Mire telik, mire nem? - Relatív anyagi helyzet

Az abszolút jövedelmi helyzet azt mutatja meg, hogy mennyi pénzünk van. A relatív jövedelemi helyzet ellenben azt, hogy mennyinek érezzük. A "mennyinek érezzük" kérdésre az adja meg a választ, hogy mire telik és mire nem. Ezt elemezzük a mai cikkben, a KSH vonatkozó, 2012 évi felméréséből nyert adatok alapján, elsősorban a lakhatási körülményekre és az eladósodottságra helyezve a hangsúlyt. 

A lakhatás költségei a magyar háztartások* fogyasztási kiadásainak 23-29%-át teszik ki. Bizonyos költségek azonban csak a lakosság egy-egy részét érintik: lakbért az albérletben élők, közös költséget a társasházak lakói fizetnek csak. A társasházban élők aránya jövedelemmel arányosan nő. A társasházban élő alsó jövedelmi tizedhez tartozók mintegy felének esetében fordult elő az lemúlt 12 hónapban, hogy pénzügyi okok miatt nem tudta határidőre fizetni a közös költséget.

A lakosság kb. 8%-a él bérelt ingatlanban. Arányuk a legszegényebb jövedelmi tizedben kiemelkedően magas: közel duplája a többi tizednek. A legalsó tizedbe tartozó háztartások több mint felének jelent gondot a lakbér fizetés, a legfelső tizedben gyakorlatilag senkinek.

Közüzemi számlákkal mindannyian találkozunk. A legszegényebb tized háztartásainak 60%-ánál, a leggazdagabb tized 7%-ánál fordult elő 2012-ben, hogy pénzhiány miatt nem tudtak határidőre fizetni valamilyen közüzemi díjat. 

A hitelek régóta problémát jelentenek a magyar háztartások számára. A BISZ Zrt. nyilvántartása szerint 2012 októberében 810 ezer magánszemélynek volt élő mulasztása, azaz 90 napon túl fennálló, a minimálbér összegét meghaladó értékű lejárt tartozása. 

Lakáshitellel a szegényebb tizedek valamivel magasabb arányban (alsó 5 tized átlaga: 20%) rendelkeztek, mint a gazdagabbak (felső 5 tized átlaga: 16%). Valószínűleg, ebben szerepet játszott a 2011 végén, 2012 elején lehetővé tett végtörlesztés is, amivel a jómódúbb rétegek magasabb arányban tudtak élni, és aminek következtében a fennálló hitelszerződések száma jelentsen csökkent. Nem meglepő módon a törlesztés a szegényebb rétegeknek okoz magasabb arányban nehézséget, a szegényebb háztartások 10%-ában, a gazdagabbak 1-2%-ában fordult elő, hogy az utóbbi 12 hónapban pénzhiány miatt nem tudták határidőre törleszteni a hitelt.

Áruhitel vonatkozásában nincs számottevő különbség a hitel igénybe vételi gyakoriságában a jövedelmi tizedek között, átlagosan a háztartások 15%-nak van áruhitele. A törlesztési képességben azonban van: a legszegényebb tized adós háztartásainak 43%-ban fordult elő, hogy nem tudtak határidőre fizetni, de még a 10. tizedben is viszonylag magas, 6,4% volt az arány. 

Egyéb kölcsönök a szegényebb rétegekben gyakoribbak, és magas kamatuk miatt törlesztésük is nehéz. A legalsó tized hitelfelvevő háztartásainak közel 60%-ában, de még a legfelső tizednek is 14%-ban fordult elő pénzhiány miatt határidőre nem törlesztett részlet. 

A fentiek alapján nem csoda, amire már sok korábbi kutatásból is fény derült, hogy a magyar háztartások jó részének gyakorlatilag semmilyen megtakarítása nincs: még a legfelső tized háztartásainak is közel fele nem lenne képes egy váratlan, nagyobb összegű kiadást saját forrásból fedezni.

* A cikkben háztartások szintjén vizsgáljuk valamennyi esetet. A jövedelmi tizedek meghatározása azonban egyéni szinten történik. Mivel az alacsonyabb jövedelmi szinteken az egy háztartásban élők száma magasabb, mint a magasabb jövedelmi tizedekben, ezért különböznek a szám szerint és az arányaikban ábrázolt adatsorok trendjei (a legalacsonyabb jövedelemi tizedbe fele annyi háztartás tartozik, mint a legfelsőbe). 

Lakáskörülmények Európában

Az EU statisztikái alapján az elmúlt évtizedekre jellemző pozitív magyar trend ellenére, a magyar lakáskörülmények még mindig jelentősen elmaradnak az EU átlagától. Hogy élnek hát az európaiak?  Házban vagy lakásban? Bérlik vagy sajátjuk? És hitel van-e rajta? Az alábbiakban az Eurostat legfrissebb, 2010-re vonatkozó lakásstatisztikáiról lesz szó. 

2010-ben az EU27 lakosságának 41,8 %-a lakásban, 34,4%-a családi házban, 23,0%-a pedig sorházban lakott. A lakásban élők részaránya Litvániában (65,4%), Észtországban (64,4%) és Spanyolországban (64,4%) volt a legmagasabb. A legtöbb ember a csatlakozásra váró Horvátországban (72,9%), Szlovéniában (67,3%) és Magyarországon (64,5%) élt családi házban. A legtöbben Hollandiában (60,7%), az Egyesült Királyságban (60,3%) és Írországban (58,3%) éltek sorházban.

