Házasok és élettársak

A 60-as évek társadalmi elvárása minden nő felé kétségkívül a házasság volt: szinte mindenki férjhez ment legalább egyszer. Még a 90-es években is a nők 70%-a legalább egyszer kötött házasságot. Jelenleg ez az arány 40% alatti, ami azt jelenti, hogyha ez a trend folytatódik, akkor a nők 61%-a hajadonként fogja leélni az életét. Ugyanakkor a házasságra magukat mégis rászánók kora is mintegy 7 évvel kitolódott 1990 óta: a nőknél 22 évről 29 évre, a férfiaknál 25 évről 31 évre. 

A házasságkötések száma 1990 és 2011 között csaknem a felére, 66 405-ről 35 750-re csökkent. A válások száma ugyanakkor gyakorlatilag nem változott, 2011-ben 23 200 volt. 

A 15 év feletti lakosságban jelenleg a tartós párkapcsolatok 18%-a élettársi kapcsolat:

• házaspárok száma: 1 796 ezer,
• élettársi kapcsolatban élők száma: 407 ezer.

2010-ben a gyermekek 40%-a született házasságon kívül.

2009-ben a megkérdezettek 65%-a teljesen és további 21%-a részben egyetértett azzal az állítással, hogy az élettársi kapcsolatot a törvényeknek ugyanúgy kellene védeniük, mint a házasságot.

Hova tűntek a gyerekeink?

Gyermekkorúak száma: 1 millió 443 ezer fő

Csökkenés 2001 óta: 252 ezer fő

Csökkenés 1980 óta: 898 ezer fő

Aktív korúak száma: 6 millió 213 ezer fő

Csökkenés 2001 óta: 209 ezer fő

Csökkenés 1980 óta: 326 ezer fő

Időskorúak száma: 2 millió 326 ezer fő

Növekedés 2001 óta: 245 ezer fő

Növekedés 1980 óta: 496 ezer fő

Az ábra a Népességtudományi Intézet felmérésére adott válaszok alapján a 34-49 éves nők gyermekvállalási terveit mutatja összevetve azok megvalósulásával. A gyermekvállalási tervek szerinti csoportok alakulása összefüggést mutat a családi állapottal: a még gyermeket tervezők között arányukon felül (38%-ban) képviselik magukat a nőtlenek/hajadonok, az egykor többet tervezők között az elváltak (23%), míg a terveiket megvalósítók között a házasságban élők a domináns csoport (69%).

A Népességtudományi Intézet kérdőívében feltette a kérdést, hogy emlékeik szerint az érintetteknek vajon miért módosultak gyermekvállalási terveik. A legtöbb válaszadó (28%) családi okot jelölt meg (pl: megromlott házasság, válás). A második leggyakoribb (26%) válasz az egészségügyi ok volt (pl.: biológiai értelemben „kifutott az időből”). Átlag feletti arányban választották ezt az okot azok, akik gyermektelenek maradtak és akik a második gyermekről mondtak le. Anyagi okot (pl.: kicsi a lakás) 24% jelölt meg. Ők a kétgyermekesek között voltak legnagyobb arányban, tehát a harmadik gyermekről mondtak le anyagi okból. Egyéb, a fentiekben fel nem sorolt okot 13%, míg munkahelyi okot (karrierépítés vagy munkahely elvesztésétől való félelem 5% nevezett meg. Ez utóbbiak többségükben kétgyermekesek voltak.  Tehát a nők – saját bevallásuk szerint – nem azért nem szülnek, mert karriert akarnak építeni.

A felmérésről készült cikk a www.demografia.hu oldalon regisztráció után letölthető.

Nyugdíjat akarsz? Éljenek a bevándorlók!

A termékenységi ráta azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyermeket vállal. A reprodukcióhoz, vagyis ahhoz, hogy a népesség ne csökkenjen, 2,1 gyerekre van szükség (tehát 10 nőnek átlagosan 21 gyereket kell szülnie). 

Az EU számára a termékenység visszaesése súlyos problémát jelent, mivel a jövő növekvő számú nyugdíjasát kell majd a csökkenő számú munkaképes korúval eltartatnia, kivéve, ha valaki fel meri vállalni a nyugdíjreform népszerűtlen intézkedéseit.

A XX. század csökkenő népesedési trendje a XXI. század elején végre pozitívba fordulni látszik, de a hosszú távú fenntartást biztosító 2,1-es arányszámot közel sem érjük el. A fenti ábra természetes növekménye a kitolódó életkornak köszönhető. Ha az EU fenn akarja tartani jóléti jellegét és nyugdíjrendszerét, akkor nincs más hátra, mint a bevándorlás gőzerővel történő támogatása, ami viszont kulturális konfliktusokkal jár és kisebb-nagyobb mértékben mindenütt a lakosság ellenállásába ütközik. 

A magyar termékenységi ráta az egyik legalacsonyabb az EU-ban, és az utóbbi években tartósan elmarad a környező országok értékétől. A ráta értékének alakulásánál talán többet mondanak a Népességtudományi Intézet felmérésének adatai, miszerint a társadalom által ideálisnak tartott gyerekszám is jelentős mértékben csökkent. 

• 1974-ben a megkérdezettek 56%-a 3 gyermeket és további 12%-a annál is többet tartott ideálisnak, az átlagérték 2,74 volt. 
• 2009-ben a többség (64%) már csak két gyereket tartott ideálisnak. Három vagy annál több gyerek mindössze a megkérdezettek 16%-a szerint volt ideális. Az átlagérték 2 alá süllyedt (1,96). 

Forrás: Korfa Népesedési Hírlevél, 2012. szeptember

Népesedés - a gólya hozza?

Az oktatás témája után, a következő témakörünk a demográfia kérdésköre lesz. Tudományosan bizonyított tény, hogy ott van sok ember, ahol sok a gólya. Nézzük csak meg a két térképet! Állítólag, ez azért van, mert a gólya költöző madár, és úgy időzít, hogy nagyjából 9 hónappal a nyári napforduló termékenységi ünnepe után tér vissza. Mivel ekkor sok gyermek fogant, márciusban sok is született. Tehát a gólya hozta. Nos, nincs adatom arra vonatkozóan, hogy valóban így történt-e. Az azonban egészen bizonyos, hogy az elmúlt években a magyar babaszületések csúcs hónapja mindig a július volt, tehát ma már biztosan nem a gólya hozza, és a hosszú hűvös, de még fűtetlen októberi esték veszélyesebbnek tűnnek, mint a nyári strandolások.

Az ENSZ számításai szerint a Föld jelenleg 7 milliárdos népessége lassuló növekedési ütem mellett a következő évszázadban várhatóan eléri a telítődés szintjét, és kb. 11 milliárd főnél már nem lesz sokkal magasabb. A növekedést az afrikai kontinens húzza fel, míg Ázsia, valamint Dél- és Közép-Amerika jelenleg magas termékenységi rátája a reprodukciós szintre esik vissza. Ausztrália, Európa és Észak-Amerika termékenysége a következő száz évben a reprodukciós szint alatt marad.

Nyelvoktatás - tényleg utolsók vagyunk?

Az idén áprilisban megjelent Eurobarométer kutatás szerint, Magyarország a sor végén kullog nyelvtanulás vonatkozásában. Ennek egyik forrása rögtön az, hogy az iskolában nem tanulunk nyelveket. Én annak idején két nyelvet tanultam általánosban (igaz, hogy az oroszból már nem sokra emlékszem...), ami egy harmadikkal egészült ki a középiskolában. A lányom iskolájában ötödik osztályban egy nyelvet tanulnak, és az igazgatónőnek meggyőződése, hogy az erős nyelvi képzés miatt választják sokan az iskolát a körzeten kívülről is.

A kutatás arra is kiterjedt, hogy a megkérdezettek mit gondolnak a nyelvtanulás fontosságáról. Saját maguk vonatkozásában a megkérdezett magyarok 16%-a gondolta, hogy nincsen szüksége idegen nyelvekre. A gyermekeik vonatkozásában azonban szinte mindenki úgy vélte, hogy van. Az angol nyelv elsősége nem jelent meglepetést. Mint ahogy az sem, hogy Magyarországon mennyivel fontosabbnak tartjuk a német nyelvet (fő exportpiacunk a német nyelvterület), mint az EU átlagában. A kínai nyelv iránti európai igény viszont számomra meglepetés volt. Nem gondoltam volna, hogy az európaiak 14%-a szerint a gyermeküknek kínai nyelv ismeretre volna szüksége a jövőben.

Annak ellenére, hogy felismert igény mutatkozik a nyelvismeretre, a magyar lakosság kétharmada még társalgási szinten sem beszél egyetlen nyelvet sem. Az EU-ban kevesebb, mint 50% az arány. Még Franciaországban is, pedig a franciákról azt gondoljuk, hogy fenn hordják az orrukat és nem tanulnak nyelveket. Hozzánk hasonlóan gyenge eredményt az olaszok (62%), az angolok és a portugálok (61%), valamint az írek (60%) tudnak felmutatni. 

A magyar eredmény valóban a leggyengébb Európában.

A szakképzés és amire a vállalkozásoknak szükségük van

A piac jól látja a strukturális különbségeket a tanult és a keresett szakmák között. Az EU átlagában a szakképzésről 80% feletti arányban gondolják, hogy megfelel a piac igényeinek, nálunk 62%-os ez az arány.

A korábban bemutatott adatok ismeretében, miszerint a képzések területe és a munkaerő-piaci igények között mintegy 30%-os rés mutatkozik, aminek következtében a szakképzésben résztvevő fiatalok nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni, nem csoda, ha a magyar lakosság kevésbé találja pozitívnak a szakképzés megítélését, mint az EU többi országában élők.

Hajrá lányok!

A huszadik század első évtizedei arról szóltak, hogy a lányok képességei gyengébbek a fiúkénál. Bonyolult elméletek születettek, miért kisebb a nők agya, és mivel lehet alátámasztani alsóbbrendű mivoltukat. Az utóbbi évek felmérései azonban erre rácáfolva felvetik, hogy a korábbi gyengébb teljesítményt inkább kulturális hatások (alacsonyabb elvárások, a lányoknak nem tanulni kell, hanem férjhez menni, stb.), semmint tényleges képességbeli elmaradások magyarázzák.

A PISA felmérésében szövegértésből _minden_ országban szignifikánsan teljesítettek jobban a lányok a fiúknál, az átlagos különbség 39 pont volt (Magyarországon 38). Matematika tárgyból a fiúk kicsit, ennél sokkal kevésbé (OECD átlag 11, nálunk 12) jobban teljesítettek a lányoknál, természettudományok témakörében pedig nem volt szignifikáns a nemek közötti eltérés (nálunk kerek nulla pont). 

A fenti eredményt tükrözik a végzettség adatok is: 30%-kal több nőnek van felsőfokú végzettsége, mint férfinak (760 ezer vs 590 ezer). A nők között 19%-os, a férfiak között 16%-os a felsőfokú végzettségűek aránya. Igaz, a nők főleg főiskolai végzettségre tesznek szert. Az egyetemet végzettek között a férfiak aránya a magasabb. Az adatok a 15-74 éves népességben értendők, 2011-re vonatkozóan, a KSH adatai alapján.