2012. november 26., hétfő

Csak az egészség meglegyen!


A WHO definíciója szerint, az egészség a teljes fizikális, mentális és szociális jóllét állapota, nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya. A KSH által folyamatosan, fejezetenként publikált Társadalmi Helyzetkép című kiadványa szerint, tudományos eredmények igazolják, hogy az egészség globális önértékelése nemcsak egy egyszerű, a lakosságtól könnyen beszerezhető statisztikai mutató, hanem oly mértékben is tükrözi az egészségi állapotot, hogy ennek alapján az elhalálozási esélyek nagyobb biztonsággal becsülhetők, mintha orvosi vizsgálatok eredményeire támaszkodunk.

Az egyetlen apró probléma a mutatóval, hogy sajnos, erősen kultúra függő. Azok a társadalmak, ahol a panaszkodásnak kultúrája van (mint nálunk), rendre rosszabb eredményeket produkálnak, mint azok, ahol a panaszkodás nem szokás - ezért aztán a nemzetközi összehasonlításnak nincs sok értelme. A társadalmon belül azonban, illetve az idő függvényében jól közelíti a megélt jóllét szintjét, illetve változását. Az időbeliség vonatkozásában, a magyar egészségi állapot számottevő mértékben javult a 2000-es évek korábbi felméréseiben tapasztaltakhoz képest. A nagyon jó egészségi állapotnak örvendők száma 2000-hez viszonyítva megduplázódott, a jó és nagyon jó értékek együttes aránya 42%-ról 53%-ra nőtt.


A férfiak általában jobbnak tartják egészségi állapotukat, mint a nők, szinte minden korcsoportban. Ez független attól, hogy mégis ők halnak meg előbb - itt jön be a kulturális faktor. Nem meglepő, hogy az életkorral nő az egészségüket nem kevésbé jónak tartók aránya. Érdekes azonban, hogy a 80 év feletti korosztály kedvezőbbnek ítéli meg egészségi állapotát, mint a 70-79 évesek. 


Az egészségérzet összefügg a jövedelmi helyzettel is. Érdekes azonban, hogy nem a valós jövedelmi szintekkel erős a korreláció: az egyes jövedelmi ötödöket vizsgálva, az első négy ötödben nincs szignifikáns különbség a jóllét szintjében. A vélt jövedelmi helyzet esetében azonban a korreláció egyértelműen fennáll.

Meg kell jegyeznünk, hogy a jövedelem és az egészségi állapot közötti összefüggés kétirányú. Egyrészt, az alacsonyabb jövedelműek jobban ki vannak téve a betegségek kockázatának (kevesebb jut megelőzésre, rosszabbak az élet- és munkakörülményeik, stb), másrészt viszont, a betegségnek komoly anyagi vonzatai lehetnek, ami a vélt jövedelmi helyzetet negatív irányba térítheti el, továbbá, betegen a munkakeresési lehetőségek is korlátozottabbak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése