Kompetenciamérés eredményei 2.: családi háttér hatása

A gyerekek teljesítménye attól is függ, hogy mit gondolnak, hány könyv van az otthonukban. Ellenőrzésképpen megkérdeztem a saját gyerekeimet, hogy ők mit gondolnak. Nem találták el a valóságot. Pedig a statisztika szerint jelentős a korreláció: minél több könyvet vall be a gyerek, annál jobb lesz az eredménye a kompetenciamérésen. Vagy fordítva: a jobb eredményt elérő gyerekek a több könyvet tartják sikkesnek.

Az Országos kompetenciamérés, 2012 Országos jelentés című tanulmány több szempontot is vizsgált: ilyen volt például a számítógép jelenléte a családban vagy a gyerek saját könyveinek léte. Mindkettő esetben azt találták, hogy jobb ha van, mint ha nincs.

Érdekesebb azonban a szülői végzettséget kutató háttérvizsgálat. Sokan sokféleképpen kutatták már a mintakövetés jelentőségét. Ez a vizsgálat mindegyikre felteszi a pontot.

Nem is az a különleges benne, hogy bemutatja, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyerekei átlagosan jobb eredményt érnek el a képességmérésen, mint az alacsony végzettségűeké. (Az ábrán az anya végzettsége függvényében ábrázoljuk az eredményeket. Az apa végzettségével ugyanilyen korrelációt találunk.)

Sokkal fontosabb, hogy minél magasabb a szülő iskolai végzettsége, annál magasabb saját végzettséget tervez a gyerek is.

Sőt, minél magasabb végzettséget tervez, annál jobb eredményeket is ér el. Vagyis a szülő magasabb végzettsége belső motivációt és külső megfelelni akarást eredményez a gyereknél.

Magyarok és a vallás

"A biztonság kedvéért én hiszek az összes istenben, amit csak könyvben, újságban vagy a tévében ajánlanak." Ezt Kari Hotakainen finn író Életkereskedő című könyvének idős hősnője mondja, nem reprezentatív magyar közvéleménykutatás eredménye. Vagy mégis?

A 2011. évi népszámlálás során felmérték a lakosság vallási, felekezeti hovatartozását is. Elismerve, hogy az ilyesmi sosem ad teljesen pontos képet, a nagy számok szintjén mégis sokat elárul a folyamatokról. 

1930 óta, amikor az első hasonló felmérés készült, a kép óriásit változott. Akkor a katolikus és a református vallások abszolút uralma jellemezte a vallások piacát, de azért akadt szép számmal magát evangélikusnak vagy izraelitának valló is. Más nem nagyon. A háború utáni években az izraelita népesség rovására nőtt a katolikusok aránya. 2001-re azonban teljesen átalakult az ország vallásszerkezete: megjelent a nagy számú, valláshoz, felekezethez nem tartozó és a választ adni nem kívánó réteg. Ráadásul egyre jelentősebb alternatívát biztosítanak korábban (nálunk) nem létező vagy (nálunk) népszerűtlen egyházak is. 2011-re ezek a folyamatok még jobban felerősödtek.

A katolikus egyház teljes joggal érzi nagy vesztesnek magát: 2001 óta hívei csaknem harmadát veszítette el. Érdekes játék a számokkal, hogy 2001-ben alig 270 ezerrel volt kevesebb katolikus, mint 1930-ban, csakhogy a csekély visszaesés akkor a mintegy másfél milliós népesség növekmény mellett ment végbe. Noha az egyház a növekményből nem tudta kivenni a részét, mivel a hívek számszerű létszáma alig csökkent, ez nem látszott problémának. Az elmúlt 10 évben azonban 260 ezer fővel csökkent a népesség száma, és az egyház 1,7 millió hívet veszített el. 

A vallás-piac legnagyobb vesztese azonban mégsem a katolikus egyház volt. 1930-ban az izraelita vallásúak a népesség 5,1%-át (444 ezer fő) tették ki. Számuk a háború után jelentősen visszaesett (134 ezerre), részben a holokauszt, részben a vallást elhagyók magas száma miatt. Mára gyakorlatilag teljesen eltűntek a magyar népességből, mindössze a lakosság 0,1%-át (11 ezer fő) teszik ki.  

