A magyar államadósság alakulása a kilencvenes évektől napjainkig

A GDP-arányos magyar államadósság a 90-es évek eleji 90%-ról, az évtized közepén végrehajtott „Bokros csomag” keretében / hatására lezajló privatizáció bevételeinek adósságszolgálatra fordításának, szigorúbb fiskális politika folytatásának, valamint a beinduló gazdasági növekedésnek és a magas inflációs rátának köszönhetően 2001-re a GDP 52,7%-ára csökkent.

Az adósságráta 2001-től indult ismét emelkedésnek, alapvetően az elszabaduló költségvetési hiány (a kormányzat adott évi túlköltekezésének mértéke) miatt. A 2006 évi költségvetési hiány forintban kifejezett összege hétszerese, a GDP-arányos értéke azonban alig több, mint kétszerese az 1996 évinek. Ez idő alatt ugyanis a magyar GDP nominális értéke részben a kilencvenes évek végi magas infláció hatására a triplájára nőtt. A költségvetési hiány mellett, az adósságráta emelkedésének másodlagos okai a felhalmozott adósságállomány magas kamatterhei voltak. A kamatteher már 1995-ben meghaladta az 500 milliárd forintot, 2004-ben 900 milliárd forint fölé emelkedett, mára pedig 1200 milliárd forint körül jár, éves szinten. 

2006-ra  nyilvánvalóvá vált, hogy a laza költségvetési politika nem tartható tovább fent: megszorító intézkedések sora következett, aminek hatására a költségvetés elsődleges (kamatfizetés nélkül számolt) egyenlege 2008-2009-ben többletet mutatott.

2008-ban a gazdaság növekedése megtorpant, majd 2009-ben visszaesett, és ráadásul a forint is gyengült, pedig addigra az államadósságon belül - csakúgy, mint a lakossági hitelportfólióban - jelentős szerep jutott a devizahiteleknek. Mindez a GDP-arányos államadósság további emelkedésének irányába hatott. 

2008-ban a piaci árazású hiteleket csak egyre rövidebb futamidővel egyre magasabb hozamszintek mellett tudta igénybe venni az ország, ezért amikor a kitörő válsághelyzetben nem volt mivel megtámogatni sem a forintot sem pedig a hazai bankokat, a kormány az IMF-hez fordult segítségért. Az IMF hitel kamata az akkori piaci kamatszint felének-harmadának felelt meg, ennek köszönhetően a piaci hozamok emelkedése ellenére az államadósság után ténylegesen fizetett kamatszint csökkent. 

A magyar adósságállomány változására egyszeri tételek is jelentős hatást gyakoroltak. 2008-ban az adósságállomány az IMF hitel lehívása miatt ugrott meg. A hitelt részben használták csak fel (a magyar tulajdonú bankok állami megsegítésére), jelentősebb részét devizabetétként helyezték el, feltöltve vele az MNB devizatartalékait. A hitel ezen részének felhasználására csak jóval később: pl. 2011-ben MOL részvény vásárlás formájában került sor. 

A másik egyszeri tétel 2011-ben a magánnyugdíj pénztárak államosítása volt, amelynek hatására a jelentős forintgyengülés ellenére sem ugrott meg a 2011 végi adósságállomány.

Az adósság tavaly óta - elsősorban a forint árfolyam erősödésének köszönhetően - csökkent, és szerkezetében is átalakult. Az átlagos hátralévő futamidő 4 év alá csökkent, és mivel a devizahiteleket forint források bevonásával törlesztették (tavaly óta nem volt deviza állampapír kibocsátás), a devizaarány több mint 10 százalékponttal csökkent, jelenleg 40%. A finanszírozási stratégia változása csökkenti az adósság árfolyamkockázatát, és utat enged a kilencvenes évek második felében folytatott infláció alapú adósságcsökkentésnek. Ugyanakkor, a forintadósság magasabb kamatterhe fenntarthatósági, a rövidülő futamidő pedig refinanszírozási kockázatokat hordoz.

Forinthitel versus devizahitel

Az ábra az országgyűlési albizottsági jegyzőkönyvből való, de megpróbáltam láthatóvá tenni a lényegét.

A hitel felvételének pillanatában egy átlagos, 2006 végén felvett, 5,4 milliós, 15 éves hitel esetén, a svájci frankban felvett hitel törlesztő részlete kb. 2/3-a volt az ugyanolyan paraméterekkel rendelkező forinthitelnek, és egész a válságig így is maradt. 2008 végén a forintgyengülés ugyan megdobta a deviza törlesztő-részleteket, de nem annyira, hogy utolérjék a forintosokat. Az euró hitelesek most sem érték utol. A svájci frank hitelesek helyzetét az euró svájci frankkal szembeni gyengülése fordította meg. Az ábra ugyan véget ér 2011 szeptemberében, de a mostani árfolyamok is hasonlóak (sőt, erősebbek), az év végi további gyengülés óta visszaerősödött a forint. 

