Az elöregedés hatása a gazdasági növekedésre

A gazdasági növekedésre hosszú távon a munkaerő kínálat változása jelentős hatást gyakorolhat. Vagyis fontos kérdés, hogy a Magyarországon zajló demográfiai folyamatok (a társadalom elöregedése) mennyiben befolyásolhatják a jövő gazdasági növekedését. Az alábbiakban az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentéséből szemezgetünk.

Az elmúlt évek alacsony születésszáma nem volt képes kompenzálni a halálozások számát, és a magyar népesség évi átlag 35 ezer fővel csökkent. Ugyanakkor, a javuló egészségügyi ellátások következtében a születéskor várható életkor kitolódott. A folyamat következtében, a KSH NKI számításai szerint, a 65 év felettiek teljes népességen belüli aránya a mai 18%-ról 2060-ra 33%-ig emelkedhet, miközben a munkaképes korúak aránya 68%-ról 54%-ra csökken.

1. Alacsony születésszám

Az elöregedési folyamat első számú oka az alacsony születésszám, amit a teljes termékenységi rátával (egy szülőképes korú nőre jutó gyermekkorú népesség száma) mérünk.

A teljes termékenységi ráta az ezredforduló óta 1,23 és 1,35 között mozog, ami európai összevetésben is alacsony. Az utóbbi évek szerény javulása ellenére, a magyar érték továbbra is igen távol áll a reprodukcióhoz szükséges 2,1-től.

2. A várható élettartam kitolódása 

Noha a 60 éves korban várható hátralévő élettartam (20 év) javuló tendenciát mutat, jócskán elmarad az EU átlagtól (24 év).

Ráadásul, különösen a férfiak vonatkozásában, a várható élettartam jelentős eltérést mutat a legmagasabb iskolai végzettség függvényében. A felsőfokú végzettséget szerző férfiak 30 éves korban várható élettartama átlagosan 12 évvel haladja meg az alapfokú végzettséggel rendelkezőkét. Ekkora különbség csak a kelet-európai országokra jellemző.

A folyamat hatására a gazdaságilag aktív korúakra háruló eltartási terhek emelkedésével kell számolnunk. Az időskori függőségi ráta (a 65 év felettiek 15-64 évesek létszámához viszonyított aránya) a 2015. évi 26%-ról az Eurostat számításai szerint 52%-ra, a KSH NKI számításai szerint 61%-ra emelkedhet 2060-ra.

A munkaképes korú lakosságnak ugyanakkor a gyermekeket is el kell majd tartania. A teljes függőségi mutató 85%-ra emelkedhet, vagyis megközelítheti az egy dolgozó - egy eltartott arányt.

3. A negatívvá váló nemzetközi migráció

A nemzetközi migrációról sajnos nem rendelkezünk pontos adattal. Az látszik azonban, hogy a kivándorlók továbbra is kötődnek Magyarországhoz: az általuk hazautalt munkajövedelmek a GDP 3%-át teszik ki.

Az EU stratégiai programot indított (SEEMIG) a dél-kelet európai migrációs és demográfiai folyamatok vizsgálatára. A SEEMIG adatai szerint, a kivándorló népesség korösszetétele mintegy 7 évvel fiatalabb, mint a teljes magyar lakosságé. Vagyis, többségében a fiatalabb korcsoportok próbálnak külföldön munkához jutni.

4. A munkaképes korú lakosság arányának csökkenése

A fenti folyamatok eredőjeként a munkaképes korú lakosság létszáma a jelenlegi 6,6 millió főről 4,3 millió főre csökkenhet 2060-ra, ezzel egyúttal csökkentve a munkaerő kínálatot. A legnehezebb évtizedeket a Ratkó-generációk nyugdíjas korba lépése (2015-2020 és 2040-es évtized) jelentheti.

5. A fenti demográfiai folyamatok visszafogják a gazdasági teljesítményt

A munkaerő kínálat csökkenése már az elmúlt évtizedben is kimutathatóan rontotta a gazdasági teljesítményt. A 2040-es éveket követően, a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása miatt a 2050-es évekre az egy főre jutó gazdasági növekedés a 2000-es évek átlagához viszonyítva akár 2 százalékponttal is csökkenhet.

A korstruktúra változása kihat a fogyasztási és megtakarítási ráták alakulására is. A leginkább megtakarító korosztály a középkorúaké, mivel a fiataloknak nincs miből megtakarítani, az idős korosztály pedig korábbi megtakarításait éli fel. A korstruktúra eltolódásával az aggregált megtakarítási ráta csökkenhet, a fogyasztási ráta emelkedhet.

A társadalom elöregedése hosszú távon kedvezőtlen hatást gyakorolhat a költségvetési egyenlegre, elsősorban a magasabb nyugdíjkiadásokon és egészségügyi kiadásokon keresztül. Mivel az emiatt emelkedő költségvetési kiadások nem produktív beruházások formájában, hanem társadalmi transzferek kifizetéseként realizálódnak, így az elöregedés hosszú távon kedvezőtlen hatással lehet a gazdasági növekedésre is.

A cikk az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentésének adatai és elemzése alapján készült

Ami olcsó, az drága - avagy mennyit ér, ha ingyen van?

Az egészségügy Magyarországon közjószágként működik, vagyis a „fogyasztásból” senki sem zárható ki, de a mások fogyasztása nem csökkenteni az egyén hozzáférését a fogyasztáshoz. Az állami beavatkozásnak köszönhetően, a fogyasztók számára a díjfizetés (egészségügyi hozzájárulás fizetése) és a szolgáltatás tényleges igénybevétele elválik egymástól, ami megerősíti a „potyautas” magatartást. Az egyéni szinten megjelenő optimumállapot az, ha mindenki igyekszik minimálisra csökkenteni a befizetését ugyanakkor maximalizálni a fogyasztást. A társadalom egészének szintjén ez a magatartás a rendszer összeomlásához vezethet (ld: Nash-egyensúly, fogolydilemma).

Az EU országainak többségében ezért az egészségügy nem teljesen ingyenes, valamekkora hozzájárulást a lakosságnak is teljesítenie kell. A magyar kormány 2007. február 15-én bevezette a vizitdíjat, a beteg-orvos találkozások és a társadalombiztosítás biztosítási körének csökkentésére, a költségek részleges áthárítására. Összege alkalmanként 300 forint volt. A vizitdíjat a lakosság többsége a 2008. március 9-én, az ún. „szociális népszavazás" során elutasította, és ezáltal kötelezte a parlamentet és a kormányt a korábbi, teljes körű biztosítás visszaállítására 2009. január 1-i határidővel. 

Az orvos-beteg találkozásokban a jelképes összegű vizitdíj is jelentős csökkenést eredményezett. Az ingyenes ellátás visszaállítását (sőt, már a visszaállítás megszavazását) követően azonban ismét a korábbi trend folytatódott. 

A magyarországi gyógyszerkiadások vásárlóerő-paritáson számolt összege meghaladja az OECD átlagot. Noha a gyógyszerkiadások növekedési üteme lassult az utóbbi években, összege a teljes egészségügyi költés 33,6%-át teszi ki, ami a legmagasabb arány az OECD-n belül, az OECD átlag (16,6%) duplája. 

A születések harmada császármetszés útján történik hazánkban. Az OECD országokban megfigyelhető a császármetszések szülések arányának erőteljes növekedése az elmúlt két évtizedben: az OECD átlag 14%-ról 26%-ra nőtt, csaknem megduplázódott. 

A meg nem született gyermekekért

Az 50-es évek elején Ratkó Anna miniszterségét fémjelezte az a két intézkedés (abortusz tilalom és a gyermektelenek adója), aminek következtében hirtelen megugrott a születésszám és lenullázódott a terhességmegszakítások száma. Mivel ezeket az intézkedéseket néhány éven belül teljesen eltörölték, a hatásuk nem volt tartós. Ugyanebben az időben vált általánossá a női foglalkoztatás, ami – tekintettel a gyermekmegőrzés nehezen kezelhető voltára – ismét a születésszám drasztikus visszaesését eredményezte. Akkoriban még nem voltak hatékony, könnyen hozzáférhető fogamzásgátló szerek, ezért a nem kívánt terhességek megoldására az abortusz jelentette a megoldást. 1965-ben 100 élve született csecsemőre 140 (!) abortusz jutott. 

A 60-as évekre már világszinten is alacsony termékenységi ráta jellemezte az országot, ezért kezdték el támogatni a gyermeknevelést anyagilag (1967: GYES). Mivel a GYES önmagában nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, lakástámogatási konstrukciókat vezettek be, szigorították az abortuszt, ugyanakkor korszerű fogamzásgátló szereket vezettek be (1973).

A születésszám nagy mértékben függ az adott időszakban szülőképes korúvá váló lakosság számától: a 70-es években léptek szülőkorba a „Ratkó-gyerekek” gyerekei. Az 1975-ös csúcsot követő éveket azonban újabb születésszám-csökkenés jellemezte, és az egyensúly azóta sem állt helyre. A Ratkó unokák esetében már nem volt megfigyelhető újabb születésszám ugrás, amikor szülőképes korba léptek.

Mivel a csökkenő születésszám egy idő után már nem tudta kompenzálni a növekvő számú halálozásokat, az ország népessége 1981 óta folyamatosan csökken. 1984-ben újabb intézkedéseket hoztak (pl: Gyed bevezetése), amivel a csökkenő trend megtört, de áttörés nem következett be. A következő negatív hatást a Bokros-csomag eredményezte, mivel Bokros elsősorban a gyermeknevelés támogatásaihoz nyúlt hozzá. 1999-től a Bokros által elvett juttatásokat folyamatosan visszaadták, újabb lakásépítés támogató intézkedéseket hoztak, de ezek is csak a csökkenő trend megállítását érték el, a születésszám 100 ezer alatti értéken stabilizálódott.

Az újabb csökkenés már 2008 után, a válság hatására következett be. 2011-ben rekord kevés, 88 ezer gyerek született, ami az 1975-ös évben születetteknek kevesebb, mint a fele. Ugyanakkor mind a mai napig 100 élveszületésre 44 abortusz és 20 magzati halálozás jut. Ezért van az, hogy 2011-ben csaknem 900 ezerrel kevesebb gyermekkorú lakosunk volt, mint 1980-ban.

(A történeti háttér információk forrása a KSH A gyermekvállalás társadalmi, gazdasági hátterének területi jellemzői című kiadványa)

Ej, ráérünk arra még!

A törzsfejlődés nem gondolkodik évtizedekben. Hiába alakulnak át a társadalmi szokások, testünk nem tud elég gyorsan alkalmazkodni. 

A gyermekvállalási kor láthatóan kitolódik: 2011-ben az átlagos szülési kor 29, 4 év volt Magyarországon, és egész Európában hasonló trend figyelhető meg. Svájcban és Spanyolországban az átlagos szülési kor a 31 évet is meghaladja. 

Csakhogy, a "kifutunk az időből" szólam azonnal értelmet nyer, amint megnézzük a magzati halálozások statisztikáit. Nem véletlenül szültek a nők évszázadokon át 25 éves koruk előtt! A 30 év feletti a nők fogamzó képessége kezdetben lassan, 35 év felett gyorsuló ütemben csökken, miközben emelkedik a vetélések aránya. 2009-ben, a 30 éves nők kívánt terhességeinek 87%-a végződött szüléssel. Ez az arány 41 éves korban 60%-ra esik, 42 éves életkortól pedig, ha a kívánt fogamzás mégis bekövetkezne, a terhesség már nagyobb eséllyel végződik rosszul, mint jól. 

A 2011-es Demográfiai Évkönyv szerint, 1980-ban száz élveszületésre 14 vetélés jutott. 2011-ben 20. Az arány folyamatosan nőtt. 

Házasok és élettársak

A 60-as évek társadalmi elvárása minden nő felé kétségkívül a házasság volt: szinte mindenki férjhez ment legalább egyszer. Még a 90-es években is a nők 70%-a legalább egyszer kötött házasságot. Jelenleg ez az arány 40% alatti, ami azt jelenti, hogyha ez a trend folytatódik, akkor a nők 61%-a hajadonként fogja leélni az életét. Ugyanakkor a házasságra magukat mégis rászánók kora is mintegy 7 évvel kitolódott 1990 óta: a nőknél 22 évről 29 évre, a férfiaknál 25 évről 31 évre. 

A házasságkötések száma 1990 és 2011 között csaknem a felére, 66 405-ről 35 750-re csökkent. A válások száma ugyanakkor gyakorlatilag nem változott, 2011-ben 23 200 volt. 

A 15 év feletti lakosságban jelenleg a tartós párkapcsolatok 18%-a élettársi kapcsolat:

• házaspárok száma: 1 796 ezer,
• élettársi kapcsolatban élők száma: 407 ezer.

2010-ben a gyermekek 40%-a született házasságon kívül.

2009-ben a megkérdezettek 65%-a teljesen és további 21%-a részben egyetértett azzal az állítással, hogy az élettársi kapcsolatot a törvényeknek ugyanúgy kellene védeniük, mint a házasságot.