2013. április 27., szombat

Lakáshitelezés helyzete, 2012


A KSH napokban megjelent kiadványa szerint, a lakáscélú hitelállomány 2012 december 31-én 3,5 ezer milliárd forintot, a GDP több mint 12%-át tett ki. A csúcsévet ebből a szempontból 2010 jelentette, amikor lakáshitel-állomány/GDP mutató megközelítette a 16%-ot. Persze, ehhez hozzá kell tenni, hogy 2008-at követően a hitelállomány már csak a 2011 végén tetőző árfolyamgyengülés hatására növekedett. A 2011 évi adat már egyáltalán nem tartalmaz növekedést, az pusztán az adatszolgáltatók körének bővülése miatt magasabb az előző évinél. 

Az államilag támogatott hitelek állománya 2004-ig gyorsan növekedett, majd 2005-ben érte el maximumát, azóta folyamatosan csökken, helyén alapvetően a devizaalapú hitelek vették át. 2011-12-ben megjelenő nem támogatott forinthitelek jelentős része végtörlesztés során, devizaalapú hitelek kiváltását szolgálta. 


2012 december 31-én a lakáscélú hitelállomány 51%-át bankok, 34%-át jelzáloghitel-intézetek kezelték. A devizaarány különösen a bankok esetében volt jelentős. 


A végtörlesztés különösen a devizaalapon finanszírozó bankok számára járt kedvezőtlen következményekkel a hitelportfóliójukra nézvést. Mivel végtörleszteni csak a jól teljesítő adósok tudtak, a portfolió minőség tovább tolódott a problémás kategóriák felé. 


A folyósított új hitelek állománya 2002-ben, majd 2003-ban ugrott meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a lakáshitelek támogatása az eredeti formájában nem tartható fenn. 2003-ban egyértelműen sok előrehozott vásárlás történt, és mivel akkortájt a banki ellenőrzések még nem voltak elég szigorúak, sokan nem is lakáscélra vették fel ezeket. Hanem például gépjárművet vásároltak belőle - bár erre nincs bizonyíték.  2004-ben visszaesés következett be, majd ismét nőtt a folyósított új hitel állomány egész 2008-ig. A válság hatására bekövetkező jelentő visszaesést a 2011 utolsó és 2012 első negyedévében bekövetkező végtörlesztési kampány hitelkiváltás célú új hitelei sem törték meg. 

Érdekes, bár - ismerve az építőpar helyzetét és a lakáspiaci trendeket - korántsem meglepő, hogy szinte eltűnt a hitelcélok közül az új lakás építése és vásárlása, de a használt lakás vásárlására felvett új hitelek állománya is mindössze 19%-a a 2008 évinek.  

2013. április 25., csütörtök

B2B fizetési szokások nemzetközi összehasonlításban

A magyar vállalatok valóban nem fizetnek egymásnak? Mekkora problémát jelent a nem- vagy késve fizetés? Más országokban is probléma ez? A vállalatok egymás közötti fizetési szokásait vizsgálta az Atradius Hitelbiztosító 2012-es Atradius Fizetési Szokások Barométer című kiadványa, amelyhez az anyacég nemzetközi kiadványát is segítségül hívtuk, összehasonlítás végett. A tanulmány megállapításai országonként 200-220 vállalat válaszain alapulnak.

Az Atradius magyar tanulmányához képest az ábrákat kisebb módosítással közöljük, megkülönböztetve a nyugat-európai* és a dél-európai régiók adatait egymástól, a régiós különbségek jobb megfigyelhetősége érdekében.


A nyugati és a keleti országok - köztük Magyarország is - rövidebb fizetési határidőket határoznak meg szerződéseikben, mint a déliek. Nálunk a 30 napon belüli, de maximum 60 napos fizetési konstrukciók általánosak, és a külföldi vevők részére inkább biztosítunk valamivel hosszabb futamidőt, mint a belföldieknek. Délen gyakoriak a 90 napos vagy akár azon túli fizetési futamidők is, és a belföldi vevők felé biztosítanak hosszabb határidőt.


Egész Európában általános a késve fizetés (átlagosan minden harmadik-negyedik számlát késve egyenlítenek ki), de a nyugati országokban kevésbé, mint a keleti, vagy még inkább a déli országokban. Ebből fakadhat az az érdekesség is, hogy a külföld felé fennálló kintlévőségek között épp nyugaton a legmagasabb a lejárt állomány és délen a legalacsonyabb (nem mindegy, ki hova exportál...).


Az sem mindegy, hogy a fizetési késedelem átlagosan milyen hosszú. Minél hamarabb pénzünknél vagyunk, annál gyorsabban tudjuk újra befektetni a pénzt. A lejárt számlákat a déli országok kivételével mindenhol többségükben 60 napon belül kifizetik, e mutató tekintetében Magyarország - különösen a külföldi vevőkkel szemben - kedvező pozícióban van.


A behajthatatlanná vált követelések aránya szintén alacsony Magyarországon. A külföldi vevőkkel szemben fennálló 0,6%-os behajthatatlan követelés arány a legalacsonyabb a teljes mintában.


A fentiek ellenére, összességében a követelések átlagos forgási sebessége lassabb Magyarországon, mint akár a keleti, akár a nyugati országokban. Egyedül a déli országokban rosszabb a helyzet.

Nem tudhatjuk, hogy melyik kérdés pontosan milyen mutatószámot rejt, de ha valóban igaz, hogy a fizetési határidők a keleti és nyugati átlagnak megfelelőek, a lejárt követelések aránya szintén, a behajthatatlan követelések aránya pedig a dobogó tetejére repíti Magyarországot, akkor a követelések forgási sebessége Kelet-Európa és Nyugat-Európa átlaga között alakulna. Sajnso, erre az anomáliára a tanulmány nem ad magyarázatot.


A magyarok túlnyomó többsége nem számít a fizetési kockázatok jelentős változására a közeli jövőben: mind a javulást mind a romlást várók aránya alacsonyabb a nemzetközi összehasonlítás mintáiban mértnél.

*Kelet-Európa tanulmányban részt vevő országai: Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia 
Nyugat-Európa országai: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Írország, Hollandia, Svédország, Svájc
Dél-Európa országai: Görögország, Olaszország, Spanyolország, Törökország

2013. április 17., szerda

Kormányzati kiadások és bevételek 1999-2012


A magyar kormányzati kiadások a mindenkori GDP 50%-a körül mozognak, ami a középmezőnyt jelenti az EU-ban. Keleti szomszédaink jóval alacsonyabb, egyes nyugati országok jóval magasabb újraelosztást alkalmaznak.


Az Eurostat adatai alapján, a kormányzati kiadásokon belül a bankjaival küszködő Írország kivételével mindenütt a szociális védelemhez kapcsolódnak a legnagyobb összegű kiadások. Magyarország e tekintetben is a középmezőnybe tartozik. Figyelemre méltó, hogy GDP arányosan másfélszer annyit költünk szociális kiadásokra, mint a szomszédos Szlovákia. Általános közszolgáltatások tekintetében - ide tartozik a közszféra foglalkoztatotti jövedelme - csak Görögország és Ciprus előz meg bennünket. Oktatásra az EU átlagnak megfelelő, egészségügyre azonban annál jóval alacsonyabb összeget költöttünk 2011-ben. 


A KSH más szempontrendszer szerint bontja meg a kormányzati kiadásokat. A kiadások két legnagyobb tétele a KSH bontása szerint, a pénzbeni társadalmi juttatások (különféle szociális transzferek) és a munkavállalói jövedelem (közszféra jövedelme) volt. 


A legnagyobb tétel a szociális transzferek csoportja, amelyek 2009-ben a GDP 17%-át érték el, és onnan indultak lassú csökkenésnek a különféle szigorító intézkedések hatására (táppénz, munkanélküli ellátás, korhatár alatti nyugdíj kifizetések, kamattámogatások csökkenése). 

2001-ben, az első Orbán kormány döntött a köztisztviselői bérek három év alatt 70%-kal történő emeléséről, aminek hatására a munkavállalói jövedelmek 2003-ra a GDP 13%-a fölé emelkedtek. Ezt követően azonban a mindenkori kormányok szorosabbra fogták a gyeplőt, és 2012-re a munkavállalói jövedelmek a GDP 10%-a, vagyis 1999-es szint alá csökkentek, pedig a nemzetközi adatok alapján láthattuk, hogy még így is az EU élmezőnyébe tartoznak. Nominális értéken számolva, 2005 óta nem nőttek egyáltalán. 


A kiadási oldalt azonban nem szabad önmagában vizsgálni. Lássuk, mi történt ez idő alatt a bevételek frontján! 2011-ben láthatóan megugrott a bevétel a magánnyugdíj-pénztári vagyon átcsatornázásának köszönhetően. 


