Nagyszülők és unokák

Ha 1990-ben valaki egy helyre terelte volna a 65 évnél idősebbeket, és mindegyiküket beöltöztette volna télapónak, majd megkérte volna a 14 évnél fiatalabb gyerekeket, hogy keressenek maguknak olyan télapót, akinek a lehető legkevesebb gyerek ül az ölében, akkor azt tapasztaltuk volna, hogy átlagosan 120 télapóból 40-nek egy gyerek ül az ölében, 80-nak pedig kettő. Ha ezt idén Mikuláskor játszanánk el, akkor a 120 télapóból 20 egyedül árválkodna, és csak 100-nak jutna egy-egy gyerek az ölébe.

Az időskori függőségi ráta az aktív korú (15–64 évesek) népességre jutó idősek (65 évesek és annál idősebbek) arányát, az öregedési index pedig a 14 éves és ennél fiatalabb népességre jutó idősek arányát mutatja meg. Az előbbi inkább az öregedés aktuális állapotát jelzi, az utóbbi pedig a jövőbeli tendenciákat vetíti előre. A magyar folyamatok nem egyedülállóak, megfelelnek az OECD többi országában tapasztaltaknak, mindkét érték átlagos. 

Mivel nincs gyerek-utánpótlás növekmény, a 65 éves korban várható élettartam pedig folyamatosan növekvő, a következő 50 évben a helyzet csak romlani tud.

A térképen azt látjuk, hogy az egyes magyar régiókon belül jelentős eltérés mutatkozik a népesség elöregedésében. A legfiatalabb megyék azok, ahol a legmagasabb a termékenységi ráta, mivel itt születik sok gyerek. Békés megye és Budapest a legalacsonyabb termékenységű régiók közé tartoznak – mivel nem születik sok gyerek, a népesség lassan elöregszik. Zala megye helyét vette át Békés a legutóbbi években: korábban Zala volt a legkevésbé termékeny megyénk.

A másik oldalon viszont Pest megye és a hagyományosan magas termékenységű Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a gyermekek száma még felülmúlja az idősebb korosztályét. A tendencia itt is csökkenő.