Amit tanárainkról feltétlenül tudnunk kell

Közeledik a pedagógus nap, és ilyenkor nagyon sokféle gondolatunk támad(hat) a tanárainkról / gyerekeink tanárairól vagy a tanításról általában. Sokféle, szerteágazó gondolat, rendkívül magas szórással, sőt változó előjellel. Lássuk, mit mesélnek nekünk a számok. Az OECD "Education at a Glance" című kiadványa ezzel a kérdéssel is foglalkozik. 

Közhelyszámba megy a tanári hivatás társadalmi megbecsültségének alacsony volta. Egy tanár fizetése az összes felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagos fizetésének mindössze kétharmadát teszi ki a középfokú oktatásban dolgozók és kevesebb, mint 60%-át az alapfokú oktatásban tanítók esetében. 

A magyar tanárok vásárlóerő paritáson számolt fizetése az egyik legalacsonyabb az OECD országok között. 

A köztisztviselők és közalkalmazottak 2003-ban, a Medgyessy kormány alatt kaptak jelentős fizetésemelést, majd utóbb minden kormány igyekezett visszavenni ebből. 2000. évi árakon számolva, 2005-ben a tanárok az 5 évvel korábbi fizetésük 160%-át vitték haza. 2010-ben már csak 120% körül. 

Vajon tudnak-e a tanárok kevesebbet dolgozni, mint amennyit keresnek? A tanítással töltött órák száma a nemzetközi összehasonlítás alapján relatíve alacsony ugyan, de messze nem annyira, mint a fizetés. 

Ráadásul, sok országban a tanároknak segítőik vannak, akik a tanításban is, illetve a felkészülésben, dolgozatjavításban, egyéb feladatokban besegítenek. Magyarországon nincsenek ilyenek, ezért a magyar tanárok a munkaidejük nagy részét nem tanítással töltik. Azokban az országokban, ahol a tanároknak sok órájuk van, az arányok fordítottak, vagyis ott sokkal magasabb a munkaidő tanítással töltött része.

A szakma nálunk is, mint sok más országban, a megbecsültség hiánya miatt veszít népszerűségéből, és lassan kiöregszik. Tanáraink mindössze 8%-a 30 év alatti, holott a korévek arányosításával 10-12% jönne ki (ha minden korév azonos létszámmal képviseltetné magát).

A szakma elnőiesedése már szintén közhely. Férfi tanárok a középfokú és a felsőfokú oktatásban jelennek csak meg komolyabb számban, az utóbbi területen, az oktatás leginkább megbecsült részében még a többséget is átveszik.

Oktatásra fordított állami kiadások változása

2011-ben Magyarország 1212 milliárd forintot költött oktatási célú kiadásokra. 833 milliárd forintot az óvodai, alap- és középfokú oktatás, 271 milliárdot a felsőfokú oktatás emésztett fel.

A GDP százalékában kifejezett oktatási költségek szinte folyamatosan csökkennek 2003 (5,69%) óta. 2011-ben már csak a GDP 4,31%-át tették ki. A közhiedelemmel ellentétben, a felsőfokú oktatás kiadásai csökkentek a legkevésbé (sőt: 2011-ben nőttek), noha a 2005-ös csúcsév óta a hallgatók száma 20%-kal , az oktatóké 14%-kal esett vissza.  

2010-es változatlan árakon számolva, 2010-ről 2011-re 17%-kal csökkent az alap- és középfokú oktatás állami büdzséje. Ez volt a legnagyobb mértékű csökkenés az EU tagországok között. Románia és Görögország mutatott még fel hasonlót, de ellentétben Magyarországgal, Románia a következő évben korrigált. A legjelentősebb csökkenést az alapfokú oktatás finanszírozása szenvedte el. A csökkenés itt 25%-os volt és legnagyobbrészt 2011-ben következett be.   

Megéri-e diplomát szerezni Magyarországon?

Az OECD Education at a Glance, 2012 című tanulmánykötete azt tűzte ki célul, hogy megmutassa az egyes tagországokban mennyire éri meg lediplomázni. A kérdés nyilván kettős: az államnak mennyire éri és meg egyéni szinten mennyire éri meg - nem feltétlenül vág egybe a kettő.

Egyrészt tudnunk kell, hogy a munkaerőpiacon a felsőfokú végzettség egy termék. Ha sok van belőle kevesebb profitot biztosít, mint amikor ritkaságszámba megy. Magyarországon a felsőfokú végzettség megszerzése csak a rendszerváltást követően vált divattá: a felsőfokú végzettséget szerző 25-34 éves fiatalok aránya közel megduplázódott 2001 (15%) és 2011 (28%) között, ami még mindig alacsonynak számít az OECD országokon belül.

A ritka termék "extraprofitot" biztosít a tulajdonosának. Az ábrán a felsőfú és a középfok alatti végzettségűek átlagos jövedelmének eltérést láthatjuk a középfokú végzettségűek átlagos jövedelmétől. Azok, akiknek még középfokú végzettségük sincs, átlagosan kevesebbet, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők pedig többet keresnek, mint a középfokú végzettségűek. A különbség Magyarországon különösen magas.

A jövedelmek korral is változnak. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők általában többet keresnek idősebb, mint fiatalabb korukban. A még középfokú végzettséggel sem rendelkezők jövedelme viszont csökken a korral. Magyarországon mindkét irányban relatíve kicsi eltérés mutatkozik a többi országhoz képest.

A munkaerőpiacon az is fontos kérdés, hogy mekkora eséllyel helyezkedik el az ember, milyen valószínűséggel és mennyire tartósan válik munkanélkülivé. Ismét azt kell látnunk, hogy felsőfokú, különösen egyetemi végzettséggel a legjobbak az esélyeink a munkaerőpiacon belül maradásra. Az ábrából több tanulság olvasható le:

1. A kormányzati politika az inaktívak számának csökkentésére hatásos volt. A korábban inaktívak most a munkanélküliek táborát szaporítják.
2. A közmunkaprogramok szintén látványos eredményt hoztak: a még 8 általános végzettséggel sem rendelkezőknek 2008-ban kevesebb, mint 5%-a (!) volt foglalkoztatott, 2012-re arányuk 8,1%-ra nőtt. A foglalkoztatási ráta az összes többi végzettségi csoportban csökkent (válság hatása).
3. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében sokkal magasabb a foglalkoztatottság és sokkal alacsonyabb a munkanélküliség, mint a többi csoport esetében.

A fentiek alapján korántsem meglepő, hogy a jövedelem eloszlást vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a magasabb végzettségűek várható átlagos jövedelme magasabb. Az ábrán hivatkozott medián jövedelem azt jelenti, hogy sorba rendezzük az ország lakosságát jövedelmük szerint. Az első helyen áll az, akinek semmilyen jövedelme nincs, az utolsón pedig a legmagasabb jövedelmű. Majd ezek után megkeressük a középen állót és megkérdezzük, hogy neki mennyi a jövedelme. Ez lesz a medián. Az ország egyik fele kevesebbet keres nála, a másik fele pedig többet. Az ábrán tehát azt látjuk, hogy minél magasabb a végzettsége valakinek, annál nagyobb valószínűséggel tartozik a második csoportba.

A felsőfokú végzettség megszerzésének azonban nem csak előnyeinek vannak, hanem bekerülési költségei is.   Az alábbi költségeket veszi az OECD figyelembe (mindent nettó jelenértéken számolva):

• Tandíj (magán) + a felsőfokú oktatásra fordított állami kiadások egy diákra eső része
• A tanulás évei alatt kieső jövedelem + a kieső adó- és járulékfizetés

A bevételek között az alábbi tényezőkkel számoltak (szintén nettó jelenértéken):

• Relatív jövedelmi különbségek + ebből fakadó magasabb adó- és járulékfizetés
• Munkanélkülivé válás alacsonyabb kockázata

A fentiek alapján, Magyarországon igencsak megéri diplomát szerezni, mind társadalmi, mind egyéni szinten. Az ábrán nőkre van számolva a megtérülés, ami a nemi különbségek miatt alacsonyabb, mint a férfiaknál, akik jóval többet keresnek átlagosan. Hozzá kell tenni továbbá, hogy az egykulcsos adó bevezetése a társadalmi szintű megtérülést jelentősen rontotta. Ennek ellensúlyozására azonban a kormányzat részben a diákokra hárította az egyetemi diploma megszerzésének finanszírozását tandíj formájában. 

