Kultúra, történetek - 4.

Dani története:

„Ami a beilleszkedést illeti: a pincérek között volt egy 3-5 fős szláv csapat (ukránok, oroszok és egy bolgár), akik minden újonnan jöttet "vizsgáztattak". Amikor odakerültem, az egyiküknek kellett megmutatni, hogy hogyan kell a szennyes edényt az asztalról a tálcára pakolni. Kb. 12 másodperc alatt, minden szó nélkül felrámolta egy zsúfolt asztal minden mocskát egy tálcára, majd eltűnt. Próbáltam leutánozni, 2 nap és sok asztal után, már elég jól ment. Abban a két napban cseppet sem voltak kedvesek és segítőkészek, de amikor látták, hogy hajlandó vagyok dolgozni, kezdtek megenyhülni. Az egészre igazán csak akkor jöttem rá, amikor utánam pár héttel érkezett egy helyi piperkőc, aki gyakorlatilag nem is titkolta, hogy azért van itt, hogy némi zsebpénzért átlustálkodhassa a nyarat. Nem töltött 24 órát nálunk, másnap délelőtt önként felmondott. A szláv kommandó hozzá sem nyúlt, csak rávilágított, hogy nehéz munka nélkül bent maradni (kiabáltak vele, ha nem dolgozott, megjegyzéseket tettek rá, amikor a főnökök is ott voltak, szimpla lelki terror volt).”

A történet a szláv és a magyar identitásbeli különbségekre világít rá. A kollektivista szlávok akárkit nem tűrnek meg maguk mellett. Daninak furcsa lehetett, hogy a feladatot úgy mutatták meg neki, hogy abból ő nem tanult semmit, tehát nem tudott azonnal hathatósan dolgozni. Ez ütközött az ő egyéni teljesítményelvárásával. A kollektív kultúrákban nem az egyéni, hanem a közös teljesítménynek van nagy szerepe, ezért aki nem veszi ki a részét a közös munkából, azt nem fogadják be. A szlávok azt akarták látni, hogy Dani tesz-e azért, hogy befogadják őt, nem pedig azt, hogy milyen egyéni teljesítményre képes. Amikor látták, hogy tesz érte, békén hagyták. Amikor látták, hogy a másik nem tesz érte, kiutálták.