2016. január 13., szerda

Öngyilkosságok Magyarországon

magyar öngyilkossági adatokról esett már szó ezen a blogon, de azóta eltelt három év a ráta csökkenésének jegyében. A 2014-es adatnál (19,6 100 ezer lakosra vetítve) csak egyetlen évben, 1954-ben regisztráltak alacsonyabb öngyilkossági rátát Magyarországon. Ez a majdnem országos csúcsot jelentő adat is azonban még mindig a világranglista első 20 helyezettje közé rangsorolja Magyarországot.  


A magyar öngyilkossági ráta hagyományosan (a 19. század óta) olyan magas, hogy Magyarország az első európai államok között volt, akik elkezdték a statisztikai adatgyűjtést a témában. Mára többen, több szempontból megközelítve vizsgálták már a kérdést: milyen kulturálisan meghatározott tényezők jelenthetnek táptalajt ennek a jelenségnek. Az én választásom a KSH 2013-as műhelytanulmányai között megjelent tanulmányra esett, ami statisztikai alapú összefüggéseket vizsgált. Ebből emelek ki néhány érdekességet. 

1. A férfi-nő arány településtípus szerint


Mindenhol a világon több férfi lesz "sikeresen" öngyilkos, noha több nő kísérli meg az öngyilkosságot. Adatok a végrehajtott (tehát halállal végződő) esetekről elérhetőek, ezeket fogjuk megvizsgálni. Magyarországon azt figyelték meg, hogy a nők öngyilkossági hajlandósága Budapesten sokkal magasabb, mint bárhol másutt, ugyanakkor a férfiaké itt a legalacsonyabb, tehát a két ráta aránya is itt közelíti legjobban az egyet. A férfiak öngyilkossági hajlandósága a településméret csökkenésével arányban emelkedik, tehát a két nem rátája szétnyílik, ahogy egyre kisebb településeket vizsgálunk. 

2. Korcsoportos összesítés


Szerencsére, 10 év alatti gyerekek körében gyakorlatilag egyáltalán nem fordul elő öngyilkosság. A 10-15 évesek között azonban már igen, és 15 év felett meredek emelkedésnek indul a görbe, aminek az első lokális maximuma a 45-54 éves korosztálynál van. A következő 10 korévben a görbe csökkenést mutat, majd 80 év felett, különösen a férfiaknál extrém magasságokba emelkedik. Nálunk tehát inkább a koreai és kevésbé a grönlandi mintát követik az öngyilkossági mutatók. A kutatás pozitív korrelációt fedezett fel az adott közösség (település) munkaképes korú lakosságának aránya és az élve születések száma, valamint az öngyilkossági kockázat között. Vagyis, minél fiatalabb és minél inkább képes megújulni egy közösség, annál kisebb annak kockázata, hogy (különösen az idős) tagjai öngyilkosságot kövessenek el.

További érdekesség, hogy a görbe stabilitást mutat az időben. Vagyis nagyon hasonlóan néz ki a korábbi évek adataiból előállítva is: mindig a 45-54 éveseknél van a lokális, és az időseknél az abszolút maximum.

3. Veszélyben: özvegy és elvált férfiak


A magány, az elhagyatottság érzése vezető öngyilkossági ok. Családi állapot alapján mindig is az elvált és özvegy kategóriákba tartozók jelentették a legnagyobb kockázati faktort. A kutatás által vizsgált időszak elején, a hetvenes években még az elvált státuszúak körében volt magasabb a ráta, idővel azonban folyamatosan javult, az özvegyi kategória pedig romlott. Valószínűleg, a mai népesség számára jobban elfogadható a válás intézménye.

4. Időbeni eloszlás éven belül, héten belül


Az biztos, hogy nálunk lemegy a nap nyáron is, mégis sokkal erőteljesebb szezonalitást mutat a magyar öngyilkossági görbe a grönlandinál. A csúcs nyáron van, és a korábbi időszakok adatai alapján is mindig nyárra esett, holott a télen erőteljesebb depressziós hangulat miatt azt várnánk, hogy az öngyilkosságok zöme is ekkorra esik. 