Az utolsó ábra az egyéni szintű megtérülési rátát mutatja, ami férfiak esetében Magyarországon a legmagasabb, de még nők esetében is az első 5 ország között vagyunk. 

Ahogy Lenin is mondta: "Tanulni, tanulni, tanulni....".

A magyar oktatási rendszer szerkezete

Az EU minden évben készít jelentéseket az európai országok oktatási rendszereiről. A 2012/13 évi jelentéseket itt olvashatjátok. 

A magyar oktatási sematikus rendszer ábrája így néz ki: 

A magyar kötelező oktatás 5 évesen, az utolsó óvodai évben indul, és 16 éves korig tart azoknak, akik a 2012/13-as tanévben vagy ezután kezdik meg a 9. évfolyamot. Akik már korábban megkezdték, azoknak továbbra is 18 éves korig kötelező. 

A fentiek alapján 11 (illetve átmenetileg még 13) év kötelező oktatásban részesülünk, ami az egyik legmagasabb szám az EU-ban.

Az egyes évfolyamokon kötelező éves óraszám átlagosnak mondható európai viszonylatban. Az adatok szórása nagy, mivel az egyes országokban a tanítás nélküli napok száma jelentősen eltér. Mindazonáltal, egyetlen más országban sem fordul elő, hogy az első évfolyam kötelező óraszáma meghaladná a második és harmadik évfolyamét, pláne nem 10%-kal. A meglepő eltérést a heti 5 tornaóra okozza, amit egyelőre az első, 5. és 9. évfolyamokon vezettek be.

Összehasonlításként megmutatjuk a többi ország elsőseinek terhelését. Látható, hogy még ezzel együtt is az alacsony elsős óraszámú országok közé tartozunk. 

A kötelező óraszámon belül olvasni viszonylag magas óraszámban tanulunk, ezzel az EU felső harmadában vagyunk. Matematikára (az első évfolyamon) kevesebb idő jut, mint tornára, amivel a matematika esetében a sor végére, a torna esetében azonban toronymagasan a sor elejére kerültünk. 

Az idegen nyelvek esetében van némi lemaradásunk az EU mainstreamjéhez képest, de ez eddig is ismert volt.

A nálunk jövőre debütáló hit és erkölcstan oktatása valamilyen formában sok európai országban a tanrend része. Csak a csehek, észtek, franciák, svédek, szlovénok, lengyelek és horvátok jelentenek kivételt. 

Te szereted a munkádat? És a munkahelyedet?

Mit találunk vonzónak egy munkahelyben? Mi késztetne távozásra? Mit jelent a "kellemes munkahelyi légkör" és mit az "érdekes munka"? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Randstad 142 ezer ember megkérdezésével világszerte. Az eredményeket a Randstad Award Global Report 2013 címen publikálták.

A munkahely választás legfontosabb szempontjai a versenyképes jövedelem, a munkahely biztonsága és a kellemes munkakörnyezet voltak. A nők számára a kedvező elhelyezkedés és a rugalmas munkaidő, a férfiaknak a nemzetközi karrierlehetőségek és az erős menedzsment jelentett több mint 10 százalékponttal fontosabb tényezőt a másik nemnél. A fiatalok számára a képzéshez és karrierhez kapcsolódó tényezők, az idősebbeknek a biztonsághoz kapcsolódó tényezők (pénzügyi stabilitás, jó minőségű termék, másság elfogadása) átlagon felüli fontossággal bírnak. 

Még érdekesebbek a regionális eltérések. Európa számára sokkal fontosabbak a biztonsági tényezők (munkahely stabilitása, vállalat pénzügyi stabilitása), mint akár az amerikai, akár az ázsiai kérdezettek számára. Ugyanakkor a versenyképes jövedelem kevésbé meghatározó.

