2012. október 2., kedd

Nemek közötti egyenlőtlenségek



A World Economic Forum által készített, 2011-es The Global Gender Gap report szerint, Magyarország a vizsgált 134 ország között az előkelő 85. helyet foglalja el a nemek szerinti különbségek listán (az első, ahol a legkisebb a különbség, a 134., ahol a legnagyobb). 2006-ban, az első mérés alkalmával még az 55. helyen álltunk. Azóta egyrészt romlott is nálunk a helyzet, másrészt, sok helyen javult.

A 2011-es magyar eredményt a nők politikai döntéshozatalban való részvételi aránya húzza le, ami szerint Magyarország a 127. a listán.  Az alábbi országokat sikerült magunk mögött tudnunk: Libanon, Oman, Szaud-Arábia, Irán, Yemen, Quatar, Belize, Brunei Darussalam). Nálunk a parlamentben 9% nő vs 91% pasi, miniszteri pozícióban pedig 100% pasi volt az arány a felmérés idején.

Viszont, hogy jó hírt is mondjak, a túlélési ráta (születéskor várható életkor különbsége a nemek között) tekintetében Magyarország holtversenyben áll az élen.

Elég jó az oktatásban való részvételi mutatónk is. Azért állunk az 56. helyen e tekintetben, mert nálunk a férfiak is járnak egyetemre, még ha nem is annyian, mint a nők. Vannak országok, ahol szinte csak nők járnak egyetemekre. A 15. hely a miénk szakképzett munkaerő vonatkozásában: 60%-uk nő. A mutatót torzítja némiképp a közigazgatás, ami nálunk szinte kizárólag női munka, jellemzően felsőfokú vagy végzettséggel, vagy szakképesítéssel (szakvizsgával).

Közepes viszont a gazdasági életben való részvétel mutatónk, amit a nemek foglalkoztatottsági rátájának, fizetésbeli helyzetének és vezetésben elfoglalt helyének különbözőségével mérnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése