A felebaráti szeretet és a bizalom

Ilyenkor Karácsony tájt mindig nagy hangsúlyt kap a felebarátaink iránt érzett szeretet. Mi mással is mérnénk a felebaráti szeretetbe vetett hitünk erősségét, mint az embertársaink érzett bizalommal?

A bizalomról 2005-ben készült egész Európára kiterjedő kutatás. A kutatás szerint, a bizalmi skálát Svájc és Írország vezette és Magyarország, Görögország és Portugália zárta. 

A Tárki 2009-ben Magyarországon végzett kutatása alátámasztja a korábbi nemzetközi kutatás eredményeit.  Általánosságban véve a magyarok többsége nem bízik az emberekben. 

A kutatás alapján úgy tűnik, a bizalomszintet csökkenti a „célszemély”

• anyagi-vagyoni helyzetének emelkedése (ugyanakkor minél vagyonosabb maga a kérdezett, annál több gazdag embert tart megbízhatónak);
• a minél magasabb közszolgálati pozíciója;
• életkora (a fiatalabbak között kevesebb, az idősek között több a megbízható ember) – s ezt a véleményt nem befolyásolja a válaszadó kora sem;
• de nem befolyásolja érdemben a tanultsága (s maga a kérdezett iskolázottsága sem) és a vallásossága (ugyanakkor a templomba gyakrabban járók szerint a templomba járók között több a megbízható ember).

A bizalom egyik fő komponense a tisztesség és az abban való hit. A Tárki arra kérte a megkérdezetteket, hogy képzeljenek el egy utcán elveszített és valaki által megtalált pénztárcát. Mit gondolnak, a megtaláló hogyan járna el?

• A magyarok 15%-a vállalja, hogy elrakná a pénztárcát ahelyett, hogy valamilyen „etikus” módon próbálná visszajuttatni a gazdájának, ugyanakkor 79%-uk szerint mások elraknák – azaz a magyarok közel kétharmada saját magát jóval  tisztességesebbnek tartja, mint másokat.
• Aki felvállalja, hogy eltenné a pénztárcát, az gyakorlatilag mindenki másról feltételezi is egyben, hogy ugyanilyen etikátlanul járna el.
• Csak minden ötödik magyar nyilatkozik úgy, hogy  ő maga is tisztességesen járna el és másokról is ezt feltételezi. 

Azaz: tízből nyolc magyar tisztességtelenséget feltételez egy talált pénztárca esetén a mindenkori másikról és közülük csak minden ötödik (összességében a magyarok 15%-a) vallja be, hogy maga is tisztességtelen lenne ebben a helyzetben.

A magukat tisztességesnek, a többieket azonban tisztességtelennek tartók (akiket némi túlzással hipokritáknak is nevezhetnénk) átlagon felüli arányban kerülnek ki azok közül, akik: 

• nem bíznak meg más emberekben (67%);
• 65 évesek és idősebbek (77%);
• a középrétegbe tartozók (67%), szemben a szegény-deprivált csoporttal (54%);
• rendszeresen (legalább havonta) járnak templomba (75%).

GDP - érdekességek

Az EU a világ GDP-termelésének 20%-át adta 2011-ben, csaknem öt százalékponttal kevesebbet, mint tíz évvel korábban. Az USA hasonló mértékben esett vissza. Kína (már amennyire a kínai statisztikáknak hinni lehet) 7,5%-ról 14,3%-ra növelte részesedését, India pedig 3,8%-ról 5,7%-ra. Oroszország tartotta a maga 3% körüli arányát, Japán pedig India szintjére esett vissza.

Az EU-n belül a Pareto-elv működik, azaz a hozzáadott érték 70% (nem 80, az igaz) az országok 20%-a állítja elő. A legnagyobb gazdaság Németország (20%), őt követi fej fej mellett az Egyesült Királyság és Franciaország (14-14%), majd Olaszország (12%), és Spanyolország (9%).

A vásárlóerő-paritáson számolt GDP érték előnye, hogy kiszűri az infláció hatását a növekedésből. A magyar GDP-re vonatkozó ábrán azt látjuk, hogy a vásárlóerő-paritáson számolt érték sokkal kevésbé meredeken változik, mint a forintban számolt érték. A két meredekség közötti különbség az infláció hatása. 

2003 óta van a mostani EU27-re vonatkozóan elérhető, vásárlóerő paritáson számolt GDP érték. 2003-tól 2011-ig két országnak sikerült a részesedését növelnie az EU GDP-jén belül: Lengyelországnak (4%-ról 5%-ra) és Romániának (1%-ról 2%-ra). 

A GDP hivatalos termelési statisztikákon alapul, és mint hasonló esetekben mindig, felmerül a fekete gazdaság kérdése. Magyarországon a KSH a hivatalos hozzáadott érték 15%-a körülire becsüli a fekete gazdaság szerepét. 

A GDP termeléséből az ipari forradalmat megelőzően a mezőgazdaság volt a meghatározó ágazat, amit a XIX-XX. században az ipar, majd a XX. század végén a szolgáltatási szektor váltott fel. Ma Magyarországon a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből az 5%-ot sem éri el. Az ipari ágazatok 31%-kal, a szolgáltatások több mint 64%-kal járulnak hozzá a GDP termeléshez.

A megtermelt GDP 74%-át elfogyasztjuk, 19%-át felhalmozzuk (beruházunk, megtakarítunk és termelünk olyan árukat, amit az adott évben nem tudunk eladni, tehát készleten maradnak), a maradék 7%-ot pedig az export-import különbözet teszi ki.

A magyar államadósság alakulása a kilencvenes évektől napjainkig

A GDP-arányos magyar államadósság a 90-es évek eleji 90%-ról, az évtized közepén végrehajtott „Bokros csomag” keretében / hatására lezajló privatizáció bevételeinek adósságszolgálatra fordításának, szigorúbb fiskális politika folytatásának, valamint a beinduló gazdasági növekedésnek és a magas inflációs rátának köszönhetően 2001-re a GDP 52,7%-ára csökkent.

Az adósságráta 2001-től indult ismét emelkedésnek, alapvetően az elszabaduló költségvetési hiány (a kormányzat adott évi túlköltekezésének mértéke) miatt. A 2006 évi költségvetési hiány forintban kifejezett összege hétszerese, a GDP-arányos értéke azonban alig több, mint kétszerese az 1996 évinek. Ez idő alatt ugyanis a magyar GDP nominális értéke részben a kilencvenes évek végi magas infláció hatására a triplájára nőtt. A költségvetési hiány mellett, az adósságráta emelkedésének másodlagos okai a felhalmozott adósságállomány magas kamatterhei voltak. A kamatteher már 1995-ben meghaladta az 500 milliárd forintot, 2004-ben 900 milliárd forint fölé emelkedett, mára pedig 1200 milliárd forint körül jár, éves szinten. 

2006-ra  nyilvánvalóvá vált, hogy a laza költségvetési politika nem tartható tovább fent: megszorító intézkedések sora következett, aminek hatására a költségvetés elsődleges (kamatfizetés nélkül számolt) egyenlege 2008-2009-ben többletet mutatott.

2008-ban a gazdaság növekedése megtorpant, majd 2009-ben visszaesett, és ráadásul a forint is gyengült, pedig addigra az államadósságon belül - csakúgy, mint a lakossági hitelportfólióban - jelentős szerep jutott a devizahiteleknek. Mindez a GDP-arányos államadósság további emelkedésének irányába hatott. 

2008-ban a piaci árazású hiteleket csak egyre rövidebb futamidővel egyre magasabb hozamszintek mellett tudta igénybe venni az ország, ezért amikor a kitörő válsághelyzetben nem volt mivel megtámogatni sem a forintot sem pedig a hazai bankokat, a kormány az IMF-hez fordult segítségért. Az IMF hitel kamata az akkori piaci kamatszint felének-harmadának felelt meg, ennek köszönhetően a piaci hozamok emelkedése ellenére az államadósság után ténylegesen fizetett kamatszint csökkent. 