A kellemes munkahelyi légkör a munkahely-választás egyik legfontosabb szempontja a kutatás szerint. De vajon mit jelent? A legtöbb kérdezett szerint elismerést, csapatszellemet, nyitott és őszinte kommunikációt és egymás iránti tiszteletet. A kérdést megelőzően a kérdezők azt is megkérdezték, hogy a kérdezetteknek szándékában áll-e munkahelyet váltani a következő két éven belül. Érdekes módon, a váltani szándékozók átlagon felüli mértékben választották a munkahelyi vidámságot és a közös ünnepléseket. A nőknek nagyobb igényük van az elismerésre, a férfiak számára pedig a munkahelyi barátságok fontosabbak. A fiatalabbak a személyes jellegű kapcsolatot, az idősebbek inkább a tiszteletet és a nyílt kommunikációt várják. 

Vajon mi tesz egy munkát érdekessé? Függetlenül bármilyen peremfeltételtől, a válaszadók saját képességeik megfelelő kiaknázását tartják az érdekes munka legfőbb jellemzőjének. A nők számára a függetlenség és a munka változatossága, a férfiak számára a kreativitás és a felelősség bír átlag feletti fontossággal. 

Míg a munkahely választás során a legfőbb szempont a versenyképes kompenzációs csomag volt, a munkahelyen maradás szempontjaként az ötödik helyre csúszott vissza. A munkahelyen maradás esetén különösen érdekes megfigyelni az eltérést a maradók és a távozni szándékozók válaszai között. A maradók számár a biztonságot jelentő (munkahely biztonsága, munkáltató pénzügyi stabilitása, kellemes légkör, munka-magánélet egyensúly), a távozni szándékozók számára a fejlődést szolgáló szempontok (képzési lehetőségek) valamint kényelmi szempontok (jó elhelyezkedés) motiválnak maradásra.

A munkahelyváltás legfőbb potenciális okaként a piszkos anyagiakat jelölték meg a kérdezettek. A vezető beosztásban dolgozók átlagon felüli arányban választották a munkahelyi és magánélet felboruló egyensúlyát, a vezetés támogatásának hiányát és a tapasztalatszerzést. Az irodai dolgozók a karrierlehetőségek hiányára panaszkodnak magasabb arányban. A termelésben dolgozók számára a munkahelyi légkör, a nem kellően érdekes feladat és a kihívások hiánya jelent átlag feletti mértékben problémát. 

Lakáshitelezés helyzete, 2012

A KSH napokban megjelent kiadványa szerint, a lakáscélú hitelállomány 2012 december 31-én 3,5 ezer milliárd forintot, a GDP több mint 12%-át tett ki. A csúcsévet ebből a szempontból 2010 jelentette, amikor lakáshitel-állomány/GDP mutató megközelítette a 16%-ot. Persze, ehhez hozzá kell tenni, hogy 2008-at követően a hitelállomány már csak a 2011 végén tetőző árfolyamgyengülés hatására növekedett. A 2011 évi adat már egyáltalán nem tartalmaz növekedést, az pusztán az adatszolgáltatók körének bővülése miatt magasabb az előző évinél. 

Az államilag támogatott hitelek állománya 2004-ig gyorsan növekedett, majd 2005-ben érte el maximumát, azóta folyamatosan csökken, helyén alapvetően a devizaalapú hitelek vették át. 2011-12-ben megjelenő nem támogatott forinthitelek jelentős része végtörlesztés során, devizaalapú hitelek kiváltását szolgálta. 

2012 december 31-én a lakáscélú hitelállomány 51%-át bankok, 34%-át jelzáloghitel-intézetek kezelték. A devizaarány különösen a bankok esetében volt jelentős. 

A végtörlesztés különösen a devizaalapon finanszírozó bankok számára járt kedvezőtlen következményekkel a hitelportfóliójukra nézvést. Mivel végtörleszteni csak a jól teljesítő adósok tudtak, a portfolió minőség tovább tolódott a problémás kategóriák felé. 

A folyósított új hitelek állománya 2002-ben, majd 2003-ban ugrott meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a lakáshitelek támogatása az eredeti formájában nem tartható fenn. 2003-ban egyértelműen sok előrehozott vásárlás történt, és mivel akkortájt a banki ellenőrzések még nem voltak elég szigorúak, sokan nem is lakáscélra vették fel ezeket. Hanem például gépjárművet vásároltak belőle - bár erre nincs bizonyíték.  2004-ben visszaesés következett be, majd ismét nőtt a folyósított új hitel állomány egész 2008-ig. A válság hatására bekövetkező jelentő visszaesést a 2011 utolsó és 2012 első negyedévében bekövetkező végtörlesztési kampány hitelkiváltás célú új hitelei sem törték meg. 