Érdemes megnézni az egyes vallásokat magukénak tartók korösszetételét is. Az ábrán néhány (nem az összes) vallás híveinek korcsoport szerinti megoszlását látjuk. Azok a vallások, ahol a fiatalok aránya magas, vagy legalábbis közelíti a teljes népességen belüli arányukat, rendelkeznek utánpótlással. Ahol kevés a fiatal, ott az utánpótlás óriási probléma lehet. A történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus) esetében, de még a Jehova tanúinál is, a fiatalok aránya alig marad a népességen belüli arányuk alatt. Kicsit öregszik a hívek összetétele, de nem tragikus a helyzet. A probléma azonban sokkal súlyosabban jelentkezik az izraelitáknál, ahol a követők közel fele betöltötte a 60. életévét. Mindeközben, a hódító új egyházak hívei jellemzően fiatalok.

A másik érdekesség az iskolai végzettség szerinti bontás. A nagy egyházak követőinek megoszlása nagyjából tükrözi a teljes népesség végzettség szerinti megoszlását. A Jehovai tanúinak és a Hitgyülekezethez tartozóknak a végzettsége szignifikánsan alacsonyabb, az ateistáknak, buddhistáknak és leginkább az izraelitáknak pedig magasabb. Látványos különbség az is, hogy míg az egyszerűen vallási közösséghez nem tartozók végzettség szerinti összetétele megegyezik a teljes népességével, a magukat ateistáknak tartóké sokkal magasabb annál. 

A női emancipáció

Nők. Na, persze: család, meg gyerekek, meg házimunka - hol van ma már mindez? És hova vezetett mindez anno? A mai blogbejegyzés arra keresi a választ, hogy a női emancipáció hogyan jelenik meg a nők gazdasági aktivitásában és iskolai végzettségében - összehasonlítva a férfiakkal.

A férfiak esetében a foglalkoztatás a második világháború után közel 70%-ot tett ki a teljes férfi népesség arányában, ami azt jelenti, hogy aki már kinőtte a babaruhát és még tudta mozgatni a kezét-lábát, dolgozott. A férfiak foglalkoztatási aránya azóta folyamatosan csökken. Előbb a nyugdíjazás, mint lehetőség megjelenése, majd a kitolódó tanulmányi időszak, végül pedig a munkanélküliség és az azt kezelő különféle korkedvezményes nyugdíjazások jelentették az alternatív utat.

A 2001-ről 2011-re látható növekmény csak a látszat: 2001-hez képest a foglalkoztatottság nem javult, csak felnőttek a Ratkó-unokák, és kikerültek az eltartotti körből, a Ratkó-gyerekek pedig a nyugdíjkorhatár időközbeni kitolása miatt még nem mentek nyugdíjba.

A dolgozó nők aránya világháború utáni években a 25%-ot sem érte el. A nők többnyire eltartottként vezették a háztartást és nevelték a gyerekeket. A női munkavállalás a 60-as évektől vált általánossá, és az 1980-as években érte el a csúcsát, amikor már a nők közel 40%-a foglalkozatott volt.

A foglalkoztatott nők aránya azóta csökkent, majd 2011-re ismét emelkedett. A nőknél azonban nem csak a demográfiai tényezők miatt javult a foglalkoztatottság, hanem ténylegesen is. A foglalkoztatotti létszám számszerű növekményének 60%-át a részmunkaidős foglalkoztatás térnyerése magyarázza. 

A szülők még 60 évvel ezelőtt sem foglalkoztak sokat leánygyermekeik taníttatásával. Mivel a nők kevésbé voltak iskolázottak, elterjedt vélemény volt, hogy kevésbé intelligensek is. Sokan még most is szívesen gondolják így, bár a legújabb felmérések szerint tévednek. 

1990-től a legalább érettségivel rendelkező nők aránya meghaladja a férfiakét. 2011-ben pedig már a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is a nőknél volt magasabb.