A forint erősödésével a devizahiteleseknek nyereségük keletkezett, a forint 37%-os gyengüléséig (ami lássuk be, egy +/- 15%-os árfolyamsáv esetén tarthatónak látszik) pedig a forinthitelesekhez képest megvolt az előnyük.

A problémát Magyarországon az eredményezte, hogy nem jó megközelítéssel adósodtunk el. A normális megközelítés szerint, szükségem van X ft hitelre, aminek a törlesztését a jövedelmem biztosítja. A kérdésem az, hogy hol jutok hozzá a legolcsóbban. Kiválasztom a devizahitelt, mert olcsó, és megtakarítom a megnyert összeget, amikor nyerek, hogy legyen mit felhasználnom, amikor kedvezőtlenek a folyamatok.

Mi azt mondtuk, hogy ennyit tudunk törleszteni, mekkora az a legnagyobb összeg, amit ezért kapni tudok…. Nem voltak tartalékok a rendszerben.

A forint árfolyama: avagy lehetett tudni????

Ezt az ábrát azért tettem fel, mert a korábbi hozzászólásokban elhangzott, hogy Járai is megmondta: a korábbi árfolyammozgásokból tudni lehetett volna, hogy a forint mennyire instabil. Mi ne csak az árfolyamokat nézzük, hanem azt is, hogy hogyan határozták meg őket.

A lényeg, hogyha csak a vonalakat nézzük, akkor Járainak igaza van: valóban voltak olyan időszakok, amikor a forint jelentős gyengülést mutatott korábban. 1990-től egészen 1999-ig. Csakhogy ez a rendszerváltás utáni konszolidáció időszaka volt. Az elején ad-hoc jelleggel értékelgették le a forintot, 1995 után pedig (ez már Surányi György nevéhez kötődött) előre bejelentett ütemben. Ez azért fontos, mert 1995 és 1999 között tudtuk, hogy a forint leértékelődik, és azt is, hogy mennyire. Mert előre megmondták.

‎2001-től volt konvertibilis forintunk. És akkor az euróövezethez való csatlakozás reményében bevezették (Járai) az ERM-2-höz hasonló új árfolyamrendszert. Ennek az volt a lényege, hogy azt mondták, hogy egy euró 276,1 forintot ér, és ettől az értéktől +/-15%-kal térhet el. Ha jobban el akarna térni, akkor az MNB közbelép. Ennek a közbelépésnek (magasan tartott jegybanki alapkamatnak) volt köszönhető, hogy 2008-ig jelentősebb kilengések nélkül, stabil maradt a forint árfolyam.

Két kisebb galiba látszik az ábrán. Az egyik 2003-ban, amikor a sávközepet eltolták 2,5%-kal (leértékelték a forintot). Az akkori spekulatív támadásokat csak nagyon jelentős kamatemeléssel tudta kivédeni az MNB. A másik 2006-ban (elkúrtuk, nem kicsit, nagyon). De mindkettő viszonylag csekély volt és gyorsan helyreállt a rend.

Tehát, a sáv működött. A devizahitelek pedig annyival olcsóbbak voltak, mint a forinthitelek, hogy a sávon belül mindig a devizahitelesek jártak jól. Majd lesz ábrám erről is. Az euróhitelesek még most is kevesebbet fizetnek, mint a piaci forinthitelesek és a CHF adósok is csak kb. 210-es árfolyamnál kezdtek el rosszabbul járni. A probléma nem ez. Hanem az, hogy azzal a tudattal vették fel a hitelt, hogy annyit kell fizetniük, amit először kiszámoltak. És hát ahhoz képest van most nagy gáz.

A sávot 2008 februárjában törölték el. És addig csak azért nem akarták eltörölni, mert féltek, hogy a forint túlzottan beerősödik, ha a sáv nem védi. Mint ahogy erősödött is. Csak aztán jött a válság. És akkor a külföldiek szempontja már nem az volt, hogy itt magas a kamat, hanem az, hogy magas a kockázat, és menekültek. Ezért gyengült hirtelen a forint. Most már nem csak a forint gyengül, hanem az euró, és hozzá kapcsolódóan a forint. Az euró övezeti válság következtében.

Az ábra készítése óta eltelt időben pedig a kedvező piaci hangulatnak köszönhetően az euró is és a forint is erősödni tudott ismét.