A magyar adósságállomány változására egyszeri tételek is jelentős hatást gyakoroltak. 2008-ban az adósságállomány az IMF hitel lehívása miatt ugrott meg. A hitelt részben használták csak fel (a magyar tulajdonú bankok állami megsegítésére), jelentősebb részét devizabetétként helyezték el, feltöltve vele az MNB devizatartalékait. A hitel ezen részének felhasználására csak jóval később: pl. 2011-ben MOL részvény vásárlás formájában került sor. 

A másik egyszeri tétel 2011-ben a magánnyugdíj pénztárak államosítása volt, amelynek hatására a jelentős forintgyengülés ellenére sem ugrott meg a 2011 végi adósságállomány.

Az adósság tavaly óta - elsősorban a forint árfolyam erősödésének köszönhetően - csökkent, és szerkezetében is átalakult. Az átlagos hátralévő futamidő 4 év alá csökkent, és mivel a devizahiteleket forint források bevonásával törlesztették (tavaly óta nem volt deviza állampapír kibocsátás), a devizaarány több mint 10 százalékponttal csökkent, jelenleg 40%. A finanszírozási stratégia változása csökkenti az adósság árfolyamkockázatát, és utat enged a kilencvenes évek második felében folytatott infláció alapú adósságcsökkentésnek. Ugyanakkor, a forintadósság magasabb kamatterhe fenntarthatósági, a rövidülő futamidő pedig refinanszírozási kockázatokat hordoz.

A GDP-arányos államadósság

A bruttó államadósság egy ország helyi (önkormányzati), szövetségi és központi kormányzati (együtt: államháztartás) múltban felhalmozott pénzügyi kötelezettségeit testesíti meg. Az államadósságot az EU-s módszertan a GDP-hez viszonyítja, mivel ez a mutató azt fejezi ki, hogy a megtermelt jövedelem (GDP) mennyire fedezi az ország adósságát (egyfajta hitelképesség ez tehát). 

A különböző fejlettségű országok GDP arányos eladósodottsága nem hasonlítható közvetlenül össze, mert a fejlettségi szint kockázati szintet is jelent a befektetők szemében, ezért a fejlettebb országok magasabb adóssága is alacsonyabb kamatszinttel társulhat, ami alacsonyabb törlesztéseket eredményez, kevésbé terheli a költségvetést. Ezért az összehasonlításhoz ugyanazt a hármas bontást használom, amit az előző bejegyzésben: a „túlteljesítők” csoportjába az EU-s átlagnál magasabb, az „átlag körüliek” csoportjába a EU-s átlag körüli, az „alulteljesítők” közé pedig az EU-s átlag alatti egy főre jutó GDP-t felmutató országok kerülnek.

A túlteljesítők közül a legizgalmasabb ország egyértelműen Írország. Írország, a „kelta tigris”, a kétezres években fegyelmezett költségvetési politika mellett gyors fejlődésnek indult, 1997 és 2007 között mintegy megduplázva a GDP-jét. A 2007-es csúcsévet követő két évben azonban összesen 20%-os visszaesés következett. Azóta megindult egy lassú, ámde annál fájdalmasabb konszolidáció, ami egyrészt kb. 22 milliárd eurós (a GDP 14%-a!) megszorító intézkedésekkel járt (amibe bele is bukott az ír kormány), másrészt a korábban csekély mértékű (25%-os) államadósság 106%-ra emelkedett, és várhatóan tovább nő 2012-2013-ban. A problémát a válság következtében kipukkanó ír ingatlan lufi, és ehhez kapcsolódóan az ír tulajdonú bankrendszer összeomlása és kormányzati megmentése okozta. Az ír kormány 2009-ben és 2010-ben 48 milliárd eurót kényszerült felvenni az ország bankjainak megsegítésére, majd 2010-ben további 85 milliárd eurós hitelt kért és kapott.

A többi országban kisebb mértékben, de mindenhol nőtt az államadósság a válság után. A Maastrichti 60%-os álomhatár alatt a magas GDP-jű országok közül csak a három skandináv ország maradt.

Az EU átlag körül teljesítő országok közül a cseheknek (41%) és a szlovéneknek (47%) sikerült tartaniuk a 60% alatti államadósság szintet. A mediterrán országok mindegyike, élükön Görögországgal, Olaszországgal és Portugáliával, jelentős mértékben eladósodott. Ciprus, Málta és Spanyolország adóssága a GDP 70%-a körül alakult.

Az alulteljesítő országok a gyors növekedést általában alacsony eladósodottság mellett hajtották végre. Magyarország kivételével minden érintett ország államadóssága a válságot követően is a 60%-os elvárás alatt maradt. A magyar eladósodottság ebben a viszonylatban magas és ebben a viszonylatban jelent problémát.  

Az egy főre jutó GDP

A vásárlóerő paritáson (tehát összehasonlíthatóvá tett árszínvonalon) számolt egy főre jutó GDP értéke azt mutatja meg, hogy az adott ország egy lakosára mennyi jut az országban dolgozók által megtermelt hozzáadott értékből. Ez tehát egy nemzetközileg összehasonlítható mutatószám.

A mai ábrákon a mutatónak az EU átlaghoz viszonyított mértéke, az EU átlagos teljesítményéhez viszonyított  érték látszik. Az ábrákon tehát akkor látunk növekedést, ha az EU átlagos növekedését teljesíti túl egy ország. E szerint három csoportot különböztettem meg: a túlteljesítők, az átlag körül teljesítők és az alulteljesítők csoportját. 

A túlteljesítők csoportjába az EU 10 legmagasabb egy főre jutó GDP értéket termelő országa került. Közülük Írország nyújtotta a leghullámzóbb teljesítményt: kiugró értékeket produkált a 2000-es években, majd gyakorlatilag összeomlott 2008 után. Dánia, Svédország és Finnország szintén átlag feletti mértékben megérezte a válságot. Az előbbi kettő az elmúlt két évben gyors növekedésnek indulva már elérték, sőt meghaladták a válság előtti szintet, Finnország azonban nem volt ilyen szerencsés. Németország szemlátomást feltámadt. Az Egyesült Királyság és Franciaország teljesítménye nem éri el az EU átlagos növekedési szintjét, ami aggodalomra ad okot, mivel ők az EU meghatározó gazdaságai közé tartoznak. Minél nagyobb gazdaságot érint a visszaesés, annál jobban megsínyli az EU. 

Az átlag körül teljesítők közé 8 országot soroltam. Közülük három - Málta, Szlovénia és Csehország - képes tartani a tempót az EU-val. A többi ország - az eurózóna periféria országai - átlagot meghaladó mértékű visszaesést mutat. 

A Magyarországot is magában foglaló alulteljesítő csoporttól gyorsabb növekedési ütemet várunk el, hogy mihamarabb utolérjék a többi országot. Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária egy főre jutó GDP-jének EU átlaghoz viszonyított értéke gyors növekedést követően 2008-ban megtorpant és azóta stagnál. A balti államok átlagon felüli visszaesést produkáltak 2009-ben, de utána magukhoz térve gyors növekedésnek indultak és (Lettország kivételével) utolérték Magyarországot. A hazánkat 2011-ben szintén beérő Lengyelország az egyetlen, ahol az EU átlaghoz viszonyított növekedés töretlen volt. 

