A termelékenység és a gazdasági növekedés kapcsolata

A termelékenység a gazdasági növekedés egyik hosszú távú meghatározója. Az alábbiakban ismét az MNB Növekedési jelentését követjük nyomon, ezúttal a magyar gazdaság termelékenységét befolyásoló tényezőket vizsgálva.

1. A GDP 

A magyar gazdaság növekedése 2005 óta elmarad a visegrádi országokétól. Magyarországon már a 2000-es években lassabb növekedést regisztráltak, mint a régió többi országában, a válság pedig tovább tágította a különbségeket: Csehországban és Szlovákiában a gazdaság 2010-re elérte a válság előtti állapotot, nálunk ez csak 2014-ben sikerült, addigra pedig már 20%-os volt a lemaradásunk a régiós élmezőnytől.

A GDP-t az egyes szektorok hozzáadott értékeiből számolják. A magyar GDP régiós versenytársaktól való elmaradásához minden szektor hozzájárult, igaz, különböző mértékben.

2. Foglalkoztatás

A magyar foglalkoztatás a válság hatására 5%-kal esett vissza, majd az elmúlt három növekedésének hatására ismét elérte a 2004. évi szintet.

A részmunkaidős foglalkoztatás terjedésének és a közmunka programok népszerűvé válásának hatására azonban a ledolgozott munkaórák száma 7%-os csökkenést mutat.

Az egy munkaórára eső munkatermelékenység 2011-re elérte a válság előtti szintet és azóta is folyamatosan javul, bár a javulás üteme jelentősen elmarad a versenytárs országokétól.

Az egy munkavállalóra jutó termelékenység azonban 2009 óta gyakorlatilag stagnál, miközben a régió országaiban már elérte és meghaladta a válság előtti szintet.

Szektorális bontásban vizsgálva, a munkatermelékenység az információ és kommunikáció szektor kivételével minden ágazatban 20-40%-kal marad el a visegrádi országok átlagától. Munkaórára vetítve az elmaradás még nagyobb szórást mutat.

3. Vállalati szintű termelékenység

Magyarországon, csakúgy, mint a visegrádi országok többségében, a KKV szektor (mikró-, kis- és középvállalatok együttesen) foglalkoztatja a munkavállalók mintegy 70%-át, és állítják elő a GDP kicsit több mint felét.

A mikró- és kisvállalatok minden országban kevésbé termelékenyek, mint a nagyok. Magyarországon a mikrók a nagyvállalati termelékenység alig 30%-át, a kisvállalatok az 50%-át hozzák.

Az iskolai végzettség, a képességek és a gazdasági növekedés összefüggései

Hosszú távon a gazdasági növekedést megfelelő képesítéssel és képességekkel rendelkező munkaerőre lehet építeni. Ismét a Növekedési jelentés elemzése következik.

1. Az iskolai végzettség 

A képzettségi szint érdemben befolyásolja a munkapiaci aktivitást. Európa minden országára jellemző, hogy a legmagasabb aktivitási rátával a felsőfokú végzettségűek, a legalacsonyabbal az alapfokú végzettségűek rendelkeznek. Magyarországon sincs ez máshogy, csakhogy nálunk a felsőfokú végzettségűek aktivitási rátája is csak 83%, aminél csak az olasz és a szlovák adat gyengébb. A középfokúak aktivitási rátája 72%, az alacsony végzettségűeké mindössze 39%. Ahogy a jelentés bölcsen megemlíti: "Magyarországon munkapiaci tartalékaink jelentős része az alacsonyan képzettek körében van." 

A felsőfokú végzettségűek elhelyezkedési esélyei is sokkal jobbak, mint az alacsonyabb végzettségűeké. Hazánkban a 15–34 éves korosztályban – a legmagasabb iskolai végzettség megszerzését követő 5 éven belül – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatási rátája az alacsonyan képzettek rátájának négyszeresét teszi ki. 

Felsőfokú végzettséggel nem feltétlenül azért könnyű elhelyezkedni, mert annyi felsőfokú végzettséget igénylő állás van, hanem azért is, mert alacsonyabb végzettséget igénylő állást be lehet tölteni magasabb végzettséggel. Társadalmilag az lenne a hatékony, ha mindenki a saját végzettségének megfelelő munkát végezne, és nem szorítanák ki a magas végzettségűek az alacsonyabb végzettségűeket a munkaerőpiacról. 

Magyarországon a megkérdezett munkavállalók 40%-a túlképzettnek, 12%-a alulképzettnek tartotta magát az általa végzett feladathoz. A jelenség több okra is visszavezethető: az azonos végzettséggel rendelkezők nem rendelkeznek azonos képességekkel, azonos munkatapasztalattal és azonos specializációval sem. 

Az általános túlképzettség-érzet ellenére, nem állíthatjuk, hogy nincs kereslet a felsőfokú végzettségűek iránt a munkapiacon. A bérelőnyük ugyanis továbbra is jelentős.

A magas relatív bérelőny általában - nálunk is - tükrözi a felsőfokú végzettségűek alacsony népességen belüli arányát.

A felsőfokú végzettségűek arányának emelkedése az újabb generációk magasabb átlagos végzettségének következménye. Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon a 35-44 éves korcsoportban a legnagyobb a lemaradás. A Ratkó unokák nagy létszámú korcsoportja ugyanis a mainál még sokkal szűkebb felsőoktatási lehetőségekkel szembesült. 

A képzettségi szint tekintetében Magyarország régiói között jelentős különbségek figyelhetők meg. Közép-Magyarországon a diplomások aránya kétszerese Nyugat-Magyarország kivételével a többi régió adatának. 

A technológiai fejlődés a műszaki és természettudományi területeken diplomát szerzők arányának növekedését indokolja. Hazánkban jelenleg a 20-29 éves korcsoportban 1000 főre mindössze 10 ilyen végzettségű diplomás jut, ami már óriási eredmény a 2001. évi 4 ezrelékhez képest, de elmarad a többi EU tagországtól. 

A problémát tovább élezi az is, hogy hazánkban a középfokú képzés 75%-ban általános képzettséget ad, és mindössze 25%-ban biztosít valamilyen szakképesítést (OECD átlag: 50%). Ráadásul, tipikusan a többi országban a szakképesítést nyújtó intézményekben sokkal meghatározóbb az általános képességek fejlesztése. Nálunk a szakmai tárgyak tényszerű oktatása folyik, annak ellenére, hogy ez a tudásanyag elavulhat, a váltani, fejlődni tudás képessége azonban nem. 

2. Az oktatás minősége

A közoktatási rendszerben megszerzett tudás minőségének és alkalmazhatóságának egyik gyakran használt mérőszáma a PISA-teszteken elért átlagos eredmény, amely a tanulói teljesítmény mérésén alapszik. A teszt a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén vizsgálja a 15 éves diákok tudását és képességeit. 

A legutóbbi, 2012. évi PISA-felmérés eredményei alapján a magyar diákok teljesítménye mindhárom területen elmaradt az OECD-országok átlagától, és a megelőző, 2009. évi felméréshez képest mindegyik területen csökkent az elért átlagos pontszám. A legnagyobb elmaradás a matematika területén figyelhető meg.

Az elmaradást két hatás magyarázza. Egyrészt, nálunk a legjobban teljesítők aránya csak 9% volt, szemben az OECD átlag 13%-kal. Másrészt, a gyengén teljesítők átlaga nagyon magas: 28% (OECD átlag: 23%). A legrosszabb részeredményt a problémamegoldás területén mutattuk fel, ahol a gyengén teljesítők aránya 35% volt (OECD átlag: 21%). A gyenge problémamegoldás nehezíti a későbbi munkapiaci elhelyezkedést.

A diákok teljesítményében mért eltérést 23%-ban a családi háttér magyarázza. Vagyis: a hátrányos helyzetű diákok nehezebben érnek el jobb eredményt. 

3. Oktatásra fordított kiadások

Mindeközben az elmúlt évek költségvetési intézkedéseinek egyik legnagyobb vesztese az oktatás volt: a GDP arányos oktatási kiadások 5,5%-ról 4,5%-ra csökkentek 2005 és 2012 között, amin belül az alap- és középfokú képzésre fordított kiadások 20%-kal estek vissza. 