A téllel ellentétben, a hétfő nem okozott csalódást, hozta a tőle elvárható magas szintű teljesítményt. A legtöbben hétfőn lesznek öngyilkosok.

4 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés
  2. Üdv mindenkinek!
    Nora vagyok, jelenleg Egerben élek. Jelenleg két gyerekkel özvegy vagyok, és májusban beragadtam egy pénzügyi helyzetben, és újra kell finanszíroznom és fizetnem a számlámat. Megpróbáltam hiteleket keresni a magán- és a vállalati hitelintézetektől, de soha nem sikerült, és a legtöbb bank visszautasította hitelemet. De ahogy Istennek lenne, az Isten MAN-ján egy kooperatív futamokra vezettem be, egy magánhitelező, aki 80 000 eurónyi kölcsönt adott nekem, és ma egy cég tulajdonosa vagyok, és a gyerekeim jól járnak abban az időben, ha kapcsolatba kell lépnie bármelyik vállalattal, biztosítva a fedezet nélküli kölcsön biztosítását, a nem hitelesítést, a társszerzőt nem mindössze 2% -os kamatlábbal és jobb visszafizetési tervekkel és ütemtervvel. Nem tudja, hogy ezt csinálom, de most nagyon boldog vagyok, és úgy döntöttem, hogy az emberek többet tudnak róla, és azt akarom, hogy Isten többet áldjon meg. Kapcsolatba léphet vele az e-mail címén: dantecooperativehelp@hotmail.com a gyors beszélgetéshez vagy a whatsapp / +35677926593

    Kösz
    Nora.

    VálaszTörlés
  3. INSTANT AFFORDABLE PERSONAL/BUSINESS/HOME/INVESTMENT LOAN OFFER WITHOUT COST/STRESS CONTACT US TODAY VIA Call/Text +1(415)630-7138 Whatsapp +19292227023 Email drbenjaminfinance@gmail.com

    We are financial consultants providing reliable loans to individuals and funding for business, home and projects start up. Are you tired of seeking loans or are you in any financial mess. Do you have a low credit score, and you will find it difficult to get loans from banks and other financial institutions? then worry no more for we are the solution to your financial misfortune. we offer all types of loan ranging from $5,000.00 to $533,000,000.00USD with a low interest rate of 2% and loan duration of 1 to 35 years to pay back the loan secure and unsecured. Are you losing sleep at nights worrying how to get a Legit Loan Lender? Contact us via Call/Text +1(415)630-7138 Email drbenjaminfinance@gmail.com

    Do you have a bad credit? Do you need money to pay bills? Do you need loan to buy, refinance or renovate your home? Is it necessary to start a new business? Do you have an unfinished project due to poor funding? Do you need money to invest in any specialty that will benefit you? DR.BENJAMIN FINANCIER LOANS aims is to provide excellent professional financial services which include the followings

    * Personal loan * Business loan
    * Home loan * Farm Loan
    * Education loan * Debt consolidation loan
    * Truck Loan * Car Loan
    * Refinery Loan
    * Equipment Loan
    * Hotels Loan
    * Refinancing Loan

    Yours Faithfully
    Dr Benjamin Scarlett Owen
    Whatsapp +19292227023
    Call/Text +1(415)630-7138
    NOTE: GET YOUR INSTANT LOAN APPROVAL 100% GUARANTEED TODAY NO MATTER YOUR CREDIT SCORE. drbenjaminfinance@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Helló, adósságkonszolidációs kölcsönt, fedezetlen kölcsönt, üzleti hitelt, jelzáloghitelt, autóhitelt, diákhitelt, személyi kölcsönt, kockázati tőkét stb. keresel! Magánhitelező vagyok, cégeknek és magánszemélyeknek nyújtok kölcsönt alacsony és ésszerű, 2%-os kamattal. E-mail: christywalton355@gmail.com

    VálaszTörlés