Költségvetési hiány

A mai ábra a magas forintkamatok okait boncolgatja a 2003-2008 közötti időszakban. A költségvetési hiány régiós összehasonlítását látjátok rajta. A hiány mindig kockázatot jelent a befektetők szemében, mert arra utal, hogy a gazdaság nincs egyensúlyban (többet költ, mint amennyi bevétele van). A jegybanki alapkamatot ezért két okból kellett magasan tartani. 

Egyrészt, a hiány inflációt generál, amit ellensúlyozni kell, másrészt (és szerintem ez volt a fő ok, hiszen ebben az időszakban az infláció már nem volt vészes), meg kell fizetni a kockázatvállalás árát a befektetők felé, különben inkább viszik biztonságos helyekre a pénzüket, és akkor mi miből finanszíroznánk a hiányunkat?

A költségvetési hiányt a Bokros-csomag 1995-ben igyekezett visszaszorítani. Mivel a csomag intézkedéseinek jelentős részét az alkotmánybíróság megsemmisítette, az egyenleg javulásának fő eleme a felturbózott privatizáció volt. A privatizációnak van egy olyan hátrányos tulajdonsága, hogy nem folytatható a végtelenségig, mert egy idő után elfogy a privatizálandó vagyon. Tehát a csomag ellenére, az egyensúlytalanság állapota fennmaradt. Az 1998-as választási évben a hiány ismét megugrott, de ezt követően a költekezést az első Orbán kormány visszafogta.

2002-ben újabb választási év következett és a költségvetési hiány GDP-arányosan 9%-ra emelkedett, majd a következő évek minimális korrekciója után újabb csúcsot döntött 2006-ban (9,4%). 2007-től a kormányzat drasztikus megszorítási intézkedéseket vezetett be, aminek hatására a hiány a GDP-arányos 4-5%-os szintekre süllyedt. Az EU elvárása egy fenntartható, 3% alatti hiányszint. 

Jegybanki alapkamat

2002 végén, 2003 elején az EU-hoz való csatlakozás lázában a forintot spekulatív támadások nyomták a sáv erős széléhez. A jegybank a sáv védelme érdekében drasztikusan csökkentette a kamatot, és nyomást gyakorolt a befektetőkre, hogy veszteséggel zárják le a pozícióikat. Az inflációkövetés és a növekvő államháztartási hiány (GDP arányosan 9%, 2002-ben) miatt mindenki azt várta, hogy a sávközepet az MNB és a kormány az erős irányba tolja majd el, de ehelyett 2003. júniusában a gyenge irányba tolta (leértékelte). A piac ezt a mai szóval élve unortodox lépést kormányzati inkompetenciának és az MNB függetlenségébe való beavatkozásnak értékelte és új támadás indult a forint ellen, ezúttal a gyengülés irányába.

Nyilvánvalóvá vált, hogy az árfolyamsáv fenntartása nem visz előre: az inflációs cél eléréséhez nem hoz közelebb és a spekulatív nyomás elhárítása miatt jelentős költségekkel jár. Az MNB (Járai) javaslatot tett a sáv eltörlésére és a forint szabad lebegtetésére (azaz a mostani árfolyamrendszer bevezetésére). A kormányzat azonban tartott a forint erősödésétől és ezáltal az export visszaesésétől, és ragaszkodott a sáv fenntartásához. Mivel egyéb eszköz nem állt rendelkezésére a forint túlzott gyengülésének kivédésére, az MNB két lépésben csaknem megduplázta a jegybanki alapkamatot (6,5%-ról 12,5%-ra).

A magas kamatszint miatt a támogatott lakáshitelek kamattámogatásának mértéke (ügyfél által fizetendő kezelési költséggel növelt kamatszint volt maximálva előbb 8, majd 6%-ban) tarthatatlanná vált, ezért a kormány az állampapír-piaci hozamok 60%-ában határozta meg a támogatás mértékét, és megemelte a bank által megajánlható ügyleti kamat maximumát. Jelentős mértékben emelkedtek a hitelkamatok és csökkent a támogatással elérhető maximális összeg is. 2004 márciusában a támogatott forinthitelek kezelési költséggel növelt kamatai 11% körül mozogtak. Ugyanekkor az egyedüli CHF jelzáloghitelt kínáló bank, a CIB, a svájci frank hitelt kezelési költséggel együtt 6%-ért kínálta.

Az ábrán jól látszik, hogy 2004-2005-ben a kamatok gyorsan csökkentek, és ezáltal a deviza és forinthitelek közötti kamatkülönbség is csökkent. Ennek ellenére, a forinthitelezés nem állt többé helyre, a forintkamatok nagy és hirtelen változásai beíródtak a hitelezői és a hitelfelvevői emlékezetbe, az árfolyamok viszont még mindig stabilak maradtak, és a sáv fenntartásához a kormányzat ragaszkodott.