és megtakarítási ráták alakulására is. A leginkább megtakarító korosztály a középkorúaké, mivel a fiataloknak nincs miből megtakarítani, az idős korosztály pedig korábbi megtakarításait éli fel. A korstruktúra eltolódásával az aggregált megtakarítási ráta csökkenhet, a fogyasztási ráta emelkedhet.

A társadalom elöregedése hosszú távon kedvezőtlen hatást gyakorolhat a költségvetési egyenlegre, elsősorban a magasabb nyugdíjkiadásokon és egészségügyi kiadásokon keresztül. Mivel az emiatt emelkedő költségvetési kiadások nem produktív beruházások formájában, hanem társadalmi transzferek kifizetéseként realizálódnak, így az elöregedés hosszú távon kedvezőtlen hatással lehet a gazdasági növekedésre is.

A cikk az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentésének adatai és elemzése alapján készült

Sikertermékünk: a Növekedési Hitelprogram (NHP) - vagy mégsem?

Az MNB weboldalát böngészve azt találjuk, hogy a Növekedési Hitelprogram (NHP) az évezred sikerterméke. Kockázatokkal nem jár, veszélyei nincsenek, fejfájást nem okoz, csak egyszerűen fellendíti a gazdaságot, növeli a beruházási kedvet és a GDP-t, aminek eleddig kizárólag a bankok szigorúsága állta útját.

Mi nem így látjuk.

1. Az NHP nem hozott áttörést a KKV hitelezésben, csak lassította a visszaesést

A teljes vállalati hitelállomány a csúcsidőszakot jelentő 2008. III. negyedévéhez képest 2,27 milliárd forinttal, 26%-kal csökkent. A csökkenés a KKV szektor vonatkozásában csak 2013-ban és csak átmenetileg állt meg, az NHP első szakaszának hatására. Azóta a KKV állomány az NHP program ellenére továbbra is esik.

Az MNB magyarázata szerint, a teljes vállalati hitelállomány egy fióktelep egyedi nagyvállalati finanszírozása miatt mutat növekedést 2014-ben (az idősoros adatokban jól látszik, hogy a fióktelepi hitelállomány 150 milliárd forinttal emelkedett 2013-ról 2014-re - a fióktelepek azonban tipikusan nem a KKV szegmenst, hanem a nagyvállalatokat finanszírozzák).

Igaz, ha figyelmen kívül hagyjuk az NHP állományt, a visszaesés még látványosabb lenne.

2. Forrásköltség kockázata: a jegybanki alapkamat emelkedése

Sokan felvetették már, hogy az NHP egyik gyenge pontja az MNB részéről 0%-on biztosított forrás, amire mihelyst visszakerül kereskedelmi banki betétként az MNB-hez, az MNB a mindenkori jegybanki alapkamatot fizeti már. Az így keletkező kamatveszteség mértéke a forrás összegétől és a mindenkori jegybanki alapkamattól függ.

Jelenleg az alacsony kamat, és a még vállalható mértékű összeg miatt a veszteség csekély, és az MNB árfolyamnyeresége bőven fedezi. Mivel a teljes keretösszeg a GDP 6%-át sem teszi ki (első szakasz: 700 milliárd, második szakasz: 1000 milliárd, amiből eddig 600 milliárdot hívtak le), egy 10%-os alapkamat esetében sem éri el a veszteség a GDP 0,5%-át (130 milliárd forint / év).

Megint más kérdés, hogy az NHP plusszal az állomány további 500 milliárd forintos keretet kap, és még 1000 milliárd forinttal (vagy bármennyivel, amit az MNB jónak lát) növelhető. A későbbi évek alapkamata pedig nem látható előre.

3. Portfólióminőség kockázata: az alacsony kamatfelár nem fedezi a várhatóan bedőlő állomány kockázatát

A portfólió minőség azt fejezi ki, hogy az adott portfólióba tartozó ügyfelek milyen valószínűséggel válnak nemfizetővé. A kamatfelár ennek a kockázatnak a fedezésére szolgál. Minél kockázatosabb egy portfólió, annál magasabb kamatfelár fedezi a nemfizetés kockázatát.

Az NHP kamatfelára 2,5%, ami nagyjából egy 2,5%-os bedőlési valószínűségű fedezetlen portfólió kockázatát fedezi. Az NHP hitelek mögött van fedezet. Ha a korábbi évek tapasztalatára alapozva 30%-os fedezet megtérüléssel számolunk, akkor 4%-os bedőlési arány mellett fedezi a fenti kamatfelár a portfóliót.

