Kultúrák, történetek - 2.

Magyar versus latin-amerikai kultúra: individualitás dimenzió. A fél éve Mexikóban dolgozó Gábor története:

„Egyrészt, a mexikóiak nem igazán vegyülnek. Tök jól elvannak egymás közt. Végülis minimális mértékben segített a beilleszkedésben, hogy tudok spanyolul, de gyakorlatilag nem nyitnak, ami nekem fura. Aztán nekem túlságosan ömlengőek: folyamatosan dicsérik egymást, de ez csak amolyan felszínes, „szia-hogy-vagy’ típusú dicsérésnek tűnik. Szinte kötelező megdicsérni a másiknak a ruháját, haját, stb. A másik, ami nagyon fura és én nem is tudom megszokni, az, hogy az ő privát szférájuk sokkal kisebb. Vagy nincs is. Ha egy lánynak fázik a keze, simán lesz egy srác, aki felajánlja, hogy megfogja, és lazán sétálgatnak kéz a kézben, anélkül, hogy ez bármit jelentene. Ez engem feszélyez, örökké úgy érzem, hogy túl közel vannak.”

Mexikó kollektivista kultúra. Befelé összetart, kifelé zár. Külsősként beilleszkedni, elfogadtatni magad nagyon nehéz. Amit Gábor ömlengésnek érzett a kommunikációs modellben való eltérés volt. Nálunk a nyílt kommunikáció az elfogadott. Azt mondjuk, amit igaznak vélünk, gyakran akkor is, ha ezzel megbántjuk a másikat. Ők azt mondják, amit a másik szerintük hallani szeretne. Mi ezt hamisnak érezzük. Az ideálisnak érzett személyközi távolság is sokkal kisebb a kollektivista kultúrákban. Mi függetlenek vagyunk, és kellemetlennek érezzük, ha egy idegen túl közel jön hozzánk.