2011-ben minden 60 évnél fiatalabb korcsoport esetében a nők között volt magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.

Hajrá lányok!

A huszadik század első évtizedei arról szóltak, hogy a lányok képességei gyengébbek a fiúkénál. Bonyolult elméletek születettek, miért kisebb a nők agya, és mivel lehet alátámasztani alsóbbrendű mivoltukat. Az utóbbi évek felmérései azonban erre rácáfolva felvetik, hogy a korábbi gyengébb teljesítményt inkább kulturális hatások (alacsonyabb elvárások, a lányoknak nem tanulni kell, hanem férjhez menni, stb.), semmint tényleges képességbeli elmaradások magyarázzák.

A PISA felmérésében szövegértésből _minden_ országban szignifikánsan teljesítettek jobban a lányok a fiúknál, az átlagos különbség 39 pont volt (Magyarországon 38). Matematika tárgyból a fiúk kicsit, ennél sokkal kevésbé (OECD átlag 11, nálunk 12) jobban teljesítettek a lányoknál, természettudományok témakörében pedig nem volt szignifikáns a nemek közötti eltérés (nálunk kerek nulla pont). 

A fenti eredményt tükrözik a végzettség adatok is: 30%-kal több nőnek van felsőfokú végzettsége, mint férfinak (760 ezer vs 590 ezer). A nők között 19%-os, a férfiak között 16%-os a felsőfokú végzettségűek aránya. Igaz, a nők főleg főiskolai végzettségre tesznek szert. Az egyetemet végzettek között a férfiak aránya a magasabb. Az adatok a 15-74 éves népességben értendők, 2011-re vonatkozóan, a KSH adatai alapján.

Mi leszel, ha nagy leszel?

Drámai változások: mindenki mérnök, közgazdász vagy orvos akar lenni. A tanár utánpótlás a 10 évvel ezelőtti szint alig 40%-ára esett vissza.

15-29 évesek munkanélküliségi rátája

Felsőfokú végzettségre jobbára csak 19 éves korunk után teszünk szert, ezért a 19 év alatti munkanélküliek mind maximum középfokú végzettségűek. Látható, hogy ebben a korcsoportban, aki dolgozni akar, annak gyakorlatilag esélye sincs. A korcsoport átlagos munkanélküliségi rátája megközelíti az 50%-ot.

A 20-24 évesek korcsoportjában, a munkanélküliségi ráta az alapfokú végzettségűek között a legmagasabb. Látható azonban, hogy más végzettséggel sem könnyű elhelyezkedni: a munkanélküliségi ráta ebben a korcsoportban a szakközépiskolások kivételével minden esetben 20% feletti.

A 25-29 évesek között minden végzettségi csoportban javul a foglalkoztatottság. 10% alá azonban csak az egyetemet végzettek körében csökken. Főiskolások és szakközépiskolát végzettek esetében kerek 10%, az összes többi esetben ennél jóval magasabb. 

Tények és mítoszok

Nos, a diplomás munkanélküliség mítoszát itt le is zárhatjuk: A foglalkoztatottakon belül sokkal magasabb a diplomások aránya (24%), mint a teljes népességen belül (21%). Ellenben az alacsony végzettségűek aránya sokkal alacsonyabb (11% vs 18%).

A munkanélkülieken belül a diplomások aránya mindössze 10% (egyetemet végzettek: 3%, főiskolát végzettek: 7%). Az alacsony végzettségűek aránya 30%.

A másik általános tévhit, hogy kevés a szakmunkás és ezért nem is találni jó szakembert az országban és nincs szakmunkás képzés, és pedig mekkora szükség volna rá. A munkanélküliek között a szakközépiskolát és szakmunkásképzőt végzettek aránya 33%. 

Mindez persze nem zárja ki, hogy _jó_ szakembert nehéz legyen találni. Mint ahogy az is előfordul, hogy a friss diplomásokat nem végzettségüknek megfelelően foglalkoztatják. Erről még lesz szó később.