Ha az egy tanulóra jutó kiadásokat vizsgáljuk, még elkeserítőbb eredményt kapunk: az OECD átlag 57%-át fordítjuk egy diák oktatására, ezen belül a középfokú oktatásban csak 49%-ot (vásárlóerő-paritáson számolt érték).

A cikk az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentésének adatai és elemzése alapján készült

Az elöregedés hatása a gazdasági növekedésre

A gazdasági növekedésre hosszú távon a munkaerő kínálat változása jelentős hatást gyakorolhat. Vagyis fontos kérdés, hogy a Magyarországon zajló demográfiai folyamatok (a társadalom elöregedése) mennyiben befolyásolhatják a jövő gazdasági növekedését. Az alábbiakban az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentéséből szemezgetünk.

Az elmúlt évek alacsony születésszáma nem volt képes kompenzálni a halálozások számát, és a magyar népesség évi átlag 35 ezer fővel csökkent. Ugyanakkor, a javuló egészségügyi ellátások következtében a születéskor várható életkor kitolódott. A folyamat következtében, a KSH NKI számításai szerint, a 65 év felettiek teljes népességen belüli aránya a mai 18%-ról 2060-ra 33%-ig emelkedhet, miközben a munkaképes korúak aránya 68%-ról 54%-ra csökken.

1. Alacsony születésszám

Az elöregedési folyamat első számú oka az alacsony születésszám, amit a teljes termékenységi rátával (egy szülőképes korú nőre jutó gyermekkorú népesség száma) mérünk.

A teljes termékenységi ráta az ezredforduló óta 1,23 és 1,35 között mozog, ami európai összevetésben is alacsony. Az utóbbi évek szerény javulása ellenére, a magyar érték továbbra is igen távol áll a reprodukcióhoz szükséges 2,1-től.

2. A várható élettartam kitolódása 

Noha a 60 éves korban várható hátralévő élettartam (20 év) javuló tendenciát mutat, jócskán elmarad az EU átlagtól (24 év).

Ráadásul, különösen a férfiak vonatkozásában, a várható élettartam jelentős eltérést mutat a legmagasabb iskolai végzettség függvényében. A felsőfokú végzettséget szerző férfiak 30 éves korban várható élettartama átlagosan 12 évvel haladja meg az alapfokú végzettséggel rendelkezőkét. Ekkora különbség csak a kelet-európai országokra jellemző.

A folyamat hatására a gazdaságilag aktív korúakra háruló eltartási terhek emelkedésével kell számolnunk. Az időskori függőségi ráta (a 65 év felettiek 15-64 évesek létszámához viszonyított aránya) a 2015. évi 26%-ról az Eurostat számításai szerint 52%-ra, a KSH NKI számításai szerint 61%-ra emelkedhet 2060-ra.

A munkaképes korú lakosságnak ugyanakkor a gyermekeket is el kell majd tartania. A teljes függőségi mutató 85%-ra emelkedhet, vagyis megközelítheti az egy dolgozó - egy eltartott arányt.

3. A negatívvá váló nemzetközi migráció

A nemzetközi migrációról sajnos nem rendelkezünk pontos adattal. Az látszik azonban, hogy a kivándorlók továbbra is kötődnek Magyarországhoz: az általuk hazautalt munkajövedelmek a GDP 3%-át teszik ki.

Az EU stratégiai programot indított (SEEMIG) a dél-kelet európai migrációs és demográfiai folyamatok vizsgálatára. A SEEMIG adatai szerint, a kivándorló népesség korösszetétele mintegy 7 évvel fiatalabb, mint a teljes magyar lakosságé. Vagyis, többségében a fiatalabb korcsoportok próbálnak külföldön munkához jutni.

4. A munkaképes korú lakosság arányának csökkenése

A fenti folyamatok eredőjeként a munkaképes korú lakosság létszáma a jelenlegi 6,6 millió főről 4,3 millió főre csökkenhet 2060-ra, ezzel egyúttal csökkentve a munkaerő kínálatot. A legnehezebb évtizedeket a Ratkó-generációk nyugdíjas korba lépése (2015-2020 és 2040-es évtized) jelentheti.

5. A fenti demográfiai folyamatok visszafogják a gazdasági teljesítményt

A munkaerő kínálat csökkenése már az elmúlt évtizedben is kimutathatóan rontotta a gazdasági teljesítményt. A 2040-es éveket követően, a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása miatt a 2050-es évekre az egy főre jutó gazdasági növekedés a 2000-es évek átlagához viszonyítva akár 2 százalékponttal is csökkenhet.

A korstruktúra változása kihat a fogyasztási és megtakarítási ráták alakulására is. A leginkább megtakarító korosztály a középkorúaké, mivel a fiataloknak nincs miből megtakarítani, az idős korosztály pedig korábbi megtakarításait éli fel. A korstruktúra eltolódásával az aggregált megtakarítási ráta csökkenhet, a fogyasztási ráta emelkedhet.

A társadalom elöregedése hosszú távon kedvezőtlen hatást gyakorolhat a költségvetési egyenlegre, elsősorban a magasabb nyugdíjkiadásokon és egészségügyi kiadásokon keresztül. Mivel az emiatt emelkedő költségvetési kiadások nem produktív beruházások formájában, hanem társadalmi transzferek kifizetéseként realizálódnak, így az elöregedés hosszú távon kedvezőtlen hatással lehet a gazdasági növekedésre is.

A cikk az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentésének adatai és elemzése alapján készült

Szép, boldog világ

A YouGov 2015 november-decemberi felmérésében 18 ezer ember véleményét kérte ki 17 országból egyetlen kérdést szegezve nekik: "Ön szerint, mindent egybevetve, általánosságban nézve a világ javuló, romló vagy semleges irányban halad?

A kutatás Kínát kiugróan optimistának, Franciaországot kiugróan pesszimistának találta. A YouGov korábbi kutatásai is hasonló eredményt hoztak. 

Felmerült bennem a kérdés, hogy más kutatások hogyan viszonyulnak ehhez az eredményhez. Három hasonló kutatást találtam, sajnos, az átfedés sem a kérdezett országok körét sem a kontextust illetően nem teljes. De a képet mindenesetre árnyaltabbá teszik.

A Worldwide Independent Network of Market Research (WIN) és a Gallup International közös kutatása során 39 éve vizsgálja 68 ország reményeit és boldogságát. A 2015 végi riport szerint örömmel jelenthetjük, hogy a világ boldog! A megkérdezettek 66%-a vallotta magát boldognak és csak 10%-a boldogtalannak. A többiek semleges választ adtak. A globális nettó boldogság (boldogok aránya - boldogtalanok aránya) 56%-on áll, vagyis a világ nettó boldog.


Kolumbia, Fidzsi-szigetek, Szaúd-Arábia, Azerbajdzsán és Vietnam a legboldogabb országok (Magyarországon nem végeztek kutatást), Irak pedig a legboldogtalanabb (-12% nettó boldogság). 

A megkérdezettek 45%-a optimistán látja 2016-ot, 22% pesszimista és 28% szerint minden marad a régiben ("Amennyire Ön meg tudja ítélni, 2016 jobb, rosszabb vagy ugyanolyan lesz, mint 2015 volt?"). Nigéria (61% nettó optimizmus), Banglades, Kína és Vietnam a legoptimistábbak és Görögország a legpesszimistább (-65% nettó optimizmus). 

A francia és még inkább a görög pesszimizmust megerősíti a Randtsad Workmonitor 2015. decemberi jelentése is. Szerintük legnegatívabban a görögök, legpozitívabban az indiaik látják 2016-ot. Kína szerintük is az optimista élvonalban van. Hozzá kell tenni, hogy a Randstad kérdése az ország gazdasági helyzetének változására irányult, ahol jelentős objektív különbségek is előfordulhatnak az országok között. 

Európa optimizmusát a félévenkénti Eurobarometer felmérésekkel próbálják megbecsülni. A 2015 végi felmérésben Franciaország ugyan elégedetlen a 2015-ös gazdasági teljesítményével, de ennek ellenére az optimistább országok között szerepel. Ellentétben például Görögországgal, ahol a nyilvánvaló gazdasági realitás nyomja rá a bélyegét a társadalom elégedettségére.  

Öngyilkosságok Magyarországon

A magyar öngyilkossági adatokról esett már szó ezen a blogon, de azóta eltelt három év a ráta csökkenésének jegyében. A 2014-es adatnál (19,6 100 ezer lakosra vetítve) csak egyetlen évben, 1954-ben regisztráltak alacsonyabb öngyilkossági rátát Magyarországon. Ez a majdnem országos csúcsot jelentő adat is azonban még mindig a világranglista első 20 helyezettje közé rangsorolja Magyarországot.  

A magyar öngyilkossági ráta hagyományosan (a 19. század óta) olyan magas, hogy Magyarország az első európai államok között volt, akik elkezdték a statisztikai adatgyűjtést a témában. Mára többen, több szempontból megközelítve vizsgálták már a kérdést: milyen kulturálisan meghatározott tényezők jelenthetnek táptalajt ennek a jelenségnek. Az én választásom a KSH 2013-as műhelytanulmányai között megjelent tanulmányra esett, ami statisztikai alapú összefüggéseket vizsgált. Ebből emelek ki néhány érdekességet. 

1. A férfi-nő arány településtípus szerint

Mindenhol a világon több férfi lesz "sikeresen" öngyilkos, noha több nő kísérli meg az öngyilkosságot. Adatok a végrehajtott (tehát halállal végződő) esetekről elérhetőek, ezeket fogjuk megvizsgálni. Magyarországon azt figyelték meg, hogy a nők öngyilkossági hajlandósága Budapesten sokkal magasabb, mint bárhol másutt, ugyanakkor a férfiaké itt a legalacsonyabb, tehát a két ráta aránya is itt közelíti legjobban az egyet. A férfiak öngyilkossági hajlandósága a településméret csökkenésével arányban emelkedik, tehát a két nem rátája szétnyílik, ahogy egyre kisebb településeket vizsgálunk. 

2. Korcsoportos összesítés

Szerencsére, 10 év alatti gyerekek körében gyakorlatilag egyáltalán nem fordul elő öngyilkosság. A 10-15 évesek között azonban már igen, és 15 év felett meredek emelkedésnek indul a görbe, aminek az első lokális maximuma a 45-54 éves korosztálynál van. A következő 10 korévben a görbe csökkenést mutat, majd 80 év felett, különösen a férfiaknál extrém magasságokba emelkedik. Nálunk tehát inkább a koreai és kevésbé a grönlandi mintát követik az öngyilkossági mutatók. A kutatás pozitív korrelációt fedezett fel az adott közösség (település) munkaképes korú lakosságának aránya és az élve születések száma, valamint az öngyilkossági kockázat között. Vagyis, minél fiatalabb és minél inkább képes megújulni egy közösség, annál kisebb annak kockázata, hogy (különösen az idős) tagjai öngyilkosságot kövessenek el.

További érdekesség, hogy a görbe stabilitást mutat az időben. Vagyis nagyon hasonlóan néz ki a korábbi évek adataiból előállítva is: mindig a 45-54 éveseknél van a lokális, és az időseknél az abszolút maximum.

3. Veszélyben: özvegy és elvált férfiak

A magány, az elhagyatottság érzése vezető öngyilkossági ok. Családi állapot alapján mindig is az elvált és özvegy kategóriákba tartozók jelentették a legnagyobb kockázati faktort. A kutatás által vizsgált időszak elején, a hetvenes években még az elvált státuszúak körében volt magasabb a ráta, idővel azonban folyamatosan javult, az özvegyi kategória pedig romlott. Valószínűleg, a mai népesség számára jobban elfogadható a válás intézménye.

4. Időbeni eloszlás éven belül, héten belül

Az biztos, hogy nálunk lemegy a nap nyáron is, mégis sokkal erőteljesebb szezonalitást mutat a magyar öngyilkossági görbe a grönlandinál. A csúcs nyáron van, és a korábbi időszakok adatai alapján is mindig nyárra esett, holott a télen erőteljesebb depressziós hangulat miatt azt várnánk, hogy az öngyilkosságok zöme is ekkorra esik. 

A téllel ellentétben, a hétfő nem okozott csalódást, hozta a tőle elvárható magas szintű teljesítményt. A legtöbben hétfőn lesznek öngyilkosok.

Öngyilkosságok a világban

A WHO adatai szerint, 40 másodpercenként követ el valaki öngyilkosságot a Földön. Évi több mint 800 ezer ember vet véget az életének. 2012-ben a 15-29 éves korcsoportban az öngyilkosság vezető halálok volt. 

Noha sokan gondolják, hogy az öngyilkosság a gazdasági fejlődés, iparosodás, urbanizáció következménye, az elmaradottabb társadalmakban ugyanúgy előfordul, mint a fejlett országokban. Sőt, 2012-ben az öngyilkosságok 75%-a alacsony vagy közepes jövedelmű országokban történt. 

1968 és 1987 között csaknem folyamatosan Magyarország vezette a világ öngyilkossági statisztikáit. Noha mára még az EU első helyéről is lecsúsztunk (a litvánok vették át vezetést), azért még mindig bent vagyunk a világ 20 legjobbja között. Ha ezt fociból produkálnánk, nem kéne izgulnunk a VB-re kijutás miatt. Az 1983-as csúcsév teljesítményével (46 öngyilkos jutott 100 ezer lakosra) a WHO adatai alapján még mindig elsők lennénk, a Wikipédián összeollózott adatsor alapján azonban Grönland jócskán átvette a vezetést (83-mal!).

A világ legnagyobb, 81%-ban jég borította szigete, Grönland dán fennhatóság alá tartozó autonóm terület, amit közel 60 ezren laknak. Grönland egy darabig még az EU (akkor: EGK) tagja is volt, de miután konfliktusuk támadt halászat témában, 1985-ben kilépett. A kormány szerint minden ötödik, egyéb (meg nem nevezett) forrás szerint minden 4. grönlandi életében eljön az a pont, amikor megpróbál véget vetni életének. Noha 1970-ig Grönlandon az öngyilkosság egyáltalán nem volt jellemző, a 70-es években népszerűvé vált, és 1987-ben egyes városokban vezető halálok volt. 1990-től Grönland vezeti az összes olyan öngyilkossági világranglistát, ahol nem vonják össze Dániával (a WHO adatsorában nem szerepel információ Grönlandról egyáltalán). Az öngyilkosok 46%-a felakasztja, 37%-a főbe lövi magát, 4%-uk megfullad, 2%-uk pedig magas helyről ugrik le. 

A gyilkossági ráták is igen magasak. A helyi rendőrségi kimutatások alapján többnyire elfajult kocsmai balhék vezetnek a gyakran több halálos áldozattal járó esetekhez. Egy tanulmány szerint a magas öngyilkossági és gyilkossági mutatók a 70-es években megugró alkoholfogyasztással és a márciustól októberig tartó hosszú, nyári hónapokkal függenek össze. 

Nyáron ugyanis a sziget északi oldalán egyáltalán nem, a délin csak nagyon rövid időre megy le a nap, ezért sok szerotonin termelődik, ami alkohollal keverve hevessé, ingerlékennyé, agresszívvé teheti az embert. Mások a világossággal járó alvászavart teszik felelőssé. Megint mások szerint az 1953-as dán csatlakozással járó hirtelen és gyors modernizáció a ludas (Grönland mind a mai napig tradicionális halász-vadász társadalom). Mindenesetre, gyanús az is, hogy míg a legtöbb fejlett országban a dolgozó és főleg a nyugdíjas rétegek választják az önkezűséget, Grönlandon a fiatalok: a medián 25 évnél van. 

A grönlandi korfa is rejt meglepetéseket. A szinte teljesen hiányzó 30-45 éves korosztály magas kivándorlási rátára, a szinte egyedülálló, 1,3-szoros férfi/nő arány az 55-64 éves korcsoportban ismeretlen tényezőkre utal (a várható élettartam Grönlandon is a nőknél a magasabb).

A hivatalos WHO öngyilkossági világranglistát Guyana vezeti, 44,2 öngyilkossággal 100 ezer lakosra vetítve. 40%-uk növényvédőszerrel mérgezi meg magát. Előfordult olyan is, amikor 918 ember követett el tömeges öngyilkosságot Jim Jones szektájának követőjeként 1978-ban. 

Guyana 700 ezres lakosú, Latin-Amerikai ország, kezdetben holland, 1815-től brit gyarmat volt. 1966-tól független országnak számít, tagja a brit nemzetközösségnek. A lakosság összetétele származás és vallás tekintetében egyaránt meglehetősen kaotikus. A rabszolgaság 19. századi felszámolását követően a korábbi rabszolgák a városokban telepedtek le, ezért az ország kénytelen volt szerződött szolgákat importálni Indiából, hogy legyen aki megműveli a cukornád ültetvényeket. Az indiai népesség ma az ország lakosságának közel felét (43%) teszi ki. További 30% afrikai (volt rabszolgák leszármazottai), 17% mulatt és mesztic, 9% indián.

A szegénység elleni küzdelem zátonyra futott az utóbbi évtizedekben, a leginkább érintett indiai népcsoport és a másik nagyobb létszámú, afroamerikai népcsoport között gyakran alakulnak ki összetűzések. Guyana kivándorlási mutatói világviszonylatban is rendkívül magasak: a teljes lakosság 55%-a, a szakképzett és felsőfokú végzettségű lakosság 80%-a él külföldön. A többiek a kivándoroltak által hazautalt pénzekből élnek. A szakember hiány tovább súlyosbítja a helyzetet: nincs elég tanár (a lakosság nagy része funkcionális analfabéta), se orvos (a legnagyobb problémájuk a HIV).

Az ország korfája is megdöbbentő képet mutat, a medián életkor 25 év (Magyarország: 41 év). 

Az OECD országok közül 11 éve egyhuzamban a WHO lista második helyezettje, Dél-Korea viszi a pálmát, 29 öngyilkossággal 100 ezer lakosra vetítve. Ezer magyarázatuk van erre a jelenségre, kezdve a média hatásával, az internetfüggőséggel, aztán a koreai háborúval (1950-53), aminek következtében sokan maradtak árván. Vádolják az ázsiai válságot is (1997), aminek elhúzódó hatása volt a gazdaságra és főleg a munkanélküliségre nézve. Felvetik az Észak-Koreából disszidálók eseteit, akik nem találták meg számításukat Dél-Koreában. A BBC egyik 2015. novemberi cikke szerint az Észak-Koreából átszökők között az idei halálesetek 14%-a volt öngyilkosság.

A média és az internet hatása magyarázhatja a fiatalok esetszámát, a háború hatása indokolhatja a korábban magas esetszámot, és a munkanélküliség magyarázat lehet a munkaképes korosztály átlagosnál jóval magasabb esetszámára. A disszidálók aránya olyan alacsony a teljes lakosságon belül, hogy nem magyaráz semmit. A legmagasabb rátát a 70 év feletti korcsoportban mérik, ahol mindezeknél sokkal valószínűbb ok lehet a magány és a szegénység.

Az EU üdvöskéje a világranglista 4. helyezettje, Litvánia. Litvániában stabilan magas volt az öngyilkossági ráta már a 80-as években is, de igazán a rendszerváltást és a Szovjetuniótól való elszakadást követően, a 90-es években ugrott meg. A legmagasabb értéket 1995-ben vette fel, megközelítve a magyar csúcsot 100 ezer lakosra vetített 45,6 öngyilkossággal. Azóta folyamatosan javul a trend náluk is, 2012-ben már alig haladta meg a 30-at (nem a WHO-s, hanem az EU-s adatbázist használva). A litvánok szerint a csapnivaló adatokért a rendszerváltást követő társadalmi és gazdasági krízis (magas létszámú orosz kisebbség, szovjetbarát helyi rétegek hirtelen háttérbe szorulása, diszkriminálása, birodalmi tudat megszűnése, gazdasági összeomlás, munkanélküliség), majd az 1998-as orosz válság náluk nagyon hosszan elhúzódó hatása a felelős. 

A krízis nyomai a korfában is fellelhetők: 1990-ben megindult a születésszám drasztikus visszaesése, és csak az EU csatlakozást követően, 2004-től indult ismét bővülésnek. Ugyanakkor Litvánia az EU legmagasabb elvándorlási rátájával rendelkezik, ami az EU csatlakozás óta eltelt 11 év alatt megtizedelte a 30-40 év közötti korcsoportot. Az ország népessége évi 1%-kal csökken (Magyarországé évi 0,2%-kal).