2014. december 3., szerda

Transzferek és egyenlőtleségek

Mi lenne Magyarországon társadalmi transzferek nélkül? És hogyan néz ki a jövedelmek eloszlása a transzferekkel?


A transzfereknek köszönhetően a teljes népességen belül a szegénységi arány* 14%. Transzferek nélkül 50% lenne. Csak a nyugdíj figyelembe vételével a szegénységi arány máris 26%-ra javul.


A legveszélyeztetettebb háztartástípusok a gyermeke(ke)t egyedül nevelők, illetve a 3 vagy több gyermeket nevelők.


A jövedelmi egyenlőtlenségeket általában az S80/S20** mutatóval és a Gini együtthatóval*** szokták vizsgálni. Mindkét mutató alapján Magyarország az alacsonyabb jövedelmi egyenlőtlenségekkel rendelkező országokhoz tartozik.


A mutatók időbeli változásán azonban nyomon követhetők a mindenkori költségvetés-politikai intézkedések hatásai. Mindkét mutató értéke 2009-ben volt a legalacsonyabb nálunk (3,4, illetve 24,1), amivel akkor az 1. illetve a 3. helyet foglaltuk el az EU listán, de ezekkel az értékekkel ma is csak Norvégia és Izland előzne meg minket.


A jövedelmek eloszlását mutatja az is, hogy melyik jövedelmi csoport mekkora részt tudhat magáénak a teljes jövedelemből. Ez alapján relatíve stabilnak mondható a magyar jövedelem eloszlás.


Az elmúlt néhány évben csak az alsó és a felső jövedelmi ötöd által birtokolt jövedelem arány változott meg, azok sem kirívó mértékben.


*A szegénységi arány az egy fogyasztási egységre jutó (ekvivalens) jövedelem mediánjának 60%-ánál kevesebb jövedelemmel rendelkező különböző típusú háztartásokban élő személyek az összes azonos típusú háztartásban élő személyekhez viszonyítva.
**Az S80/S20 mutató az alsó és a felső jövedelmi ötöd által birtokolt jövedelem egymáshoz viszonyított arányát mutatja meg. 
***A Gini együttható a jövedelmük nagysága szerint sorba rendezett népesség, illetve az általuk birtokolt jövedelmi hányad kapcsolatát mutatja. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése