Diszkrimináció a gyakorlatban

Tegnap felmerült az a jogos olvasói kérdés, hogy hogyan lehetséges, hogy bizonyos kelet-európai társnépeink minta-anti-diszkriminatívak, soha még csak meg sem fordul a fejecskéjükben a negatív előítéletek legapróbb szikrája sem, bezzeg a gonosz svédek egész nap csak azon merengenek, hogy kit lehetne még diszkriminálni - holott a tapasztalat nem épp ezt mutatja. 

Gyakorlati diszkriminációnak azt nevezem, amikor a kérdezettet nem valami elvont megközelítésben kérdezik a diszkriminációról, hanem elképzeltetnek vele egy szituációt. Két szituáció szerepelt az Eurobarometer kutatás kérdései kzött. Az első arra keresi a választ, hogy vajon a kérdezettek szerint a vállalatok mi alapján döntenek két azonos képességű jelölt között. Lássuk be, hogy ez a kérdés még mindig arról szól, hogy a kérdezett szerint _mások_ mennyire járnak el nem korrekt módon.

A magyarok szerint a jelölt ellen leginkább a bőrszíne vagy a kora szól. Mindkét szempont alapján az EU éllovasai közé tartozunk. 

A kutatás másik gyakorlati kérdése viszont már a kérdezettek elé tesz tükröt: vajon hogyan éreznénk magunkat, ha egy nem szokványos vezető kerülne az ország legmagasabb választott pozíciójába (miniszterelnöki vagy államfői pozícióba)? Mi van, ha egy nő? Vagy egy fogyatékos? Vagy egy fiatal? Anélkül, hogy tisztában lennénk a képességeivel, kit látnánk szívesen az ország élén és kit nem? E tekintetben elmondhatjuk, hogy a keleti blokk abszolút leszerepelt. Szerintünk a miniszterelnök / államfő kizárólag 30 és 75 év közötti, többségi etnikumhoz és vallási csoporthoz tartozó férfi lehet, fogyaték nélkül, heteroszexuális beállítottsággal. Nem sokkal jobb Ausztria és Németország eredménye sem. 

Nézzük meg tételesen a kapott eredményeket! A legkevésbé a női vezető gondolata verte ki a biztosítékot minden országban. A magyar kérdezettek 30%-a rosszul érezné magát egy nő vezetése alatt. A legtoleránsabban a svédek, dánok és szlovénok álltak a kérdéshez, a legelutasítóbbnak az olaszok, lettek és románok bizonyultak.

Fogyatékkal élő vezetőt Európa számos országában (pl.: Svédország, Dánia, Írország, Egyesült Királyság) el tudnának fogadni. Magyarország nincsen közöttük. Nálunk csak a megkérdezettek 37%-a érezné kényelmesen magát ebben az esetben. A listát Románia, Szlovákia és Csehország zárja.

A svédek, dánok és hollandok több mint 80%-a nem esne kétségbe akkor sem, ha vezetőjükről kiderülne, hogy homoszexuális (/ leszbikus / biszexuális). Nálunk ezt csak a megkérdezettek 18%-a tolerálná.  Nálunk is kevésbé toleránsak a bolgárok, románok, lettek és szlovákok. 

Az eltérő etnikum azonban már a svédek számára is megnehezíti a toleranciát, bár még így 75%-os az elfogadók aránya. Relatíve elfogadók a dánok, a britek és a spanyolok is. Magyarországon mindössze a megkérdezettek 27%-a fogadna el egy más etnikumhoz tartozó vezetőt. Szlovákiában és Csehországban az arány 20% alatti. 

Az eltérő vallást az írek (70%), britek és spanyolok tűrik legjobban, de a magyarok (46%) is alig maradnak el az EU átlagtól (50%). A listát Ciprus, Csehország és Lettország zárja.

A 30 év, mint alsó korhatár az egyik legkevésbé megosztó csoportba tartozik. Az EU átlagtól (47%) mindkét irányban maximum 20 százalékpontos eltérést mértek. A legnyitottabbnak a dánok és az írek mutatkoztak. A magyarok nagyjából az átlagot hozták. Leginkább a finnek, lettek és a németek zárkóztak el a lehetőségtől.

A transznemű / transzszexuális vezető lehetőségével kapcsolatban a dánok és a svédek táplálják a legkevesebb ellenérzést, kétharmaduk mutatkozott elfogadónak. A magyaroknál az elfogadási arány 14%-os, Lettországban és Szlovákiában 10% alatti. 

Végül, a válasz az induló kérdésre: amikor azt kérdezik tőlem, hogy szerintem mennyire elterjedt a diszkrimináció, nem várják, hogy teljes körű felmérést végezzek a tényadatokról. Azt kell belőnöm, hogy a saját jóllétemhez képest sok vagy kevés. Lehet, hogy a svédeknek a kevés is sok, másoknak meg a sok is kevés. Bár nálunk valóban igen magas a diszkrimináció szintje, de legalább tudunk róla és elismerjük.