Társadalombiztosítási bevételként (nyugdíjalap + egészségbiztosítás) 2008-ban nominálisan is megközelítőleg ugyanannyi folyt be az államkasszába, mint 2012-ben, pedig akkor e mellett még fizettünk magánnyugdíj-pénztári tagdíjat is. Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben a nyugdíjpénzek már kizárólag a nyugdíjalapba folynak be, 2012-ben ismét deficites (88 milliárd forinttal) lett. 

2008 és 2012 között a jövedelemadó bevételek 840 milliárd forinttal csökkentek, amit a válság hatására visszaeső jövedelem, valamint az egykulcsos adózás bevezetése magyaráz. 

A kieső bevételt a kormányzat kisebb részben az egyéb bevételekből (pl.: ágazati különadók), nagyobb részben termékadókból (ÁFA- és jövedéki adó emelések, regisztrációs és termékadók, telekommunikációs adó, stb.) pótolta. A termékadók teszik ki az összes kormányzati bevétel közel 40%-át, és a GDP 18%-át. 

2013. április 12., péntek

Mire telik, mire nem? - Relatív anyagi helyzet

Az abszolút jövedelmi helyzet azt mutatja meg, hogy mennyi pénzünk van. A relatív jövedelemi helyzet ellenben azt, hogy mennyinek érezzük. A "mennyinek érezzük" kérdésre az adja meg a választ, hogy mire telik és mire nem. Ezt elemezzük a mai cikkben, a KSH vonatkozó, 2012 évi felméréséből nyert adatok alapján, elsősorban a lakhatási körülményekre és az eladósodottságra helyezve a hangsúlyt. 


A lakhatás költségei a magyar háztartások* fogyasztási kiadásainak 23-29%-át teszik ki. Bizonyos költségek azonban csak a lakosság egy-egy részét érintik: lakbért az albérletben élők, közös költséget a társasházak lakói fizetnek csak. A társasházban élők aránya jövedelemmel arányosan nő. A társasházban élő alsó jövedelmi tizedhez tartozók mintegy felének esetében fordult elő az lemúlt 12 hónapban, hogy pénzügyi okok miatt nem tudta határidőre fizetni a közös költséget.


A lakosság kb. 8%-a él bérelt ingatlanban. Arányuk a legszegényebb jövedelmi tizedben kiemelkedően magas: közel duplája a többi tizednek. A legalsó tizedbe tartozó háztartások több mint felének jelent gondot a lakbér fizetés, a legfelső tizedben gyakorlatilag senkinek.


Közüzemi számlákkal mindannyian találkozunk. A legszegényebb tized háztartásainak 60%-ánál, a leggazdagabb tized 7%-ánál fordult elő 2012-ben, hogy pénzhiány miatt nem tudtak határidőre fizetni valamilyen közüzemi díjat. 


A hitelek régóta problémát jelentenek a magyar háztartások számára. A BISZ Zrt. nyilvántartása szerint 2012 októberében 810 ezer magánszemélynek volt élő mulasztása, azaz 90 napon túl fennálló, a minimálbér összegét meghaladó értékű lejárt tartozása. 

Lakáshitellel a szegényebb tizedek valamivel magasabb arányban (alsó 5 tized átlaga: 20%) rendelkeztek, mint a gazdagabbak (felső 5 tized átlaga: 16%). Valószínűleg, ebben szerepet játszott a 2011 végén, 2012 elején lehetővé tett végtörlesztés is, amivel a jómódúbb rétegek magasabb arányban tudtak élni, és aminek következtében a fennálló hitelszerződések száma jelentsen csökkent. Nem meglepő módon a törlesztés a szegényebb rétegeknek okoz magasabb arányban nehézséget, a szegényebb háztartások 10%-ában, a gazdagabbak 1-2%-ában fordult elő, hogy az utóbbi 12 hónapban pénzhiány miatt nem tudták határidőre törleszteni a hitelt.


Áruhitel vonatkozásában nincs számottevő különbség a hitel igénybe vételi gyakoriságában a jövedelmi tizedek között, átlagosan a háztartások 15%-nak van áruhitele. A törlesztési képességben azonban van: a legszegényebb tized adós háztartásainak 43%-ban fordult elő, hogy nem tudtak határidőre fizetni, de még a 10. tizedben is viszonylag magas, 6,4% volt az arány. 