Érdekes, bár - ismerve az építőpar helyzetét és a lakáspiaci trendeket - korántsem meglepő, hogy szinte eltűnt a hitelcélok közül az új lakás építése és vásárlása, de a használt lakás vásárlására felvett új hitelek állománya is mindössze 19%-a a 2008 évinek.  

B2B fizetési szokások nemzetközi összehasonlításban

A magyar vállalatok valóban nem fizetnek egymásnak? Mekkora problémát jelent a nem- vagy késve fizetés? Más országokban is probléma ez? A vállalatok egymás közötti fizetési szokásait vizsgálta az Atradius Hitelbiztosító 2012-es Atradius Fizetési Szokások Barométer című kiadványa, amelyhez az anyacég nemzetközi kiadványát is segítségül hívtuk, összehasonlítás végett. A tanulmány megállapításai országonként 200-220 vállalat válaszain alapulnak.

Az Atradius magyar tanulmányához képest az ábrákat kisebb módosítással közöljük, megkülönböztetve a nyugat-európai* és a dél-európai régiók adatait egymástól, a régiós különbségek jobb megfigyelhetősége érdekében.

A nyugati és a keleti országok - köztük Magyarország is - rövidebb fizetési határidőket határoznak meg szerződéseikben, mint a déliek. Nálunk a 30 napon belüli, de maximum 60 napos fizetési konstrukciók általánosak, és a külföldi vevők részére inkább biztosítunk valamivel hosszabb futamidőt, mint a belföldieknek. Délen gyakoriak a 90 napos vagy akár azon túli fizetési futamidők is, és a belföldi vevők felé biztosítanak hosszabb határidőt.

Egész Európában általános a késve fizetés (átlagosan minden harmadik-negyedik számlát késve egyenlítenek ki), de a nyugati országokban kevésbé, mint a keleti, vagy még inkább a déli országokban. Ebből fakadhat az az érdekesség is, hogy a külföld felé fennálló kintlévőségek között épp nyugaton a legmagasabb a lejárt állomány és délen a legalacsonyabb (nem mindegy, ki hova exportál...).

Az sem mindegy, hogy a fizetési késedelem átlagosan milyen hosszú. Minél hamarabb pénzünknél vagyunk, annál gyorsabban tudjuk újra befektetni a pénzt. A lejárt számlákat a déli országok kivételével mindenhol többségükben 60 napon belül kifizetik, e mutató tekintetében Magyarország - különösen a külföldi vevőkkel szemben - kedvező pozícióban van.

A behajthatatlanná vált követelések aránya szintén alacsony Magyarországon. A külföldi vevőkkel szemben fennálló 0,6%-os behajthatatlan követelés arány a legalacsonyabb a teljes mintában.

A fentiek ellenére, összességében a követelések átlagos forgási sebessége lassabb Magyarországon, mint akár a keleti, akár a nyugati országokban. Egyedül a déli országokban rosszabb a helyzet.

Nem tudhatjuk, hogy melyik kérdés pontosan milyen mutatószámot rejt, de ha valóban igaz, hogy a fizetési határidők a keleti és nyugati átlagnak megfelelőek, a lejárt követelések aránya szintén, a behajthatatlan követelések aránya pedig a dobogó tetejére repíti Magyarországot, akkor a követelések forgási sebessége Kelet-Európa és Nyugat-Európa átlaga között alakulna. Sajnso, erre az anomáliára a tanulmány nem ad magyarázatot.

A magyarok túlnyomó többsége nem számít a fizetési kockázatok jelentős változására a közeli jövőben: mind a javulást mind a romlást várók aránya alacsonyabb a nemzetközi összehasonlítás mintáiban mértnél.

*Kelet-Európa tanulmányban részt vevő országai: Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia 
Nyugat-Európa országai: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Írország, Hollandia, Svédország, Svájc
Dél-Európa országai: Görögország, Olaszország, Spanyolország, Törökország