A magyar államadósság alakulása a kilencvenes évektől napjainkig

A GDP-arányos magyar államadósság a 90-es évek eleji 90%-ról, az évtized közepén végrehajtott „Bokros csomag” keretében / hatására lezajló privatizáció bevételeinek adósságszolgálatra fordításának, szigorúbb fiskális politika folytatásának, valamint a beinduló gazdasági növekedésnek és a magas inflációs rátának köszönhetően 2001-re a GDP 52,7%-ára csökkent.

Az adósságráta 2001-től indult ismét emelkedésnek, alapvetően az elszabaduló költségvetési hiány (a kormányzat adott évi túlköltekezésének mértéke) miatt. A 2006 évi költségvetési hiány forintban kifejezett összege hétszerese, a GDP-arányos értéke azonban alig több, mint kétszerese az 1996 évinek. Ez idő alatt ugyanis a magyar GDP nominális értéke részben a kilencvenes évek végi magas infláció hatására a triplájára nőtt. A költségvetési hiány mellett, az adósságráta emelkedésének másodlagos okai a felhalmozott adósságállomány magas kamatterhei voltak. A kamatteher már 1995-ben meghaladta az 500 milliárd forintot, 2004-ben 900 milliárd forint fölé emelkedett, mára pedig 1200 milliárd forint körül jár, éves szinten. 

2006-ra  nyilvánvalóvá vált, hogy a laza költségvetési politika nem tartható tovább fent: megszorító intézkedések sora következett, aminek hatására a költségvetés elsődleges (kamatfizetés nélkül számolt) egyenlege 2008-2009-ben többletet mutatott.

2008-ban a gazdaság növekedése megtorpant, majd 2009-ben visszaesett, és ráadásul a forint is gyengült, pedig addigra az államadósságon belül - csakúgy, mint a lakossági hitelportfólióban - jelentős szerep jutott a devizahiteleknek. Mindez a GDP-arányos államadósság további emelkedésének irányába hatott. 

2008-ban a piaci árazású hiteleket csak egyre rövidebb futamidővel egyre magasabb hozamszintek mellett tudta igénybe venni az ország, ezért amikor a kitörő válsághelyzetben nem volt mivel megtámogatni sem a forintot sem pedig a hazai bankokat, a kormány az IMF-hez fordult segítségért. Az IMF hitel kamata az akkori piaci kamatszint felének-harmadának felelt meg, ennek köszönhetően a piaci hozamok emelkedése ellenére az államadósság után ténylegesen fizetett kamatszint csökkent. 

A magyar adósságállomány változására egyszeri tételek is jelentős hatást gyakoroltak. 2008-ban az adósságállomány az IMF hitel lehívása miatt ugrott meg. A hitelt részben használták csak fel (a magyar tulajdonú bankok állami megsegítésére), jelentősebb részét devizabetétként helyezték el, feltöltve vele az MNB devizatartalékait. A hitel ezen részének felhasználására csak jóval később: pl. 2011-ben MOL részvény vásárlás formájában került sor. 

A másik egyszeri tétel 2011-ben a magánnyugdíj pénztárak államosítása volt, amelynek hatására a jelentős forintgyengülés ellenére sem ugrott meg a 2011 végi adósságállomány.

Az adósság tavaly óta - elsősorban a forint árfolyam erősödésének köszönhetően - csökkent, és szerkezetében is átalakult. Az átlagos hátralévő futamidő 4 év alá csökkent, és mivel a devizahiteleket forint források bevonásával törlesztették (tavaly óta nem volt deviza állampapír kibocsátás), a devizaarány több mint 10 százalékponttal csökkent, jelenleg 40%. A finanszírozási stratégia változása csökkenti az adósság árfolyamkockázatát, és utat enged a kilencvenes évek második felében folytatott infláció alapú adósságcsökkentésnek. Ugyanakkor, a forintadósság magasabb kamatterhe fenntarthatósági, a rövidülő futamidő pedig refinanszírozási kockázatokat hordoz.

A GDP-arányos államadósság

A bruttó államadósság egy ország helyi (önkormányzati), szövetségi és központi kormányzati (együtt: államháztartás) múltban felhalmozott pénzügyi kötelezettségeit testesíti meg. Az államadósságot az EU-s módszertan a GDP-hez viszonyítja, mivel ez a mutató azt fejezi ki, hogy a megtermelt jövedelem (GDP) mennyire fedezi az ország adósságát (egyfajta hitelképesség ez tehát). 

A különböző fejlettségű országok GDP arányos eladósodottsága nem hasonlítható közvetlenül össze, mert a fejlettségi szint kockázati szintet is jelent a befektetők szemében, ezért a fejlettebb országok magasabb adóssága is alacsonyabb kamatszinttel társulhat, ami alacsonyabb törlesztéseket eredményez, kevésbé terheli a költségvetést. Ezért az összehasonlításhoz ugyanazt a hármas bontást használom, amit az előző bejegyzésben: a „túlteljesítők” csoportjába az EU-s átlagnál magasabb, az „átlag körüliek” csoportjába a EU-s átlag körüli, az „alulteljesítők” közé pedig az EU-s átlag alatti egy főre jutó GDP-t felmutató országok kerülnek.

A túlteljesítők közül a legizgalmasabb ország egyértelműen Írország. Írország, a „kelta tigris”, a kétezres években fegyelmezett költségvetési politika mellett gyors fejlődésnek indult, 1997 és 2007 között mintegy megduplázva a GDP-jét. A 2007-es csúcsévet követő két évben azonban összesen 20%-os visszaesés következett. Azóta megindult egy lassú, ámde annál fájdalmasabb konszolidáció, ami egyrészt kb. 22 milliárd eurós (a GDP 14%-a!) megszorító intézkedésekkel járt (amibe bele is bukott az ír kormány), másrészt a korábban csekély mértékű (25%-os) államadósság 106%-ra emelkedett, és várhatóan tovább nő 2012-2013-ban. A problémát a válság következtében kipukkanó ír ingatlan lufi, és ehhez kapcsolódóan az ír tulajdonú bankrendszer összeomlása és kormányzati megmentése okozta. Az ír kormány 2009-ben és 2010-ben 48 milliárd eurót kényszerült felvenni az ország bankjainak megsegítésére, majd 2010-ben további 85 milliárd eurós hitelt kért és kapott.

A többi országban kisebb mértékben, de mindenhol nőtt az államadósság a válság után. A Maastrichti 60%-os álomhatár alatt a magas GDP-jű országok közül csak a három skandináv ország maradt.

Az EU átlag körül teljesítő országok közül a cseheknek (41%) és a szlovéneknek (47%) sikerült tartaniuk a 60% alatti államadósság szintet. A mediterrán országok mindegyike, élükön Görögországgal, Olaszországgal és Portugáliával, jelentős mértékben eladósodott. Ciprus, Málta és Spanyolország adóssága a GDP 70%-a körül alakult.

Az alulteljesítő országok a gyors növekedést általában alacsony eladósodottság mellett hajtották végre. Magyarország kivételével minden érintett ország államadóssága a válságot követően is a 60%-os elvárás alatt maradt. A magyar eladósodottság ebben a viszonylatban magas és ebben a viszonylatban jelent problémát.