Az internet előfizetések száma Magyarországon 2002-ben 670 ezer volt, 2012-ben meghaladta az 5 milliót.
A fejlődést technológia váltások sora kísérte. A kezdeti előfizetések 60%-a kapcsolt vonali előfizetés volt jellemzően modemes, kisebb részben ISDN alapú. A kapcsolt vonali internet szolgáltatás akkor szenvedte el az első jelentősebb visszaesést, amikor piaci trendeknek megfelelően a Magyar Telekom 2006-ban levette a palettájáról. Mára számát és arányát tekintve egyaránt visszaszorult, mindössze az összes előfizetés 0,3%-át teszi ki.
2006-ban a kapcsolt vonali szolgáltatás helyett a szintén telefonvonal alapú xDSL szolgáltatások kerültek előtérbe. Ugyanakkor fejlődésnek indult a kábel-tévé alapú szolgáltatás is, amely 2010-ben már megelőzte az xDSL-t, és száma azóta is folyamatosan nő, míg az xDSL csökken. A kábel-tévé fejlődése azonban már nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy a rakétaszerűen kitörő, és a vezetést 2009-ben átvevő mobilinternettel lépést tartson. A mobilinternet aránya azóta is töretlenül nő, 2012-ben az összes internet-elérés 58%-át tette ki.
Az értékesítési trendeknek megfelelően, a kapcsolt vonali szolgáltatásokból származó árbevétel gyakorlatilag nullára csökkent. A piaci árak esése miatt az xDSL szolgáltatásokból származó árbevétel annak ellenére esett vissza 13%-kal 2006-ról 2011-re, hogy ugyanebben az időszakban az előfizetők száma 34%-kal nőtt. Az árak csökkenését mutatja az is, hogy miközben a kábel-tévé alapú internet előfizetők száma 2,5-szeresére, az egyéb típusú eléréseket használók száma 14-szeresére emelkedett, ezekből az előfizetésekből nem tettek szert több bevételre a vizsgált időszakban a szolgáltatók. Egyedül a mobilinternetből származó árbevétel nőtt jelentősebb mértékben (5,5-szeresére), miközben az előfizetőszám közel kilencszeresre változott.
A fentiek alapján nem meglepő, hogy mára a háztartások kétharmada rendelkezik valamilyen típusú internetkapcsolattal, többségük szélessávúval. Ez az érték alig marad az EU átlagától (73%, illetve 68%).
A KSH minden évben végez felmérést a lakosság körében a számítógép-és internet használati szokásokkal kapcsolatban. A legutóbbi kérdezés során azt találták, hogy a lakosság közel 70%-a aktívan használ számítógépet és internetet is.
Egy 2012-ben végzett Eurobarométer kutatás keresett válaszokat az európaiak internettel kapcsolatos szokásaival, véleményével, félelmeivel kapcsolatban. Ebből többek között arra derül fény, hogy az euróapaiak, köztük a magyarok is, leginkább otthon interneteznek. A magyarok azonban sokkal kevésbé használnak internetet munkahelyen vagy utazás közben, mint az EU átlag.
A magyarok sokkal kevésbé használnak hordozható internetelérési eszközöket, mint az átlagos európai internetezők.
Internethasználási célja szerint is eltérnek a magyarok az EU átlagától. Sokkal többen olvasnak híreket a neten, többen használják a közösségi oldalakat és többen is játszanak online játékokat. Sokkal kevésbé merészek azonban, amikor internetes bankolásra, vásárlásra kerülne sor.
Ennek oka az, hogy magyarok sokkal kevésbé magabiztosak (47%), mint az európaiak átlaga (69%) ezekkel az online szolgáltatásokkal kapcsolatban.
A magabiztosság hiányának legfőbb oka azonban meglepő módon nem technológiai eredetű, hanem sokkal inkább a személyes kapcsolatok, a termék megszemlélése, a személyes tájékozódás iránti igény volt.
A statisztikai adatokból sosem lehet elég :)
VálaszTörléshttp://beszerzok.blogspot.hu/2014/01/kutatasi-eredmenyek-internethasznalat.html
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésKREDITNO PODUZEĆE ZA FINANCIJSKO PLANIRANJE TREBATE LI FINANCIJSKU POMOĆ? JESTE LI U FINANCIJSKOJ KRIZI ILI SU VAM POTREBNA SREDSTVA ZA POKRETANJE VLASTITOG POSLA? TREBATE LI SREDSTVA KAKO BISTE PODMIRILI DUG ILI ISPLATILI RAČUNE ILI POKRENULI DOBAR BIZNIS? IMATE LI NIZAK KREDITNI REZULTAT I TEŠKO VAM JE DOBITI KAPITALNE USLUGE OD LOKALNIH BANAKA I DRUGIH FINANCIJSKIH INSTITUTA? EVO VAŠE ŠANSE DA DOBIJETE FINANCIJSKE USLUGE OD NAŠE TVRTKE. NUDIMO SLJEDEĆE FINANCIJE POJEDINCIMA- *KOMERCIJALNE FINANCIJE *OSOBNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE *POSLOVNE FINANCIJE I MNOGO VIŠE: ZA VIŠE DETALJA. KONTAKTIRAJTE ME PUTEM. E-MAIL Pošaljite nam e-poštu: smartloanfunds@gmail.com Svi tražitelji gotovine trebali bi nas kontaktirati Whats App +385915608706
VálaszTörlés