2010-ben az EU27 lakosságának 70%-a lakott saját tulajdonú lakásban. A saját tulajdonú lakásban élők 40% azonban jelzáloggal terhelte azt. A lakosság 17,8%-a piaci áron bérelt lakásban, 11,4%-a pedig csökkentett bérleti díjú vagy ingyenes szálláson élt.

Mindegyik uniós tagállamban legalább a lakosság fele lakott saját tulajdonú ingatlanban 2010-ben, a legalacsonyabb értéket Németországban regisztrálták (53%). Európában egyedül Svájcban volt 50% alatti, mindössze 44%-os a saját tulajdonú lakások aránya. A legmagasabb arányt Romániában (97,5%), Litvániában és Szlovákiában mérték. Magyarországon közel 90%-os a saját tulajdonú lakásban élők aránya, amivel a 5. helyet foglaljuk el az EU-ban. A saját lakással rendelkező magyarok 27%-ának van jelzálog a lakásán, ezzel Európa középmezőnyében vagyunk csak, a svédek esetében például, az arány közel 100%.

A svájci lakosság fele, a németek 40%-a, dánok és a hollandok piaci áron bérelt ingatlanban él. A csökkentett bérleti díjú vagy ingyenes lakásban élők részaránya minden EU tagállamban 20% alatti, ami azért érdekes, mert az idei kimutatásban 16%-os értékkel szereplő Lengyelország tavalyi értéke még 29% volt.  

A lakhatási körülmények minőségének értékelésében az egyik legfontosabb szempont, hogy rendelkezésre áll-e elegendő hely a lakásban. A zsúfoltsági ráta a zsúfolt lakásban élők arányát ismerteti, amelyet a háztartás rendelkezésére álló szobák száma, a háztartás mérete, valamint tagjainak kora és családi helyzete határoz meg. 

A teljes lakosságra vetített zsúfoltsági ráta Lettországban és Romániában a legmagasabb. Magyarország kvázi holtversenyben áll a 3-5. helyen Lengyelországgal és Bulgáriával. Az elszegényedés kockázatának kitett lakosság körében a zsúfoltsági ráta Magyarországon (69,7%), Lettországban, és Lengyelországban volt a legmagasabb, és Hollandiában (4,5%), Máltán (5,8%) és Cipruson (5,9%) a legalacsonyabb. 

A zsúfoltság mellett az elégtelen lakáskörülményeket, többek között a fürdőszoba és a WC hiányát, a beázó tetőszerkezetet vagy a túlzottan rossz fényviszonyokat is figyelembe kell venni a lakásminőség pontosabb mutatójának kidolgozásához. A súlyosan elégtelen lakáskörülményekre vonatkozó ráta az elégtelen lakáskörülmények legalább egyike által jellemzett, zsúfoltnak minősülő lakásban élők aránya, amely 2010-ben Romániában (26,9%), Lettországban (22,6%) és Magyarországon (17,7%) volt a legmagasabb és Finnországban, Írországban és Hollandiában a legalacsonyabb.

Tiszta udvar, rendes ház - Lakás körülmények Magyarországon

1920-ban 100 lakásra átlagosan 430 lakó jutott, 2012-ben 228. A szobaszámra vetítve is javult a mutató: 1990-ben még 114, 2012-ben már csak 88 lakó jutott 100 szobára. A javulás egyenletes ütemű volt, az ábrán 2004 előtt nem szerepel minden év adata, ezért látszik meredekebbnek az első időszak.

A legzsúfoltabb megyénk hosszú ideje Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol 2011-ben átlagosan, megközelítőleg hárman laktak egy lakásban, szemben Budapesttel, ahol mindössze ketten. Az alacsony budapesti zsúfoltság összefügg azzal a több évtizedes trenddel, ami szerint Budapestről a fiatalok kiköltöznek a környező településekre, és ott alapítanak családot. 

1960-ban a lakott lakások több mint 60%-a egyszobás volt, ez az arány 1990-re 17%-ra csökkent. 1990 után szinte a teljes lakásállomány növekmény a nagyobb, legalább 3 szobás lakások számának növekedéséből származott. 2011-ben a lakások közel fele 3 vagy több szobás volt már.  

A lakások átlagos alapterülete az elmúlt 10 évben 4 m2-rel nőtt, 2011-ben 79 m2 volt. A 2001 után az épített új lakások átlagos alapterülete szinte minden évben meghaladta a 90 m2-t. Az átlagos lakás alapterület Pest megyében a legmagasabb és Budapesten a legalacsonyabb. 

Az összkomfortos lakások aránya az 1980-ban regisztrált 18%-ról  2011-re 63%-ra emelkedett, amivel párhuzamosan a félkomfortos vagy komfort nélküli lakások aránya 50%-ról 7%-ra csökkent.

1960-ban a lakások kevesebb mint negyedében volt vízvezeték, és csak minden hatodik lakás rendelkezett vízöblítéses WC-vel. 2000-re a közműellátottság megközelítette a mai állapotot: a lakások több mint 90%-ában van fürdőszoba és vízvezeték és közel 90%-ában vízöblítéses WC.