Elveszített életévek

Az elveszített életévek mutatót úgy számolják, hogy kitűznek egy hipotetikus kort (EU-ban 70 évet), amiről úgy gondolják, hogy eddig azért el kell, hogy éldegéljen egy állampolgár. Aztán kikeresik a halálozási kimutatásokban, hogy az adott évben 70 éves kor betöltését megelőzően elhunytaknak hány év hiányzott volna a 70-hez. A kapott értékeket összeadják, majd 100 ezer lakosra (nem elhunytra, hanem élőre) vetítik, hogy nemzetközi szinten összehasonlítható legyen. A mutató tehát azt adja meg, hogy átlagosan mennyivel halnak meg az emberek korábban az általunk elvárt minimum élettartamnál. 

Magyarország dobogós helyen áll elveszített évek számát tekintve az OECD országok között: csak Mexikó előz meg bennünket. A férfiaknál (8851) markánsan magasabb  az elveszített életévek száma, mint a nőknél (3948). 

A javulás a nőknél folyamatos volt az elmúlt évtizedekben, a férfiaknál azonban több csúcsérték (pl: 1992-ben közel 15 ezer év) után 1998-tól indult folyamatos csökkenésnek a mutató értéke. 

A mutató rávilágít a legfőbb egészségügyi problémánkra: a 65 évesnél fiatalabb magyar férfiak halandósága 2,5-szerese ugyanezen csoport az unió legfejlettebb országaiban tapasztalható halálozási átlagának, és 1,2-szerese a 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott országokban tapasztalható halálozási szintnek. A nők esetében a két szorzó 1,7, illetve 1,2. A legfőbb ok különféle szív- és rendszeri problémákhoz kötődik, amelyek már a 30-as és 40-es korosztályt is érintik, és amelyek a magyar halálozási statisztikák szerint az összes haláleset több mint felét, az uniós érték 1,5-szörösét adják. 

Öngyilkosságok

Világszerte, 100 ezer emberre számítva 16 öngyilkosság történik évente. Az utóbbi 45 évben számuk 60%-kal emelkedett. A "sikeres" öngyilkosságok a világon mindenütt a férfiaknál gyakoribbak, az öngyilkossági kísérletek pedig a nőknél. 

Az öngyilkosság elsődleges rizikófaktorai pszichiátriai zavarok (depresszió, alkohol- vagy drogfüggőség, skizofrénia), korábban a családban előfordult öngyilkosságok, az egyén korábbi öngyilkossági kísérletei és a csökkent szerotonin szint. A másodlagos (negatív élethelyzet) és harmadlagos (nem, életszakasz, évszak) okok előrejelzési képessége csekély. Az egyetlen meghatározó rizikófaktor az életkörülményeken belül a házasság vége: férfiak esetében az elváltak 3,2-szer, az özvegyek 3,7-szer több öngyilkosságot követnek el, mint a házasok. A nők esetében kevésbé markáns a különbség: elváltaknál 2,8, az özvegyeknél 2,5 a szorzó a házasságban élőkhöz képest. 

Mégis, jellemző az öngyilkosságok területi és időbeli alakulása egyaránt, tehát lehetnek fel nem tárt rizikófaktorok, amelyek következtében bizonyos időpontokban és bizonyos regionális egységekben magasabb máskor/máshol alacsonyabb az öngyilkosságok száma. Magyarország az egyik legveszélyeztetettebb ország világviszonylatban az öngyilkosságok tekintetében. Az ábrán ugyan nem látszik, de Koreán kívül két másik ország: Litvánia (28,5) és Liechtenstein (26,7) is megelőz bennünket. 

Magyarországon az öngyilkosságok száma 1955-tól kezdődően meredeken emelkedett, 1979 és 1987 között kisebb ingadozásokkal tetőzött (a csúcsévben, 1983-ban 4911-en követtek el öngyilkosságot), majd gyors csökkenésnek indult és 2006 után 2450 körüli szinten stabilizálódott. 2011-ben 2422 esetet regisztráltak.

Magyarországon belül is markáns területi különbségek figyelhetők meg egy észak-nyugat - dél-kelet lejtő mentén. Százezer lakosra vetítve, Csongrádban és Békésben közel kétszer annyi öngyilkosság történik évente, mint Győr-Moson-Sopron megyében.