A cikk az Oktatási Hivatal 2013/2014-es tanév adatait bemutató prezentációja, valamint a korábbi évekről készült statisztikák alapján készült.
1. Demográfiai folyamatok a kihasználtság csökkenését hozzák a középfokú oktatásban
Az alacsony és csökkenő születésszám következtében évről évre kevesebb diák jelentkezik középfokú oktatási intézménybe, miközben az intézményi férőhelyek száma lassú növekedést mutat. A fenti két folyamat jelentős felesleges kapacitást eredményez. A 2013/2014 tanévben a férőhelyek mindössze 60%-ának megfelelő számú jelentkező azok 44%-át hagyta betöltetlenül.
2. Az egyes intézménytípusok népszerűsége nem azonos
A tanulók 45%-a első helyen gimnáziumba, 34%-a szakközépiskolába jelentkezik. Csakhogy a felvetteknek mindössze 40%-a kerül gimnáziumba, 37%-a szakközépiskolába, 24%-a szakiskolába.
3. Először a népszerűbb helyek töltődnek fel
Mivel a közoktatást is piaci elvek (kereslet-kínálat) mozgatják, először a legnépszerűbb iskolák legnépszerűbb képzési típusai által kínált helyeket töltik be, majd a népszerűség csökkenésével a kihasználtság is csökken.
A 4-5 évfolyamos gimnáziumba felvettek létszáma a 2000-es évek közepi emelkedést követően jelenleg ismét a 2000. évinek megfelelő szinten, 27 ezer fő körül alakul (-2%), a szakközépiskolák a 2000/2001-es referencia tanévhez képest 12%-os, a szakiskolák 26%-os létszámcsökkenést szenvedtek el.
4. Férőhelyek betöltöttsége intézménytípusonként
A 8 évfolyamos gimnáziumok 93%-os, a hatévfolyamosok 87%-os, a négyévfolyamosok 73%-os, ezzel szemben a szakiskolák mindössze 38,6%-os átlagos feltöltöttséggel büszkélkedhetnek.
A szakközépiskolák által kínált egyes szakmacsoportok között kirívó különbségeket találunk. A közszolgálati, egészségügyi és közgazdasági szakközépiskolák betöltöttsége közelíti a gimnáziumokét. A könnyűipari szakközépiskoláké mindössze 14%-os.
A szakiskolák közül a legnépszerűbb, vendéglátás-turizmus szakma betöltöttsége is mindössze 56%-os, a legkevésbé népszerű vegyiparé 4%.
Szakiskolai képzést 2204 területen hirdettek meg. Ebből 158 esetben vonták vissza az indítást és 355 területre nem vettek fel tanulót. A legtöbb tanulót szakácsnak (2500), eladónak (1850), pincérnek (1550) vagy cukrásznak (1250) vették fel, de indult képzés egyetlen fővel is: népi kézműves hímző, illetve kosárfonó, valamint kályhás szakirányon.
Ehhez képest, például nyelvi előkészítő évvel rendelkező gimnáziumot vagy szakközépiskolát 24 ezer tanuló jelölt meg első helyen, közülük 7100-at vettek fel. A túljelentkezés tehát több mint háromszoros volt.
KREDITNO PODUZEĆE ZA FINANCIJSKO PLANIRANJE TREBATE LI FINANCIJSKU POMOĆ? JESTE LI U FINANCIJSKOJ KRIZI ILI SU VAM POTREBNA SREDSTVA ZA POKRETANJE VLASTITOG POSLA? TREBATE LI SREDSTVA KAKO BISTE PODMIRILI DUG ILI ISPLATILI RAČUNE ILI POKRENULI DOBAR BIZNIS? IMATE LI NIZAK KREDITNI REZULTAT I TEŠKO VAM JE DOBITI KAPITALNE USLUGE OD LOKALNIH BANAKA I DRUGIH FINANCIJSKIH INSTITUTA? EVO VAŠE ŠANSE DA DOBIJETE FINANCIJSKE USLUGE OD NAŠE TVRTKE. NUDIMO SLJEDEĆE FINANCIJE POJEDINCIMA- *KOMERCIJALNE FINANCIJE *OSOBNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE I MNOGO VIŠE: ZA VIŠE DETALJA. KONTAKTIRAJTE ME PUTEM. E-MAIL Pošaljite nam e-poštu: smartloanfunds@gmail.com Svi tražitelji gotovine trebali bi nas kontaktirati Whats App +385915608706
VálaszTörlés