A 2014. év végi előzetes hitelintézeti idősor szerint, a KKV állomány mindössze 64%-a problémamentes. A legkockázatosabb ügyfélkört a mikróvállalatok jelentik, ott a problémás (90 napon túl nem fizető) hitelek aránya 29%. A kis- és középvállalati ügyfélkörben az arány egyaránt 19-19%. Ekkora kockázatot az NHP 2,5%-os marzsa nem fedez.

Mégis, az NHP fő célközönsége a mikróvállalati ügyfélkör (teljes állomány 38%-át, 231,5 milliárd forintot nekik folyósították).

Iparági megoszlást tekintve is a kockázatos mezőgazdaság tudhatja magának a legnagyobb szeletet (27%).

4. Szakmai felkészültség, tapasztalat és informatikai, elemzői, egyéb háttér rendelkezésre állása a kisebb (magyar tulajdonú) bankoknál és takarékszövetkezeteknél

Az NHP-ról szóló legfrissebb MNB jelentés szerint, az NHP keretében folyósított hitelek harmadát nyújtják kisbankok (25%) és takarékszövetkezetek (7%). A legtöbb kisbank és szinte valamennyi takarékszövetkezet csekély mértékben rendelkezik vállalkozásfinanszírozási tapasztalatokkal, megfelelő szakmai, informatikai és egyéb háttérrel, egyszerűen azért, mert a kicsi portfólió nem ad rá lehetőséget.

A teljes vállalati hitelállományból a kisbankok 11%-kal, a szövetkezeti hitelintézetek 3%-kal részesednek.

A takarékszövetkezetek például 45 milliárd forintnyi új NHP hitelt folyósítottak 2014-ben, hogy mindeközben a teljes vállalati hitelállományuk 2012 óta 25%-kal, több mint 100 milliárd forinttal csökkent. A hitelintézeti szektoron belül egyedül a kisbankok tudtak növekvő KKV portfóliót felmutatni.

Miközben saját minősítésük szerint a szövetkezeti és kisbanki hitelintézetek vállalati portfóliójának jobbnak kellene lennie a nagybankokénál, a tényleges nemteljesítési arány mégis náluk magasabb (a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 22,1% a szövetkezeteknél, szemben a teljes szektor 17%-os mutatójával, forrás: Pénzügyi stabilitási jelentés), ami arra utal, hogy kevésbé tudják megítélni a várható kockázatokat, mint a nagyobb portfólióval, tapasztalattal és komolyabb elemző háttérrel rendelkező nagybankok.

A kockázati megítélés pontatlansága bizonytalan mértékű várható veszteséget vetít előre. A kisebb bankok, és különösen a szövetkezetek számára egy váratlan veszteség komoly megrázkódtatást okozhat, mivel nincs mögöttük stabil, tőkeerős tulajdonosi háttér.

5. Tulajdonosi kockázat, különösen a kisebb, magyar tulajdonú bankok, valamint a takarékszövetkezetek esetében

Látva az elmúlt 1-2 év folyamatait, az rajzolódik ki, hogy sajnos, a magyar vállalat- (és bank-) tulajdonosokban nem alakult ki a nyugaton elvárt és megszokott tulajdonosi szemlélet, ami egy potenciális veszteség esetén tőkepótlást eredményezne. A magyar tulajdonosok ilyenkor hagyják veszni a vállalkozásukat, kihátrálnak mögüle.

Pénzügyi stabilitási kockázatot rejt magában a tapasztalat hiányából adódó rendszerszinten várható veszteség, amit nem fedez a mesterségesen alacsonyan tartott kamat, és a kihátráló tulajdonosi kör kombinációja egy olyan szituációban, amikor a korábbi kormányzati intézkedések hatására a szektor számára hagyományosan stabil, megbízható háztartási hitelek esetében is rezeg a léc.

6. Az NHP plusz program

Az NHP plusz program az NHP idei évre szánt 500 milliárdos keretét további 500 milliárd forinttal növeli, de a célcsoport ebben az esetben azon "hitelképes" vállalkozások lesznek, akik az NHP-ba nem férnek be (gyenge adósminősítés és/vagy fedezethiány miatt), és a magasabb, piaci kamaton nem hitelképesek.

