2002 végén, 2003 elején az EU-hoz való
csatlakozás lázában a forintot spekulatív támadások
nyomták a sáv erős széléhez. A jegybank a sáv védelme érdekében drasztikusan
csökkentette a kamatot, és nyomást gyakorolt a befektetőkre, hogy veszteséggel
zárják le a pozícióikat. Az inflációkövetés és a növekvő államháztartási hiány
(GDP arányosan 9%, 2002-ben) miatt mindenki azt várta, hogy a sávközepet az MNB
és a kormány az erős irányba tolja majd el, de ehelyett 2003. júniusában a
gyenge irányba tolta (leértékelte). A piac ezt a mai szóval élve unortodox lépést
kormányzati inkompetenciának és az MNB függetlenségébe való beavatkozásnak
értékelte és új támadás indult a forint ellen, ezúttal a gyengülés irányába.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az árfolyamsáv fenntartása nem visz előre: az inflációs cél eléréséhez nem hoz
közelebb és a spekulatív nyomás elhárítása miatt jelentős költségekkel jár. Az
MNB (Járai) javaslatot tett a sáv eltörlésére és a forint szabad lebegtetésére
(azaz a mostani árfolyamrendszer bevezetésére). A kormányzat azonban tartott a
forint erősödésétől és ezáltal az export visszaesésétől, és ragaszkodott a sáv
fenntartásához. Mivel
egyéb eszköz nem állt rendelkezésére a forint
túlzott gyengülésének kivédésére, az MNB két lépésben csaknem megduplázta a jegybanki
alapkamatot (6,5%-ról 12,5%-ra).
A magas kamatszint miatt a támogatott lakáshitelek kamattámogatásának mértéke (ügyfél által
fizetendő kezelési költséggel növelt kamatszint volt maximálva előbb 8, majd
6%-ban) tarthatatlanná vált, ezért a kormány az állampapír-piaci hozamok
60%-ában határozta meg a támogatás mértékét, és megemelte a bank által
megajánlható ügyleti kamat maximumát. Jelentős mértékben emelkedtek a
hitelkamatok és csökkent a támogatással elérhető maximális összeg is. 2004
márciusában a támogatott forinthitelek kezelési költséggel növelt kamatai 11%
körül mozogtak. Ugyanekkor az egyedüli CHF jelzáloghitelt kínáló bank, a CIB, a
svájci frank hitelt kezelési költséggel együtt 6%-ért kínálta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése