Lakossági hitelezés a 2000-es évek legelejének szintjén

2012 első felében jelentősen csökkent a hazai pénzügyi közvetítők háztartási hitelállománya, aminek kétharmad része a végtörlesztés hatásának volt betudható. Ha a végtörlesztések összegét figyelmen kívül hagynánk, akkor is nettó hiteltörlesztő lenne a háztartási szektor.

Az ábra az adott negyedév új háztartási hitelkibocsátásait mutatja. 2012. első két negyedévében, a végtörlesztés jelentette refinanszírozások okoztak növekedést az új hitel kibocsátásokban. Végtörlesztés nélkül, 2012 első félévében a bankrendszeri bruttó hitelkihelyezés a 2000-es évek eleje óta nem látott szintekre süllyedt, összege a végtörlesztéseket közvetlenül megelőző időszak átlagos volumenének kb. 70 százalékát, a 2008-as év hasonló időszaki adatának pedig alig 14%-át teszi ki.

A végtörlesztés időszaka alatt a bankok szigorították az új hitel felvételének feltételrendszerét, mind az árak (kamatok: 1,5 százalékpont emelkédes), mind az egyéb feltételek (pl.: elvárt jövedelem, ingatlanérték) vonatkozásában. A feltételek 2012 második negyedévében enyhülni kezdtek, és az állami kamattámogatás beindulásának köszönhetően az év második felére, illetve a következő időszakokra az MNB növekedést prognosztizál a lakáshitelezés területén. A jelenlegi kamatszintek mellett a támogatott konstrukciókat kb. 9% kamatszint mellett vehetik igénybe az ügyfelek, ami hosszú távú eladósodáshoz még mindig túl magas. 

Nemzetközi összehasonlításban, a magyar bankrendszer háztartási hitelezése – csakúgy, mint a vállalati hitelezés, - elmarad mind a régió mind az eurozóna országaitól.

Várakozó állásponton - a vállalati hitelezés folyamatai

A vállalati hitelezés jelentőségét az adja, hogy a vállalkozások a beruházásokat (jellemzően hosszú lejáratú) hitelből finanszírozzák, és fordítva is igaz: a hosszú lejáratú vállalati hitelek nagyrészt beruházásokat finanszíroznak. Minél több hosszú lejáratú hitelt folyósítanak a bankok az adott negyedévben, a következő időszakban annál több beruházás létesül, annál több munkahely teremtődik, annál nagyobb lesz a gazdasági növekedés. 

2008 harmadik negyedéve óta a vállalati hitelezésben negatív folyamtok játszódnak le. A válság első időszakában, hogy likviditáshoz jussanak, a bankok a rövid lejáratú (forgóeszköz-) hiteleket mondták fel, mivel erre volt lehetőségük. Ugyanakkor új hitelek folyósítására csak nagyon korlátozott mértékben került sor. 

Az új kibocsátású hitelek átlagos futamideje mindössze másfél év, összege 600 milliárd forint negyedévente. A 2007-es csúcsidőszakban negyedévente 1400 milliárd forint hitelt átlagosan 28 hónap futamidőre folyósítottak a bankok. A teljes új hitelállományon belül, a beruházásokat finanszírozó 5 éven túli hitelek mennyisége a negyedére csökkent (megközelítőleg 500 milliárd forintról alig több mint 100 milliárdra). Az "új" folyósítások 60%-a valójában a lejáró forgóeszközhitelek megújítása. 

Nemzetközi összehasonlításban a hazai vállalati hitelezés a leggyengébbek között van. A térség országainak többségében dinamikusan bővülnek a vállalati hitelek, és bár Szlovákiában inkább stagnálás figyelhető meg, a válság óta tartó magyarországi csökkenés egyértelmű kivételnek számít ezen a téren. Hasonló hitelezési folyamatok az eurozóna periféria- országaiban figyelhetők meg.

Kamatok: alacsony? magas? miért jó, miért rossz?

Régiós összehasonlításban a hazai bankrendszer kamatjövedelmének a mérlegfőösszeghez viszonyított aránya a legmagasabb. 

Miért magas?

• A bankadó, a végtörlesztés és az egyéb kormányzati intézkedések jelentős veszteséget okoztak a bankrendszernek, amit valahonnan pótolni kell. A bankrendszer számára a legfőbb bevételi forrást a kamatmarzs jelenti.
• A nemteljesítő hitelek miatt a portfólió kb. egyötöde egyáltalán nem termel kamatot - a kieső bevételt pótolni kell.
• Mivel az átlátható árazásról szóló, 2012. áprilisában hatályba lépett rendelet miatt, a bankok a futamidő alatt csak nagyon korlátozott esetekben módosíthatják a hitelkamatokat az újonnan folyósított lakossági jelzáloghitelek esetében, az esetleges későbbi kockázatokat eleve beárazzák a kamatmarzsokba. Noha a kormányrendelet a lakosság számára biztosított lehetőséget a meglévő hiteleik ingyenes átárazására (átláthatóvá tételére) is, ezzel a lakosság nem élt. 
• A hazai bankoknál a bevételek lényegesen nagyobb része kötődik a kamathoz, mint amilyen szintet a fejlettebb államoknál látunk, ahol a jutalék-bevételnek lényegesen nagyobb szerepük van. Alternatív bevételi források hiányában a bankok abban érdekeltek, hogy hosszú távon fenntartsák a nemzetközi összehasonlításban magas kamatmarzsokat a háztartási szegmensben. A vállalati hitelezést ugyanakkor erős árverseny jellemezi, ezért itt nem a kamatmarzs jelenti a bankok számára a legfőbb motivációt.

Miért baj?

A magas kamatmarzs rövid távon képes megvédeni a bankokat egy jelentősebb tőkevesztéstől azzal, hogy az „egyszeri” válságadókat, terheket és a hitelezési veszteségeket (legalábbis részben) kompenzálja. A kiemelkedő kamatmarzs ugyanakkor magasabb adósságterhet jelent az ügyfeleknek, ami rontja hitelfizetési képességüket, ezáltal növeli a nemteljesítő hitelek arányát és - szűkítve a rendelkezésre álló jövedelmet -, kisebb fogyasztást és gazdasági növekedést eredményez. 

A fenti folyamat negatív spirált indíthat el: tovább romlik a portfólió minősége és ezt kompenzálandó további  kamatmarzs növelésre kényszerülnek a bankok. Mindez közép és hosszabb távon alááshatja a bankrendszer tőkehelyzetét és az ország gazdasági kilátásait.

Nemteljesítő hitelek a magyar bankrendszerben

A válság előtt jó minőségűnek tekintettük azt a banki portfóliót, ahol a nem teljesítő hitelek aránya 2%, és elfogadható kockázatúnak azt, ahol 4% alatt volt.

A PSZÁF adatai szerint 2012. június 30-án 13,7% volt a részvénytársasági hitelintézetek nem teljesítő hiteleinek aránya, ami a teljes, 17 180 milliárd forintos hitelállományon belül 2 358 milliárd forintnyi 90 napon túli késedelembe esett hitelt jelent. A relatív és az abszolút szám sem volt még soha ilyen magas. A többi intézménytípus még kedvezőtlenebb portfólióminősége tovább rontja az átlagot.

Összehasonlításképpen, 2012 júniusában Spanyolország 100 milliárd eurós mentőcsomagot kért bankjai számára, mivel ekkorra 9,42%-ra  (állományát tekintve 164,4 milliárd euróra) emelkedett nem teljesítő hitelarány finanszírozhatatlanná vált. 

2012. II. félévére a nemteljesítő vállalati hitelarány elérte a vállalati hitelállomány 21%-át. A teljes vállalati portfólión belül 20% feletti részarányt képviselő projekthitelek (nagyrészt hazai ingatlanberuházások) esetében a romló tendencia még látványosabb: 25%-os a nemteljesítési arányuk. 

A Bisnode Csoport statisztikái szerint, 2012. 1. negyedévében Európa vizsgálatba bevont 12 országában 147 ezer céget alapítottak és 20 ezer vált fizetésképtelenné. A 20 ezer cégből minden negyedik magyar.

Az MNB felmérésben részt vevő 9 bank adatai alapján, a vállalkozás mérete jelentős korrelációt mutat a nemteljesítés arányával. A legveszélyeztetettebb iparágaknak az építőipar, a kereskedelem, a szálláshely szolgáltatás, valamint az ingatlanügyletek bizonyultak.

2012. II. negyedévére a nem teljesítő (non-performing loan = NPL) lakossági hitelállomány aránya 16,2%-ra emelkedett (Az ábrán látható bruttó és nettó NPL arány között az a különbség, hogy a nettó adat a teljes nemteljesítő állományból az értékvesztéssel nem fedezett részt mutatja. Az e feletti részre van megképzett fedezet a bankrendszerben). 

Összehasonlításképpen, a hitelezési válság által legsúlyosabban érintett Írországban a kölcsönök több mint negyede került ugyanebbe a kategóriába.

A lakossági ügyfélkörben a a deviza jelzáloghitelek nemteljesítési aránya emelkedett a legmeredekebben. Az emelkedés dinamikája nagyrészt annak köszönhető, hogy a végtörlesztésben a jól teljesítő hitelek vehettek részt, ezek száma és portfólión belüli aránya csökkent tehát, ezáltal rontva a rendszerben maradó átlagos portfólióminőséget.  

Osztogatnak vagy fosztogatnak?

1998 óta eltelt években összesen a bankok kumulált (összesített) adózott eredménye 544 milliárd forint volt. Ebbe a veszteséges évek is bele vannak számolva. A bankrendszer a tulajdonosoknak 516 milliárd forintot fizetett ki osztalékként. A tulajdonosok ugyanakkor 1148 milliárd forint tőkét juttattak a bankrendszerbe.

A külföldi tulajdonosok és egyéb külföldi befektetők a válság kitörését követően (és azt megelőzően is - a hitelezés finanszírozása végett) jelentős egyéb forrást juttattak a bankrendszernek, amely 2009 márciusában 10 000 milliárd forint körüli értékben tetőzött, majd némi csökkenés után ismét emelkedésnek indulva 2010 májusában 9 500 milliárd forint körüli új, lokális maximumról pattant vissza. A kormányzat különböző bankellenes intézkedései, valamint a rossz portfólióminőség okozta alacsony megtérülés és a negatív nemzetközi hangulat (szükség a forrásokra máshol) következtében 2010. júniusától gyors és erőteljes forráskivonás indult meg a szektorból, 2 év alatt mintegy 4 200 milliárd forint (15 milliárd euró) értékben, amivel a külföldi forrásállomány a válságot megelőző szint alá süllyedt.