Az alábbi ábrán látszik, hogy a piaci kamatlábon finanszírozott vállalkozások kockázatát a hitelintézetek az NHP kamatplafonjánál jóval magasabbra árazzák.

A korábban bemutatott kockázati tényezők az NHP plusz program hatására fokozottan érvényesülnek, a felismerten kockázatosabb voltuk miatt eddig elutasított ügyfélkör felé történő nyitást ösztönözve. Az új program azt sugallhatja a hitelezőnek, hogy nem baj, ha nem tud fizetni a mikróvállalkozás, majd az MNB elviszi a balhét. Csakhogy, miközben az MNB egy-egy ügylet veszteségének az 50%-át vállalja át, az egyes hitelintézetek teljes NHP plusz portfóliójának mindössze 2,5%-át biztosítja.

Készpénzállomány

Az MNB statisztikai mérlegéről szóló jelentése szerint, Magyarország készpénzállománya az elmúlt két évben mintegy 40%-kal nőtt, elérve a GDP 11,7%-át. 2010. első negyedévében ez a szám alig haladta meg a 8,5%-ot, de nemzetközi összehasonlításban már akkor is magasnak számított.

Mint egy korábbi bejegyzésben rámutattunk, a készpénzhasználat mértéke a fekete gazdaság becsléséhez használt egyik legbiztosabb mutatószám.

Jegybanki alapkamat

2002 végén, 2003 elején az EU-hoz való csatlakozás lázában a forintot spekulatív támadások nyomták a sáv erős széléhez. A jegybank a sáv védelme érdekében drasztikusan csökkentette a kamatot, és nyomást gyakorolt a befektetőkre, hogy veszteséggel zárják le a pozícióikat. Az inflációkövetés és a növekvő államháztartási hiány (GDP arányosan 9%, 2002-ben) miatt mindenki azt várta, hogy a sávközepet az MNB és a kormány az erős irányba tolja majd el, de ehelyett 2003. júniusában a gyenge irányba tolta (leértékelte). A piac ezt a mai szóval élve unortodox lépést kormányzati inkompetenciának és az MNB függetlenségébe való beavatkozásnak értékelte és új támadás indult a forint ellen, ezúttal a gyengülés irányába.

Nyilvánvalóvá vált, hogy az árfolyamsáv fenntartása nem visz előre: az inflációs cél eléréséhez nem hoz közelebb és a spekulatív nyomás elhárítása miatt jelentős költségekkel jár. Az MNB (Járai) javaslatot tett a sáv eltörlésére és a forint szabad lebegtetésére (azaz a mostani árfolyamrendszer bevezetésére). A kormányzat azonban tartott a forint erősödésétől és ezáltal az export visszaesésétől, és ragaszkodott a sáv fenntartásához. Mivel egyéb eszköz nem állt rendelkezésére a forint túlzott gyengülésének kivédésére, az MNB két lépésben csaknem megduplázta a jegybanki alapkamatot (6,5%-ról 12,5%-ra).

A magas kamatszint miatt a támogatott lakáshitelek kamattámogatásának mértéke (ügyfél által fizetendő kezelési költséggel növelt kamatszint volt maximálva előbb 8, majd 6%-ban) tarthatatlanná vált, ezért a kormány az állampapír-piaci hozamok 60%-ában határozta meg a támogatás mértékét, és megemelte a bank által megajánlható ügyleti kamat maximumát. Jelentős mértékben emelkedtek a hitelkamatok és csökkent a támogatással elérhető maximális összeg is. 2004 márciusában a támogatott forinthitelek kezelési költséggel növelt kamatai 11% körül mozogtak. Ugyanekkor az egyedüli CHF jelzáloghitelt kínáló bank, a CIB, a svájci frank hitelt kezelési költséggel együtt 6%-ért kínálta.

Az ábrán jól látszik, hogy 2004-2005-ben a kamatok gyorsan csökkentek, és ezáltal a deviza és forinthitelek közötti kamatkülönbség is csökkent. Ennek ellenére, a forinthitelezés nem állt többé helyre, a forintkamatok nagy és hirtelen változásai beíródtak a hitelezői és a hitelfelvevői emlékezetbe, az árfolyamok viszont még mindig stabilak maradtak, és a sáv fenntartásához a kormányzat ragaszkodott.