Egyéb kölcsönök a szegényebb rétegekben gyakoribbak, és magas kamatuk miatt törlesztésük is nehéz. A legalsó tized hitelfelvevő háztartásainak közel 60%-ában, de még a legfelső tizednek is 14%-ban fordult elő pénzhiány miatt határidőre nem törlesztett részlet. 


A fentiek alapján nem csoda, amire már sok korábbi kutatásból is fény derült, hogy a magyar háztartások jó részének gyakorlatilag semmilyen megtakarítása nincs: még a legfelső tized háztartásainak is közel fele nem lenne képes egy váratlan, nagyobb összegű kiadást saját forrásból fedezni.

* A cikkben háztartások szintjén vizsgáljuk valamennyi esetet. A jövedelmi tizedek meghatározása azonban egyéni szinten történik. Mivel az alacsonyabb jövedelmi szinteken az egy háztartásban élők száma magasabb, mint a magasabb jövedelmi tizedekben, ezért különböznek a szám szerint és az arányaikban ábrázolt adatsorok trendjei (a legalacsonyabb jövedelemi tizedbe fele annyi háztartás tartozik, mint a legfelsőbe). 

2013. április 9., kedd

Magyarok és a vallás

"A biztonság kedvéért én hiszek az összes istenben, amit csak könyvben, újságban vagy a tévében ajánlanak." Ezt Kari Hotakainen finn író Életkereskedő című könyvének idős hősnője mondja, nem reprezentatív magyar közvéleménykutatás eredménye. Vagy mégis?

A 2011. évi népszámlálás során felmérték a lakosság vallási, felekezeti hovatartozását is. Elismerve, hogy az ilyesmi sosem ad teljesen pontos képet, a nagy számok szintjén mégis sokat elárul a folyamatokról. 


1930 óta, amikor az első hasonló felmérés készült, a kép óriásit változott. Akkor a katolikus és a református vallások abszolút uralma jellemezte a vallások piacát, de azért akadt szép számmal magát evangélikusnak vagy izraelitának valló is. Más nem nagyon. A háború utáni években az izraelita népesség rovására nőtt a katolikusok aránya. 2001-re azonban teljesen átalakult az ország vallásszerkezete: megjelent a nagy számú, valláshoz, felekezethez nem tartozó és a választ adni nem kívánó réteg. Ráadásul egyre jelentősebb alternatívát biztosítanak korábban (nálunk) nem létező vagy (nálunk) népszerűtlen egyházak is. 2011-re ezek a folyamatok még jobban felerősödtek.

A katolikus egyház teljes joggal érzi nagy vesztesnek magát: 2001 óta hívei csaknem harmadát veszítette el. Érdekes játék a számokkal, hogy 2001-ben alig 270 ezerrel volt kevesebb katolikus, mint 1930-ban, csakhogy a csekély visszaesés akkor a mintegy másfél milliós népesség növekmény mellett ment végbe. Noha az egyház a növekményből nem tudta kivenni a részét, mivel a hívek számszerű létszáma alig csökkent, ez nem látszott problémának. Az elmúlt 10 évben azonban 260 ezer fővel csökkent a népesség száma, és az egyház 1,7 millió hívet veszített el. 

A vallás-piac legnagyobb vesztese azonban mégsem a katolikus egyház volt. 1930-ban az izraelita vallásúak a népesség 5,1%-át (444 ezer fő) tették ki. Számuk a háború után jelentősen visszaesett (134 ezerre), részben a holokauszt, részben a vallást elhagyók magas száma miatt. Mára gyakorlatilag teljesen eltűntek a magyar népességből, mindössze a lakosság 0,1%-át (11 ezer fő) teszik ki.  


Érdemes megnézni az egyes vallásokat magukénak tartók korösszetételét is. Az ábrán néhány (nem az összes) vallás híveinek korcsoport szerinti megoszlását látjuk. Azok a vallások, ahol a fiatalok aránya magas, vagy legalábbis közelíti a teljes népességen belüli arányukat, rendelkeznek utánpótlással. Ahol kevés a fiatal, ott az utánpótlás óriási probléma lehet. A történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus) esetében, de még a Jehova tanúinál is, a fiatalok aránya alig marad a népességen belüli arányuk alatt. Kicsit öregszik a hívek összetétele, de nem tragikus a helyzet. A probléma azonban sokkal súlyosabban jelentkezik az izraelitáknál, ahol a követők közel fele betöltötte a 60. életévét. Mindeközben, a hódító új egyházak hívei jellemzően fiatalok.


