A 2011-es népszámlálás 4383 ezer lakást
talált Magyarországon, 318 ezerrel többet, mint 10 évvel korábban.
Az 1960-as
években kezdődő és az 1980-as évekig tartó intenzív lakásépítés évtizedenként
10 százalékot meghaladó lakásállomány-növekedést eredményezett. Az 1990-es
években ennek üteme lassult, a lakásállomány tíz év alatt mindössze 5,5 százalékkal növekedett. 2000-től
kezdődően a lakásépítést támogató intézkedéseknek köszönhetően az építés ismét
megélénkült, az épített lakások száma folyamatosan nőtt, az évtized közepére
elérte csúcspontját. 2005 után az
épített lakások száma a lakásépítést
támogató intézkedések visszaszorulása, valamint az évtized végén beköszöntő
világgazdasági válság következtében csökkenni kezdett.
Míg 1975-ben közel 100 ezer új lakás épült, 2011-ben mindössze 12 655. Amióta készülnek lakásépítési statisztikák, ez abszolút mélypont. A 2012-es év sem látszik fordulópontnak e tekintetben, bár még nincsenek elérhető statisztikák a teljes évről.
A KSH szerint a
2011-ben 84 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, és 2012-re még kevesebbet várnak. Összehasonlításként: a PSZÁF adatai szerint 112 ezer lakóingatlannal fedezett
jelzáloghitel esetében áll fenn 90 napon túli késedelem, tehát, ha nem lenne korlátozva (negyedévente 3%-ban) a banki kényszer értékesítés, ennyi ingatlan kerülne a piacra, 133%-kal növelve a lakáskínálatot és tovább nyomva lefelé a keresleti oldalon teljesen halott piac árait. A lakáspiaci tranzakciók száma (a teljes lakásállomány 2%-a) mind historikusan, mind nemzetközi összehasonlításban rendkívül
alacsony, ami elhalasztott piaci keresletre utal.
A 2012 I. félévi
tranzakciókon belül minimális, 1 200 új lakást értékesítetek.
A lakáspiacot kínálati piac jellemzi, az árak
folyamatosan esnek. A KSH 2012 II. negyedévében a 2007-es lakáspiaci árak
74%-ának megfelelő árszínvonalat regisztrált. Az FHB lakásárindexe azt mutatja,
hogy az ingatlan árak csökkenési üteme lassult ugyan 2012-ben, de ez az elmúlt
10 év legalacsonyabb forgalma mellett ment végbe, ezért nem jelent tényleges
fordulatot. Az FHB indexe alapján a mai lakásárak nominális értéken a 2004-ben,
reálértéken (tehát inflációval korrigáltan) az 2000-ben regisztrált szinten
állnak.
KREDITNO PODUZEĆE ZA FINANCIJSKO PLANIRANJE TREBATE LI FINANCIJSKU POMOĆ? JESTE LI U FINANCIJSKOJ KRIZI ILI SU VAM POTREBNA SREDSTVA ZA POKRETANJE VLASTITOG POSLA? TREBATE LI SREDSTVA KAKO BISTE PODMIRILI DUG ILI ISPLATILI RAČUNE ILI POKRENULI DOBAR BIZNIS? IMATE LI NIZAK KREDITNI REZULTAT I TEŠKO VAM JE DOBITI KAPITALNE USLUGE OD LOKALNIH BANAKA I DRUGIH FINANCIJSKIH INSTITUTA? EVO VAŠE ŠANSE DA DOBIJETE FINANCIJSKE USLUGE OD NAŠE TVRTKE. NUDIMO SLJEDEĆE FINANCIJE POJEDINCIMA- *KOMERCIJALNE FINANCIJE *OSOBNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE I MNOGO VIŠE: ZA VIŠE DETALJA. KONTAKTIRAJTE ME PUTEM. E-MAIL Pošaljite nam e-poštu: smartloanfunds@gmail.com Svi tražitelji gotovine trebali bi nas kontaktirati Whats App +385915608706
VálaszTörlés