A másik érdekesség az iskolai végzettség szerinti bontás. A nagy egyházak követőinek megoszlása nagyjából tükrözi a teljes népesség végzettség szerinti megoszlását. A Jehovai tanúinak és a Hitgyülekezethez tartozóknak a végzettsége szignifikánsan alacsonyabb, az ateistáknak, buddhistáknak és leginkább az izraelitáknak pedig magasabb. Látványos különbség az is, hogy míg az egyszerűen vallási közösséghez nem tartozók végzettség szerinti összetétele megegyezik a teljes népességével, a magukat ateistáknak tartóké sokkal magasabb annál. 

2013. április 8., hétfő

A női emancipáció


Nők. Na, persze: család, meg gyerekek, meg házimunka - hol van ma már mindez? És hova vezetett mindez anno? A mai blogbejegyzés arra keresi a választ, hogy a női emancipáció hogyan jelenik meg a nők gazdasági aktivitásában és iskolai végzettségében - összehasonlítva a férfiakkal.

A férfiak esetében a foglalkoztatás a második világháború után közel 70%-ot tett ki a teljes férfi népesség arányában, ami azt jelenti, hogy aki már kinőtte a babaruhát és még tudta mozgatni a kezét-lábát, dolgozott. A férfiak foglalkoztatási aránya azóta folyamatosan csökken. Előbb a nyugdíjazás, mint lehetőség megjelenése, majd a kitolódó tanulmányi időszak, végül pedig a munkanélküliség és az azt kezelő különféle korkedvezményes nyugdíjazások jelentették az alternatív utat.

A 2001-ről 2011-re látható növekmény csak a látszat: 2001-hez képest a foglalkoztatottság nem javult, csak felnőttek a Ratkó-unokák, és kikerültek az eltartotti körből, a Ratkó-gyerekek pedig a nyugdíjkorhatár időközbeni kitolása miatt még nem mentek nyugdíjba.


A dolgozó nők aránya világháború utáni években a 25%-ot sem érte el. A nők többnyire eltartottként vezették a háztartást és nevelték a gyerekeket. A női munkavállalás a 60-as évektől vált általánossá, és az 1980-as években érte el a csúcsát, amikor már a nők közel 40%-a foglalkozatott volt.


A foglalkoztatott nők aránya azóta csökkent, majd 2011-re ismét emelkedett. A nőknél azonban nem csak a demográfiai tényezők miatt javult a foglalkoztatottság, hanem ténylegesen is. A foglalkoztatotti létszám számszerű növekményének 60%-át a részmunkaidős foglalkoztatás térnyerése magyarázza. 


A szülők még 60 évvel ezelőtt sem foglalkoztak sokat leánygyermekeik taníttatásával. Mivel a nők kevésbé voltak iskolázottak, elterjedt vélemény volt, hogy kevésbé intelligensek is. Sokan még most is szívesen gondolják így, bár a legújabb felmérések szerint tévednek. 

1990-től a legalább érettségivel rendelkező nők aránya meghaladja a férfiakét. 2011-ben pedig már a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is a nőknél volt magasabb.


2011-ben minden 60 évnél fiatalabb korcsoport esetében a nők között volt magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.

2013. április 4., csütörtök

Elmagányosodás, párválasztás, család

Az egy háztartásban élő személyek száma 1970 óta folyamatosan csökken: akkor még közel 300, már csak 236 személy jut 100 háztartásra átlagosan. A csökkenés két trendnek köszönhető. 


Egyrészt, az életminőség javulásával, valamint az alacsonyabb vállalt gyermekszámmal összefüggésben csökken azon háztartások száma, ahol háromnál többen élnek. Másrészt, ennél sokkal erőteljesebb mértékben nő az egyszemélyes háztartások, vagyis az egyedül élők, egyedülállók száma.  


Az elmagányosodás leginkább az idősebb korosztályt veszélyeztető társadalmi probléma. A féfinél sokkal magasabb női várható élettartam miatt többnyire az idős nők maradnak magukra. 


A házasság intézménye fokozatosan veszít népszerűségéből. 2011-ben a 15 év feletti lakosság mindössze 44%-a élt házasságban. Mind az elváltak, mind a nőtlenek / hajadonok száma sokkal magasabb, mint akár 10-20 évvel ezelőtt volt.


A kitolódó házasságkötési időpont és a népszerűvé váló élettársi kapcsolat hatására a legnagyobb mértékben a nőtlenek/hajadonok aránya ugrott meg, 32%-ot tett ki a népszámlálskor.


A családok összetételében is nyomonkövethető a házasság intézményének népszerűség vesztése. A családok alapja az esetek 65%-ában házasság, 15%-ában élettársi kapcsolat. Sok az elvált, vagy özvegyen maradt szülő: az egyszülős családok teszik ki az összes család 20%-át.


A párválasztásnak két fő meghatározó szempontja vehető ki a statisztikákból. Az egyik a végzettség, a másik a kor. A felek általában olyan párt választanak, akinek végzettsége a sajátjukétól csak kis mértékben tér el.


Kor tekintetében szintén erős, de a végzettségénél gyengébb korrelációt találunk. A 30 év alatti nők egyértelműen az idősebb férfiakra buknak, 30-40 év között kezd csökkenni az elvárt kor, a 40 év felettiek már inkább saját korcsoportjukkal élnek együtt.

Előfordul néhány kiugró eset is, amikről nem tudhatjuk, hogy valóban így van-e vagy csak a kérdőív kitöltői írták el a születési évszámot. Például 3 olyan esetet rögzítettek, ahol a 19 év alatti fiú 80 év feletti nővel, és egy olyat, ahol a 19 év alatti leány 80 év feletti férfival él párkapcsolatban. 20-24 éves nők közül 66 él 60 évnél idősebb féfrival, a 20-24 éves férfiak közül pedig 5 él 60 év feletti nővel.

2013. április 2., kedd

Népesség a 2011 évi népszámlálási adatok alapján

Megjelentek a 2011-es népszámlálás adatai és alkalmasnak találtattak némi szemezgetésre. Az első téma, amit megvizsgálunk a népesség lesz.


Régóta tudjuk, hogy több fiú születik, mint lány, de a lányok életképesebbek, mint a fiúk. A születéskor várható női élettartam hosszabb, mint a férfi élettartam. Egy dolog tudni, és más dolog látni, hogy mennyire: 2011-ben születéskor 1000 fiú csecsemőre 948 lány csecsemő jutott, 95 éves kor felett viszont minden bácsira 3,5 néni jut már. Érdekes, hogy az összesen 1044 száz évnél idősebb lakos esetében a szorzó visszacsökken 1,7-szeresre. Persze, előfordulhat, hogy közülük többen nem töltötték ki a kérdőívet, mert a KSH nyilvántartása szerint a 90 év feletti lakoság létszáma mintegy 3500-zal haladja meg a népszámlálás során találtat. 


A várható élettartam nemenkénti eltéréséből következik, hogy a nők felülreprezentáltak az özvegyek között. Nyílván nem véletlen, hogy a hozzátartozói (özvegyi) nyugdíjban részesülők 96%-a nő. 


A magyar népesség létszámát bemutató ábrán a trendvonal megtörik a 40-es korcsoportnál. Az eggyel idősebb korcsoport a "Ratkó-gyerekek" korcsoportja, a háború utáni születés-ösztönzés eredménye. Mivel a korszak nem tartott sokáig, hatása sem volt tartós. Amint lehetett abortuszt végezni, megugrott a terhességmegszakítások száma: a következő 15 évben az abortuszok száma magasabb volt, mint az élveszületéseké. A következő kis csúcs a Ratkó-gyerekek gyerekeinek születését jelzi. A Ratkó unokák szülési korba lépésénél már nincs újabb csúcs, csak a születészám meredeken csökkenő trendjében mutatkozik enyhülés. A születészám az 1975-ös, közel 200 ezres érték óta folyamatosan csökken. A tavalyi 90 ezer kisbaba óriási sikernek számított a 2011 évi 88 ezres történelmi mélyponthoz képest. 


A 100 nőre jutó gyerekszám korcsoportos bontásban a szülési kor kitolódását és a vállalt gyermekek számának csökkenést mutatja. Érdekesség például, hogy 1980-ban hét 19 év alatti ifjú hölgy állította, hogy 5 gyermeke van, 2011-ben már csak egy. 


A 14 év alattiak és a 65 év felettiek számát mutató ábráról leolvasható, hogy mit jelent az utánpótlás hiánya: 2011-ben közel 900 ezerrel kevesebb 14 év alatti gyermek élt az országban, mint 1980-ban.